140. Pétër László: Installációs szobraimról, tervezeteimről

- 2014. szeptember 29.

139. Pétër László: Latolgatások

2015. november 23.

138. Pétër László: A semmibe vevés logikátlansága

2015. november 16.

137. Pétër László: Nem elválasztani egymástól önmagunkat

2015. november 9.

136. Pétër László: Széljegyzetelések

2015. november 2.

134. Pétër László: Különös ábrázolások

2015. október 19.

135. Pétër László: Látszatok, elívelések

2015. október 26.

133. Pétër László: A kard keresztje

 

A találékonyság néha furcsa tettekre készteti az emberi elmét: például amikor fegyvert, sőt rafinált kínzóeszközt fabrikál egy ősi jelképből. Majd jóval később, egyensúlyt keresve az emberi elme útvesztőjében, ugyanazt szentséggé avatja, megszabadulva ezzel a gonoszság egy részétől. Jelképi és erkölcsi szinten is:

zseniális forradalmi tett...

Büntetőeszköz vagy szentség-szimbólum

Kezdhettūk volna témánkat a paradicsomból való kiűzéssel, illetve Gábriel arkangyal lángoló pallosával is. Melynek megfelelője, attribútuma maga a kereszt, s mely kūl-alakra hasonlított az ókori törzsi háborúkban használatos félelmetes kardra, tőrre vagy szablyára, mely egyszerre támadó és védelmi kézifegyver is volt. Elsősorban szúrásra és vág-csapásra használták, de a markolatánál, a keresztszára révén halálos suhintásokat és szúrásokat felfogó szerepe is volt. Ez volt hát a kard keresztje.

Áttételesen fogalmazva, a kereszt is fegyver volt tehát, az ókorban azonban (a kettő hasonlatósága és kettős értelmezési lehetősége ellenére) még csak kegyetlen, megtorló, megbecstelenítő būntetőeszközt láthattak benne. Kíméletlen győztesként, nem csak a vérengző, barbár, vandál hordák, de például a magas kultúrával rendelkező perzsák is használták. Nem tudhatjuk, ki előbb, csupán találgathatjuk a fennmaradt írásos emlékek segítségével, de az világos előttünk, hogy būntetőeszközként akkoriban sorra ácsolták, hogy kiélvezhessék általa a legyőzött ellenség iránt érzett beteges gyűlöletūket.

A keresztre feszítés több ezer éve válhatott kegyetlen rítussá... 

Állítólag legelébb a perzsák ”működtették" az elmés szerkezetet, de hamarosan más népek is eltanulták a használatát. A későbbiekben a mitológiai istenségeknek hódoló világot meghódítani akaró rómaiak is a hatása alá kerūltek, akik előbb csak az általuk megvetett barbárok és a gyakorivá vált rabszolgalázadások miatt, elrettentő būntetőeszközként alkalmazták. Végül azonban már ők is keresztény jelképként tisztelték, hiszen az i.sz.negyedik évszázadában, Nagy Konsztantinosz idejében, maguk is behódoltak neki.

Így a Paulusaikkal és Longinusaikkal igaz jelképpé, relikviává, kegytárggyá nemesítették e sinus-cosinus ötvözetű konstrukciót...

A kora-kereszténység egyik sematizáló falfestménye

Szentség-szimbólum, hasznos funkcionalitás és vagy büntetőeszköz

Az ikonográfiában a bibliai fa-motívum három fő téma köré csoportosul: az édenkerti Tiltott fa, Jesse-fája (a Jesse-fa ábrázolás egyik egyedülálló hazai emléke a gyöngyöspatai plébániatemplomban található Jesse oltár), és a Keresztfa. Konkrétan a kereszt jeléből előbb kezdetleges, nyers funkciójú, majd azon túlmutató egyre bonyolultabb találmányokat, szerkezeteket konstruáltak. Madárváz-formája miatt a huszadik századra, még repūlő gépezeteket is.

Lelki rezdūlések és nehéz belenyugvás

Az egykori bosszúálló hadjáratok idején csupán az embert megalázó/megbecstelenítő tárgyi ikont látták meg benne. Főként a rabszolgák, pribékek, tolvajok, bűnözők kivégzőeszközeként volt ismert. Tehát eleve a legalacsonyabb rendűek kivégzésére használták. Míg a középkorban a kereszt ūnnepélyes keretek között jelképpé avatásáról volt ismert, valamint arról a keresztes-háborúról, amely Jeruzsálem szent városának pápai ultimátummal elrendelt műveleteire vonatkozik. Mindenképpen tehát, a tanult és a tanulatlan embert egyaránt, az élete útján, és akár a haláláig elkísérhette...

Az ember akarata

De nem Isten, hanem a (hatalmi) ember akarata volt az, hogy főként a latrok, gyilkosok és az engedetlen vagy bűnös(nek tartott), lázadó rabszolgák kivégzésére használták. Ezt a tényt, hogy a már hivatalosan világvallássá előléptetett kereszténység az ūdvözítő jelképeként használja, sok hívő szinte az önsanyargatás rafinált, mindenkor lelki fájdalmat okozó választásaként fogja fel, és a mai napig nem tudja könnyű szívvel elfogadni...

Izgalmas dolog, hogy a két szimbólum ötvözete, ábraként a félkör és az egymást keresztező vonalak, azaz térbe helyezetten a félgömb és a kereszt egyszerű kombinálásával is új jelképet kapunk. A pontos megfelelője: a kálvária. A gömb és a kereszt ötvözésével viszont egy másikat, szebbet is jelenthet: egy mesebeli, vagy egy valós országalmát is, amely ráadásul a korona csúcsán is miniatűrként megjelenik...

Mégis, Jézus Krisztus kínhalált szenvedésével (mert hogy egy szent embernek a latrok kivégzőeszközével okoztak nem csak fizikai fájdalmat de lelki szenvedést is), e szimbólummá vált eszköz megszentūlt, és az örök-érvényűség szentség-fogalmát örökítette és örökölte meg. A kereszténység úgy tartja, hogy minden ember a láthatatlan kereszt árnyékában él. Legalább is a keresztény hitűek értelmezése szerint. A keresztet jelképes közvetítő szándékkal az emberek univerzális összetartozás-érzetének lehetőségeként, az iránymutatás szimbólumaként használják. Akárcsak egykor a hittérítők, a megváltás egyetemességének lehetőségét, ugyanakkor a szélsőségek lekūzdésének egységesítő szándékával általa fogalmazzák meg.

Ámbátor, nehéz a vallástalanokkal, és még nehezebb a más-hitűekkel egyezkedni. Mert igaz a mondás, hogy mindenkinek megvan a saját keresztje, amit cipelnie kell...

 Honfoglalás kori tarsolylemez kereszt-motívuma

A népvándorlás keresztje

Az újkor hajnalán a felborult méhkasokból kirajzó népek vándorlásával, a kereszt sok népvándorlás kori ötvösművészet remekén is megjelent, így szíjvégen és övcsaton is. Immár újabb megjelenéseiben, és újabb rétegzett jelentéssel gazdagodott a kereszt szimbolikája. A kereszt négy szára négy irányba, az égtájakra mutat, ez pedig a teljesség száma is. Jelentései: térben az égtájak, és időben a négy évszak. A keresztet karmai között tartó madár lehet a turul, de keresztény ember számára lehetett akár a szimbolikusan ábrázolt János evangélista is.

Természetesen úgy gondoljuk, hogy a honfoglaló, más elképzelések szerint hazatérő magyarok tisztában voltak a keresztény hitvilággal, és annak tanaival is. Ezért ha figyelembe vesszūk hogy a hon(újra)foglalók számára a keresztény vallás gyakorlása nem volt megtiltva, eltekinthetūnk attól a bumfordi állítástól, hogy mi magyarok mindannyian csakis pogányok voltak, és hogy számukra ez a vallás idegen volt, mint ahogyan azt a korabeli történészek hangoztatták. Mert iskoláinkban tényleg úgy tanultuk, hogy a keresztény államiság Szent Istvánnal kezdődött. De ez korántsem jelenti azt, hogy az ország megalapítása előtt ne lettek volna a keresztény vallást (is) gyakorló magyarok...

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. október 12.

132. Pétër László: A lapított, négyszögesített kereszt mítosza

Kitérők

 Ősi mindenség-szmbólum

Az emberek legtöbbször nem azt látják, ami ténylegesen van, hanem azt, amire tanították őket. Az amerikai őslakos indiánok a “palacsintává lapított gömböt”, azaz a (kocsi)kereket annak ellenére sem fedezték fel a valószínűleg több tízezer éves történetūk során kiépített magaskultúrájuk kiegészítő/forradalmiasító elemeként, hogysem az általuk áhítattal figyelt és imádott, égen végiggödūlő Napkeréktől ihletet, ötletet kaphattak volna. Pedig állandó jelleggel, az isteneknek kijáró gondos odafigyeléssel, mint ahogy a csillagabrosz jelrendszereket működtető, jeladó vándor planétáit is, folyamatos aggódással kísérték az élet melegét adó hatalmas és titokzatos égitestet.

A kerék felfedezése tehát valamiért kimaradt. A használata helyett, cipekedéseikben, költözködéseikben, vándorlásaikban jobb híján és talán színlelt egyūgyű alázattal, kizárólag rúdhúzó csúzdákkal, illetve szánszerű, kutyák vontatta “járművekkel” szállították holmijukat, terheiket.

Eme funkcionalitás-korlátolt, és valószínűleg mesterségesen is gátolt felfedezésnek "gyakorlati" tárgya csupán a Napistent utánzó LABDA volt. Azaz: a tökéletes égitest, a gömbforma. Vagyis hát, kétdimenziós változatában: a KÖR.

A kaucsuklabda segítségével egyes indián törzsek planétautánzó játékot, egyben rituális élet-halál harcot vívtak. A gömb szent játékuk központi eszközeként, motívumaként, vagyis háromdimenziós szimbólumként és ősi írásjelként, egyszerűsítve körként ábrázoltan, a törzsi kultúrák használt elemeként mégis gyakran jelenik meg. Akár szabályosan kerek formában, akár hosszított, elipszis alakban.

Az aztékok inkák... körében viszont szakrális tünemény volt, ezért a köznapi (mindennapi) életben általában nem játszhatott funkcionális szerepet. Az amerikai földrészek természeti népeinek technikai újításaiban nem, legfeljebb rituális célból merték alkalmazni. Vagy esetleg kőnaptár-korongként szerepelhetett. Vagy ūnnepélyes képi díszítőelemként, pajzsként, kunyhóik alapformájaként, varázskörként… használhatták, de e funkciók szerint is ūnnepélyes hódolattal övezték.

A szakrálisnak a köznapi funkcióra váltása pedig sehogyan sem ment: az már valószínűleg nagyon sértette volna a Nap-istenséget.

Térbeli kirakós kereszt

A mindenség keresztje

A körbe és gömbbe is mértanilag tökéletesen beszerkeszthető, illetve kubusokból is kiépíthető, beágyazható kereszt-ábra szerintūnk világképi jelalapja (volt) a világmindenségnek.

Az univerzumot hol kozmikus ős-tojásnak, hol elipszoid, óceánban lebegő világteknőcnek nézték egykor, de az alapötletet ehhez az ideához mégis a Napisten zárt-egész gömbformája adta meg.

A kereszt, melynek négyes osztata világtájol, és melyet még a bukovinai székelyek is a sinus és a cosinus által leválasztható tér-idő szerkezeteként írtak be a szakrális világképet jelölő Húsvéti (világ)tojás körbeívelő felūletére, voltaképpen a világmindenség működési elvének,  az élet és a halál örökös váltakozásának rejtélyes tér-idő szerkezetét és a világteremtés naiv képzetének ősi szimbólumrendszerét magyarázza el.

Keresztvetéssel/megkereszteléssel avatjuk fel a kisarjadt új életet.

De kereszttel jelöljūk meg az elhunytak sírhantjait is.

A kereszt-szimbólikából is gazdag jel-történetet lehet kikerekíteni, ugyanis a titkos jelzések és jelentések sokasága származik belőle, mely képi elemként, akár írásjellé egyszerűsödő vizuális szimbólum-szerkezetként “működik”. Az ókorban már megmutatkozott, hogy mire képes. Az ábrázoló mértan ragyogóan felfejtett ókori  tudományával, előbb kezdetleges  majd egyre bonyolultabb találmányokat, szerkezeteket konstruáltak. Végül azonban, az emberi találékonyság néha rossz irányban tartása eredményeképpen a politikusok, uralkodók és a háborúságokat előidéző csőcselék fokozott odafigyelése, kapzsi érdeklődése folytán olykor hatékonyan pusztító fegyvereket, hovatovább kegyetlenkedési hajlamaik kielégítésére kínzóeszközöket is fabrikáltak általa. A felfedezések azonban a tömegpusztító fegyverek feltalálásáig, még(is) csak gyermekjátéknak tűntek...

Barlangi jele(nsége)k

A legelsőnek talán a Dél-Franciaországi Chauvet barlang falmennyezetén lévő hatalmas vöröses barna földfestékkel mázolt KERESZT ragadhatja meg a figyelmünket: állítólag immár 30000 éves!  Megközelítőleg, mint a Willendorf-i Vénusz, amely piciny méretei ellenére is (alig 11 centiméter magas) kész szimbolista-monumentalista műalkotás. Joggal merül fel bennünk, újra és újra a kérdés: körforgásban van-e az emberiség fejlődése?   

Úgy tűnik, hogy az ősember akkoriban a kereszt jelét még vagy tanulta, vagy már valamiféle mágikus jelként alkalmazta. Annyi bizonyos, hogy jelentése volt, hiszen a későbbiek során is, számtalanszor megismételték, kőfalakra rótták és festették. A kereszt szimbolikájában már az idő tájt is megmutatkoztak a jel-hagyás mágiáját kikényszerítő emberi törekvések. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a függőleges szára a világi életet, azaz a fizikai lét(ezés) és a transzcendens kapcsolatát jelzi, a vízszintes szára pedig, talán az ember-ember közti viszonyt...                                                                  Vagy a külső, közösségi létet és a belső érzelmekkel telt szubjektív életérzést. De lehet tér-idő kontinuumként is tekinteni rá. Vagy Alfa-, és Omegaként, azaz a lélek és a matéria találkozásának metszőpontjaként, melynek kereszteződésében létezūnk.                                                           Gondolhatjuk, értelmezhetjūk sokféleképpen: célkeresztként, a metszéspont jelöléseként, de elvontabb, filozofikus tartalommal is felruházhatjuk. A kezdetek óta, e kettő drámai metszéspontjában zajlik az életünk… 

Káosz-jelkép, szoborinstalláció

Egy Krisztus előtti 3. évezredből származó ó-egyiptomi festett papiruszon egy úgynevezett „füles kereszt” látható. Mészkőbe vésetten a hieroglif és a hieratikus írásmódban közölt vésett formában is, tetején a hurokkal olyan, mely mint egy aura, illetve egy glóriaként gyerek fejét övező burok. És valóban: minden ember úgy születik, hogy a teste jelképszerűen kereszt formájú. Ez a hurkos kereszt egy hieroglifa. Az „ankh” a piramisok népénél valaha az örök élet jele volt, és nem véletlen, hogy éppen belőle lett a kopt kereszt is. A keresztény koptok ugyanis Egyiptom területén élnek, számukra tehát természetesen kapcsolódott össze ennek a jelnek a keresztény és az óegyiptomi jelentése.

A bronzkori temetkezések, feltárt sírok sűrűjében is gyakran találkozhatunk e jellel. Például a Nap-kocsival, annak kerekein pedig az egyenlő szárú kereszttel/kereszt-küllőkkel. A szerbiai Dupljaján talált madár-alakos szekér, az i. e. 1200 körüli trundholmi (Norvégia) ló vontatta Nap-kocsi, vagy a németországi Acholshausenben talált Nap-kerekű temetkezési edény is arról tanuskodik, hogy az élet Alfáját és Omegáját szinte művészi ünnepélyként fogták fel akkoriban. A temetkezések módja és a kihantolt művész érzékletességgel díszített temetkezési tárgyak, eszközök tanúskodnak a túlvilági hit, és közvetve az Isten-hit meglétéről...

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet. 2015. október 5.