TOLLRAJZ
Utcai Dávid festőművészről
(2.rész)
Utcai Dávid festőművészről
(2.rész)
Utcai Dávid művészetének megértéséhez nem
kell külön ideológiát gyártanunk. Ő maga úgy vélekedik munkásságáról,
hogy a korszerűségre való törekvés a legfontosabb, mert festészete a kor
tükre, valamint hogy a művészetben az összhatás a legfontosabb, és a
harmóniára való törekvés teszi befejezetté a művet. Ezért tiszta,
áttekinthető a munkássága.
Teríték
Az áttekinthetőséghez manapság általában
alapfeltétel, hogy elfogadjuk azt a tézist, miszerint az alkotók
manapság teljesen önjáró, egyéni (szubjektív) megszólalásukkal
értelmezik vagy hozzák létre, illetve izgalmas fotográfiaként hívják elő
a mindennapi élethelyzetekből eredeztetett élményeket. A
szubjektivizmus relativitása nyilvánvaló, mind a művész, mind a műélvező
részéről adott: régen az akadémizmus, a klasszikusnak mondott művészeti
tanítások, mesterségbeli tudnivalók elsajátítására tett erőfeszítések
etalonokat, megfellebbezhetetlen alkotói szabályszerűségeket
eredményeztek, amelyek lassan változtak meg. Ám manapság alig
kérdőjelezik meg, hogy bárkinek joga van a saját egyéni stílusának
megalkotására, véleményének, meglátásainak szabad akaratú kifejtésére,
kifejezésére, képben, látványban, ízlésvilágban, szóban vagy hangban…
Úgymond, ebben szabadok vagyunk.
A társadalom fejlődőképességének hihetetlen felgyorsulása talán egyaránt jó és rossz irányba viheti el a megjuhászodott gyermekeit. Óvatosan kell bánnunk tehát az örökösen átütemezett világképpel, világlátásunkkal is. Holott túlzottan éberek sem lehetünk, mert a szellemi forradalmak kora ugyan régen lejárt, de helyette az egyedi világlátás nyert forradalmi létjogosultságot, a fókuszálási időnk pedig zaklatott, túlságosan felpörgetett világunkban már túl rövidnek bizonyul az éleslátásunk beállításához… Ez tényállás, és a legújabb kori emberi kultúránk egészére vonatkozik. E kor az általunk előnyben részesített művészetek szféráját is úgy alakította át, hogy ezerarcú, vagyis ezerbundás kis szörnyeteggé váljon. A mai művész pedig lelki megéléseinek, belső élményeinek, valóságértelmezéseinek mélységét kiismerhetetlen kútfőkből és forrásából nyeri. Számtalan helyről. Nem mindig tud meggyőző lenni: sokszor tévelyeg, szeszélyesen, hektikusan gondolkodik, és való igaz, hogy művészeti megfogalmazásainak kulturális háttereit, kultúrtörténeti tudattartalmát elkülönítetten, sokszor megelőlegezett bizalommal, vakhitünkkel sarkítva/egyénítve látjuk. Holott az univerzum égisze alatt fogalmazódott meg a mindenség logikai rendszere, a művészekét próbáljuk jóindulatúan elfogadni, vagy ismerni önálló, eredeti szegmensnek. Hiszen mindeme világlátásnak csiszolgatásával egy-egy valóságdarabkát, egy-egy ajándékot tart a kezében minden művész. A kérdés csak az, hogy kié tűnik igazabbnak? Leginkább az diadalmaskodik, aki meggyőző művészi láttatásként, érdekfeszítően, újszerű csomagolásban mutatja be a maga alkotta felfedezéseket…
Eme modern kori paradigmatikus váltásokról legtöbbet a képzőművészet értelmezői, a művészettörténészek tudnák elmondani. Hiszen ez az a szakma, amely kellően és kellőképpen tolmácsolja évszázadok folyton alakuló vizuális ábrázoláskódexeit. És ez az a szakma, amely folyamatosan változik. Új értelmezések, újabb vonzatok, jelenségek, beérések és ezek parcellázásai jelzik, hogy csakis akkor időszerű és működőképes, ha ő maga is a művészet fejlődését követve módszereiben változik. Folyton bővítenie kell az eszköztárát, hiszen a művészet hektikusan működik: hol hagyománysulykoló, hol dogmatikus kincstárral rendelkező, hol hagyományápoló, hol rebellis, hol dekadensnek bizonyul, hol forradalminak: vagy komoly, vagy játékos, vagy üzen, vagy önmagának/önmagában elegendő… vagy csak azt mímeli.
Törekvései, a bújtatottságából immár kivetkőzött egyéni látásmódok kakofóniájában csak új vizsgálati módszereinek gazdagításával tud eligazodni és egyúttal eligazítani bennünket, a jobb sorsot érdemlő közönséget is.
A társadalom fejlődőképességének hihetetlen felgyorsulása talán egyaránt jó és rossz irányba viheti el a megjuhászodott gyermekeit. Óvatosan kell bánnunk tehát az örökösen átütemezett világképpel, világlátásunkkal is. Holott túlzottan éberek sem lehetünk, mert a szellemi forradalmak kora ugyan régen lejárt, de helyette az egyedi világlátás nyert forradalmi létjogosultságot, a fókuszálási időnk pedig zaklatott, túlságosan felpörgetett világunkban már túl rövidnek bizonyul az éleslátásunk beállításához… Ez tényállás, és a legújabb kori emberi kultúránk egészére vonatkozik. E kor az általunk előnyben részesített művészetek szféráját is úgy alakította át, hogy ezerarcú, vagyis ezerbundás kis szörnyeteggé váljon. A mai művész pedig lelki megéléseinek, belső élményeinek, valóságértelmezéseinek mélységét kiismerhetetlen kútfőkből és forrásából nyeri. Számtalan helyről. Nem mindig tud meggyőző lenni: sokszor tévelyeg, szeszélyesen, hektikusan gondolkodik, és való igaz, hogy művészeti megfogalmazásainak kulturális háttereit, kultúrtörténeti tudattartalmát elkülönítetten, sokszor megelőlegezett bizalommal, vakhitünkkel sarkítva/egyénítve látjuk. Holott az univerzum égisze alatt fogalmazódott meg a mindenség logikai rendszere, a művészekét próbáljuk jóindulatúan elfogadni, vagy ismerni önálló, eredeti szegmensnek. Hiszen mindeme világlátásnak csiszolgatásával egy-egy valóságdarabkát, egy-egy ajándékot tart a kezében minden művész. A kérdés csak az, hogy kié tűnik igazabbnak? Leginkább az diadalmaskodik, aki meggyőző művészi láttatásként, érdekfeszítően, újszerű csomagolásban mutatja be a maga alkotta felfedezéseket…
Eme modern kori paradigmatikus váltásokról legtöbbet a képzőművészet értelmezői, a művészettörténészek tudnák elmondani. Hiszen ez az a szakma, amely kellően és kellőképpen tolmácsolja évszázadok folyton alakuló vizuális ábrázoláskódexeit. És ez az a szakma, amely folyamatosan változik. Új értelmezések, újabb vonzatok, jelenségek, beérések és ezek parcellázásai jelzik, hogy csakis akkor időszerű és működőképes, ha ő maga is a művészet fejlődését követve módszereiben változik. Folyton bővítenie kell az eszköztárát, hiszen a művészet hektikusan működik: hol hagyománysulykoló, hol dogmatikus kincstárral rendelkező, hol hagyományápoló, hol rebellis, hol dekadensnek bizonyul, hol forradalminak: vagy komoly, vagy játékos, vagy üzen, vagy önmagának/önmagában elegendő… vagy csak azt mímeli.
Törekvései, a bújtatottságából immár kivetkőzött egyéni látásmódok kakofóniájában csak új vizsgálati módszereinek gazdagításával tud eligazodni és egyúttal eligazítani bennünket, a jobb sorsot érdemlő közönséget is.
Apám emlékére
ÉRTELMEZÉSEK
Az előhívott művészi élmény olajképein Utcai találékony, metafizikai hangulatokat árasztó szegmenseit hordozza, az ostorozó realizmus, az expresszív ecsetkezelés izgalmas és szenvedélyes valóságélményeiből táplálkozik. Montázsreakciói, sokszor a darabolt képmezejű, képkivágásos álomvilágából való tükörcserepei metafizikus gondolatokat ébresztenek. A szabályszerű működésétől megfosztott, a tengelyéből kiugró világ zavarodott emberi tudatának pörgését idézi meg festőnk, melynek során a köznapiság apró jeleneteit, ismérveit ötvözi a rideg technicizmus, a kegyetlen háború vagy a szenvtelenséggel gyártott elcsépelt reklámfeliratok, az idealizált életkép, a fatális nő, a reklám, az idealizált természeti kép csendje vagy a fotókivágásos módszer kollázsszerűen összerakott képfelületeinek sora által.
Idegesen vagy éppenséggel lakonikus nyugalommal megkomponált, arányossá tett, de még így is nyüzsgő motívumaival. Utcai kísérletező szellem: úgy tűnik, hogy képi világrendjében, kísérletei által mindenképpen a teremtett világ kapcsolatrendszerén szeretne valamiféle generáljavítást elvégezni. Egyik kulcsszavát kiállításának címében találjuk meg: metamorfózis, illetve átalakulás. Veréb Lóránt mondja ki művészünknek szánt kiállításmegnyitójának szövegezésében, laudációjában azt a gondolatot, hogy metamorfózisaiban Utcai Dávid tulajdonképpen a jövőt festi meg, de nem a tudományos-fantasztikus képzeleti világ fantasztikumát, hanem a közeljövő, az előre hozott pillanatok, a jelentéktelen előmozdulások, az imaginárius keretekbe feszített látványiságát kívánja előre vetíteni…
A maga nemében tehát a fantasztikumban a líraiság, a lehetséges közeljövőbe révedés által pedig az expresszív tudatvilág vizualitását fogalmazza meg. Munkái néha fotografikus pontossággal, néha a számítógép tréfás kikockázott képváltásaival keverednek el, és alakulnak át végül harmonikus kompozícióvá.
Az előhívott művészi élmény olajképein Utcai találékony, metafizikai hangulatokat árasztó szegmenseit hordozza, az ostorozó realizmus, az expresszív ecsetkezelés izgalmas és szenvedélyes valóságélményeiből táplálkozik. Montázsreakciói, sokszor a darabolt képmezejű, képkivágásos álomvilágából való tükörcserepei metafizikus gondolatokat ébresztenek. A szabályszerű működésétől megfosztott, a tengelyéből kiugró világ zavarodott emberi tudatának pörgését idézi meg festőnk, melynek során a köznapiság apró jeleneteit, ismérveit ötvözi a rideg technicizmus, a kegyetlen háború vagy a szenvtelenséggel gyártott elcsépelt reklámfeliratok, az idealizált életkép, a fatális nő, a reklám, az idealizált természeti kép csendje vagy a fotókivágásos módszer kollázsszerűen összerakott képfelületeinek sora által.
Idegesen vagy éppenséggel lakonikus nyugalommal megkomponált, arányossá tett, de még így is nyüzsgő motívumaival. Utcai kísérletező szellem: úgy tűnik, hogy képi világrendjében, kísérletei által mindenképpen a teremtett világ kapcsolatrendszerén szeretne valamiféle generáljavítást elvégezni. Egyik kulcsszavát kiállításának címében találjuk meg: metamorfózis, illetve átalakulás. Veréb Lóránt mondja ki művészünknek szánt kiállításmegnyitójának szövegezésében, laudációjában azt a gondolatot, hogy metamorfózisaiban Utcai Dávid tulajdonképpen a jövőt festi meg, de nem a tudományos-fantasztikus képzeleti világ fantasztikumát, hanem a közeljövő, az előre hozott pillanatok, a jelentéktelen előmozdulások, az imaginárius keretekbe feszített látványiságát kívánja előre vetíteni…
A maga nemében tehát a fantasztikumban a líraiság, a lehetséges közeljövőbe révedés által pedig az expresszív tudatvilág vizualitását fogalmazza meg. Munkái néha fotografikus pontossággal, néha a számítógép tréfás kikockázott képváltásaival keverednek el, és alakulnak át végül harmonikus kompozícióvá.
Tájkép
A
hagyományos kompozíciók kényes egyensúlyrendszerét, alapszabályait
Utcai a legtöbbször megtartja. Tehát a klasszicizáló hajlam, a
klasszikus szemléletmód él a művészetében.
Mintha azt sugallná, azt súgná a fülünkbe: legalább ennyi harmónia legyen még a gyakorta zaklatott, rohanó, izgága, néha erőszakos, az örökösen hangulatváltó életünkben.
Az ábrázolás funkciója manapság a láttatás mesterségének szerepkörét kibővítette, és igazi művészeti programmá vált. És nem a kitárulkozó valóság egy szegmensének visszatükrözését jelenti, mert ennél sokkal bonyolultabb: az esztétikán túl emberi, társadalmi, politikai, kommunikációs és egyéb folyamatokról igyekszik véges határidővel közvetíteni nekünk. Akár Utcai Dáviddal, akár művésztársaival, akár a kor modern sámánjaival állunk szemben, kommunikációs képességeik immár nem a művészi delejesség, az ezoterikusság malmára hajtják a vizet. Immár nem az égi atyácskával, a kitalált isteni lényekkel, hanem a szeszélyes számítógép ördögi kihívásaival állunk szemben. Mai művészeink a számítógépek roppant gazdag, és néhanapján úgy érezzük, veszélyesen lélekürítő (lélek-hülyítő), információtoborzó világával állítanak szembe bennünket. Azonban a mai művészek is szeszélyes fragmentumokban gondolkodnak, és nyugtalanná korbácsolják világi közérzetünket. Sokfélék, de az izgága, nyughatatlan, harmonikus vagy éppenséggel őrült hajlamaikról elhíresültek között ott vannak a klasszikusok tisztelői, a harmonikus egész restaurátorai, a „minden egész eltörött” háboríthatatlan javító szándékkal megáldott tehetségei is… Alkotónk is egyedien eredeti: a saját maga által megteremtett, mesterien kialakított gondolati eszköztárából kelti életre vizuális formanyelvét. Egyben biztosak lehetünk: Utcai művészetének folytatása következik!
(Vége)
KIÁLLÍTÁSOK
Utcai Dávid számos csoportos kiállításon vett részt 1996 óta. Szabadka, Újvidék, Temerin, Budapest, Kishegyes, Bácskossuthfalva (Ómoravica), Topolya, Esztergom, Belgrád… Önálló kiállításai közül felsoroljuk a legjelentősebbeket:
2004, Ifjúsági Otthon – Temerin
2004, Kishegyesi Kultúrház – Kishegyes
2007, Budapest, Fonó Ház
2010, Temerin, Lukijan Musicki Galéria
2011, Topolya, Múzeum Galéria
2011, Magyarkanizsa, Dobó Tihamér Képtár
Mintha azt sugallná, azt súgná a fülünkbe: legalább ennyi harmónia legyen még a gyakorta zaklatott, rohanó, izgága, néha erőszakos, az örökösen hangulatváltó életünkben.
Az ábrázolás funkciója manapság a láttatás mesterségének szerepkörét kibővítette, és igazi művészeti programmá vált. És nem a kitárulkozó valóság egy szegmensének visszatükrözését jelenti, mert ennél sokkal bonyolultabb: az esztétikán túl emberi, társadalmi, politikai, kommunikációs és egyéb folyamatokról igyekszik véges határidővel közvetíteni nekünk. Akár Utcai Dáviddal, akár művésztársaival, akár a kor modern sámánjaival állunk szemben, kommunikációs képességeik immár nem a művészi delejesség, az ezoterikusság malmára hajtják a vizet. Immár nem az égi atyácskával, a kitalált isteni lényekkel, hanem a szeszélyes számítógép ördögi kihívásaival állunk szemben. Mai művészeink a számítógépek roppant gazdag, és néhanapján úgy érezzük, veszélyesen lélekürítő (lélek-hülyítő), információtoborzó világával állítanak szembe bennünket. Azonban a mai művészek is szeszélyes fragmentumokban gondolkodnak, és nyugtalanná korbácsolják világi közérzetünket. Sokfélék, de az izgága, nyughatatlan, harmonikus vagy éppenséggel őrült hajlamaikról elhíresültek között ott vannak a klasszikusok tisztelői, a harmonikus egész restaurátorai, a „minden egész eltörött” háboríthatatlan javító szándékkal megáldott tehetségei is… Alkotónk is egyedien eredeti: a saját maga által megteremtett, mesterien kialakított gondolati eszköztárából kelti életre vizuális formanyelvét. Egyben biztosak lehetünk: Utcai művészetének folytatása következik!
(Vége)
KIÁLLÍTÁSOK
Utcai Dávid számos csoportos kiállításon vett részt 1996 óta. Szabadka, Újvidék, Temerin, Budapest, Kishegyes, Bácskossuthfalva (Ómoravica), Topolya, Esztergom, Belgrád… Önálló kiállításai közül felsoroljuk a legjelentősebbeket:
2004, Ifjúsági Otthon – Temerin
2004, Kishegyesi Kultúrház – Kishegyes
2007, Budapest, Fonó Ház
2010, Temerin, Lukijan Musicki Galéria
2011, Topolya, Múzeum Galéria
2011, Magyarkanizsa, Dobó Tihamér Képtár
2012. augusztus 20., hétfő, Magyar Szó, Üveggolyó melléklet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése