54. Pétër László: MINDEN ELLEN (7. rész)

Mottó:

Nem mondom azt, hogy szeretem a 20. századi művészetet, de mégis rajongok érte, mert a hagyományokat szeretem, és tudom, hogy egyszer minden, ami valaha új(szerű) és ellen-művészet volt, hagyományossá válik.

Szürrealista koncepciók

De a kollázs, a montázs, a fotomontázs és a fotogram is közel állnak a szürrealista eszköztáras koncepcióhoz, mivel olyan részleteket próbálnak összehordani, összebékíteni, amelyek meghökkentő képzettársításokra adnak okot/lehetőséget. Man Ray híres ceruzarajz-fotomontázs kombinációja például a meglepetések zűrzavarával hat, amikor Lautréamont híres mondatát keményen, de szó szerint illusztrálta a szürrealisták Minotaure c. folyóiratának 1933-as számában: „A szépség a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”...

A talált tárgyak (object trouvé) művészei is óriási meglepetéseket okoztak, hiszen gyemek-korunkban néhanapján mi is hasonló dolgokat, képzettársító felfedezéseket tettünk (illetve véltünk felfedezni). Egyik legszebb példája a szabad és csapongó képzettársításoknak a Picasso által összeszerelt biciklikormány és biciklinyereg, amelynek a Bikafej címet adta.

Picasso - Guernica

És számos képzőművész került a szabadság-elvű (egyéni és társadalmi szabadságot vágyó) szürrealizmus hatása alá hosszabb-rövidebb ideig. A legismertebbek közülük Dali, Miro, Magritte, Tanguy, Arp, stb., akik leginkább teljesen különböző módszerekkel, más módon közelítettek az, egyébiránt baloldali szürrealista ideológiához. A szürrealizmus ezáltal az egyik legszerteágazóbb egyéni stílusokat kimutató „izmus”...

Szocialista realizmus és nemzeti szocializmus kialakulásáról

Nem kertelünk tovább a nagy álmodozók művészetéről, hiszen a szürrealizmus, ráadásul az egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb, terebélyes közönségtáborokat hozó találmánya a (képző)művészetnek...

 

A 20-as évek második felében a Szovjetúnióban az avantgardista művészeteket háttérbe szorította a velük oly szűkmarkúan bánó marxista-leninista politikai demagógia, melynek sajátos esztétikai felfogása szinte erőszakosan hozta létre a szocialista realizmus művészetét.
A munkásosztály érdeki képviseletét, a realistának mondott forradalmi pátoszt, a közérthetőséget... és még számos olyan ismérvet sorolhatnánk fel, amelyek elősegítették e művészeti irányzatnak a hosszú távú berendezkedését. Melynek következtében a szocialista beállítottságú országokban a második világháború után, a dogmatizmus és a személyi kultusz(ok) által szinte kézivezérlésűvé vált politikai irányvonalát hosszú évekig képviselte...


A sors iróniája az volt, hogy a harmincas évek Németországában Hitler, hatalomrajutásával betiltotta az összes (baloldali szemléletű?) avantgardista irányzatot, és a nemzeti szocializmus érdekeit szolgáló birodalmi művészet létrehozását segítette elő. Ezzel, Európában az egymásnak ellenfeszülő keleti és nyugati felfogású művészeti doktrinák között, létrejött egy olyan különös demarkációs vonal, amely kétpólusú volt ugyan, de mégis, az avantgardizmust hivatalosan mindkettőből száműzték, „elfajzott” művészetnek tekintették.
Németországban azonban az illegalitásba vonult művészeti irányzatok, ellenhatásként antifasiszta művészeti tendenciát eredményeztek. A szocialista realizmus, különösen a második világháború éveiben, majd utána vált erőteljessé sok „szocialistává tett országban”.

Berény Róbert úszító plakátjának szoborváltozata a budapesti Szoborparkban

 

Érdemes lenne megemlítenünk Magyarország különleges, mozgalmas és kényes helyzetét ekkoriban, amely szenvedélyes és erőteljes küzdelmek színhelye volt...
A Tanácsköztársaság rövid de „vészítő” regnálása után, a baloldalt képviselő művészek nagy része külföldre emigrált. Az itthon maradottak hozták létre a Gresham-kört. Berény Róbert, Bernáth Aurél, Szőnyi István, Egry József akik festők, Ferenczy István, Pátzay Pál, stb, akik szobrászok voltak, és akik a nagybányai művésztelepi csoportosulás folytatóinak vallották magukat. Medgyessy Ferencnek különleges szerepe volt, ő a parasztos alföldi művészekhez tartozott. De a 30-as évek elejétől az avantgardizmus képviselői voltak a szentendrei művészek is, például Vajda Lajos, Ámos Imre és Korniss Dezső... akik konstruktív szürrealista sematikában gondolkodtak és alkottak. Az ekkortájt hazatérő Kassák sem hagyta magát, ő azonban kitartóan és őszintén a munkáskultúra megvalósítását tűzte ki célul. Talán „a tömeget” szerette volna megnyerni... Azonban a tömeget megnyerő jelentős proletárfestők Derkovits Gyula, Dési Huber István, Mészáros László... lettek a 40-es években, erre később még érdemes lenne rátérni...

Vajda Lajos konstruktív szürrealista festménykompozíciója. A hagyományok és a modern vonzásában

A második világháború utáni magyar képzőművészet részletezésére azonban, itt még mindig nem kerülhet sor. Ez az időszak nagyobb falat. Eleinte egyoldalú és szigorúan betartott, majd bonyolulttá váló és hosszú, kalandos folyamat indult el, amely a 80-as évek végéig már telyesen szabad létezést nyert, lefojthatatlanságot, szabad lélegzést jelentett...

Kacattá vált szocreál

A megnyithatóktól, a nem megnyitható kiállításokig

A neoavantgarde korszakváltásának legelején, az 50-es években a nyugati országokban, főként Nagy-Britanniában, Franciaországban, az Egyesült Államokban, a Német Szövetségi Köztársaságban és még ki tudja hol, alakult ki a Pop Art-nak nevezett és magát méltán népszerű irányzatnak is tudó populáris művészeti műfaj, amely a 60-as évekre bontakozott ki teljesen.
A köztudatban általában úgy él, hogy a Pop art Amerikából kiindult irányzat.
A Szovjetunió és Európa szocialista országai (beleértve Közép-, és Kelet-Európát), Amerikát az imperializmus és az irigyelt, ám hangosan mondva felháborítóan „erkölcstelennek” megítélt (jóléti) fogyasztói társadalom fellegvárának tekintette. A nyugati világ fejlett gazdasága és ipara, lehetőséget adott a pop-kultúra kibontakozására (is).
A kapitalista országokban kialakult termelői-fogyasztói hajlamosság növekvése ugyanis megszakíthatatlan körforgást, lendületesen működő körláncolatot eredményezett, amely többek között a divatnak és a kényszeres fogyasztásnak is kedvezett. A művészek egy része megfigyelve ezt a folyamatot, kihasználva a korlátlan „nyersanyag”-használati lehetőségeket, minden művészi fennköltség érzületét sutba vágva, a silány termékek és a félig elhasznált, eldobott, szemétnek minősülő holmik felé fordult rajongva, és valóságos szemetes tárházzá minősítette át a szentélyét.

Degradálás, szembefordulás

Végül is a művész, időszerűségében tudatosan fordult a nagyvárosi pszeudo-kultúra jelenségei felé, ahol a köznapiság, a talmiság, a közönségesség uralkodott. A fogyasztói társadalom népszerű termékeit cserébe mindezekért, művészetük fő témájává, vesszőparipájává tette.
Hogy miféle játékos rebellió vezérelte?
A szélesen hömpölygő fogyasztói társadalmat célozta meg és tette észrevétlenül nemcsak a közönségévé, hanem elsősorban a képzőművészetben, stílus-alanyává és néha (kaján) nevetség tárgyává is. Néha persze, még önmagát is... A pop art témája a népszerűvé vált ipari termelésű használati tárgyak, motívumok, reklámhordozók, népszerű (terméknépszerűsítő) emblémák, termékcímkék, a mindennapi életből származó hulladékok, vagy melléktermék-anyagok. Még maga az ipari szemét is kihívásként hatott rá, olyannyira a nyersanyagának tekintette. Ezáltal megvalósította célját, a hétköznapi tárgyakat, motívumokat, jelképeket vonta be az alkotás folyamatába: és ez hatásos volt, érvényesülni látszott. Junk-kultúraként is emlegetik...

(folytatás)

(Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013.10.07.)