TOLLRAJZ
„Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.” (Wass Albert)
Művészünk a délvidéki szatirikus rajz szülővárosában, Nagybecskereken született 1952-ben, Szent Antal védenceként. Dél-bánáti tehát. (Valaha mi, dél-bánátiak voltunk a bácskaiak élce, célpontja…) Magyartanárnak készült, mégis újságíró és karikaturista lett. Mindannyiunk örömére. Nem feltétlenül hiánypótlás céljából, inkább a sokrétűség, a szerteágazó tehetségesség öröméből fakadóan. Tíz éven át az Újvidéki Televízió újságíró munkatársa volt. Lényegesebb azonban elmondanunk, hogy igazi pályáját elindító első rajza 1973-ban jelent meg az újvidéki Magyar Szóban. És hogy később nem állt meg e két műfajnál sem. Éleslátással párosult társadalombíráló természete miatt, gyermekkori pajtásokkal, az ugyancsak székelyi születésű Klemm Józseffel és Heinermann Péterrel 1989-ben kitalálták a Telepi Rádió című politikai kabarét, ami hideg zuhanyként hatott környezetünk meleg vízhez szokott, minden hájjal megkent politikusaira: akik akkor is felkészületlenek voltak, és maradtak a szatíra és a humor három fenegyereke ellen…
De hát ki ez az ember? Akinek rajzait valaha Székelykevén még napilapunk leghíresebb, leghírhedtebb népszerűsítője, Fakó Laci hordozta fakó biciklijén, ezekkel a lényegre törő szavakkal: Léphaft Palinak is benne van a karikatúrája! Imigyen népszerűsítve a Magyar Szót. Kicsoda ő, aki az elhanyagolt, anyanyelvében is ellehetetlenített és kiszolgáltatott szórványkát féltve, jelképesen mindig magához öleli feltétlen és örök hűség jelével a homlokán, és időről időre, ténylegesen feltűnik szórványmagyarságunk oszló-foszló perifériáin? Így például az emlegetett Székelykeve utcáin is, a valaha élénk, nagy társaságokat látott Lilka kocsmája előtt (itt portyáztak és pihentek meg egykor gyűjtögető, hírvivő útjaikon többek között Dudás Károly, Dormán László, Németh István, Matuska Márton…) vagy az Ifjúsági Otthonban posztoló társaságokban? És mindig nagyvilági derűt hordoz magával! Léphaft Pál, ne feledjük, a mi Tiszteletbeli Székelyünk! Hites felesége, Ambrus Edit is székelykevei. A székelykeveiek büszkék rá, és közéjük valónak tartják, mert még a falunkat is sokunknál jobban ismeri!
A Magyar Szó karikaturista kritikusa…
Ma már könnyen vesszük a zsenialitást… Napjában találkozunk Léphaft hatalmas intenzitású, lendületes karikatúráival, és meglepődöttségünk, rövid rácsodálkozásaink után, konzumáló hajlamunk gyakorlott reflexével, e bravúros grafikák pillanatok alatti kiélésével máris napirendre térünk fölöttük, máris tovalapozunk… Ha angyal suhan el mellettünk, észre sem vesszük…
Léphaft Pál rajzai és írásai manapság a Magyar Szóban, a Magyar Nemzetben, a Heti Válaszban, a Brassói Lapokban és még ki tudja, hány helyen jelennek meg. Egyéni kiállításai voltak Újvidéken, Verbászon, Kavillón, az Újvidéki Színházban, Budapesten, Szegeden, Zentán és Baján, és eddig négy nagyszerű, ámde komolytalan, karikatúrákat tartalmazó könyve jelent meg. A sor meg csak folytatódik…
1978 óta számos bel- és külföldi díjban részesült. Kitüntették már Újvidéken, nemzetközi karikatúrakiállításon, két ízben, Montrealban, majd jelesül: Belgrádban, Budapesten és Szkopjéban. 1997-ben Forum Képzőművészeti Díjat nyert. Egyik legszebb elismerése a határokon túl is ívelő tevékenységének: tavaly Európa-érmet érdemelt ki. Még „A mi városunk” elnevezésű magyarországi karikatúrapályázaton is díjat nyert. Ennyire komolytalan…
Góbés gondolkodásmódjával, gyors észjárásával és barátságos modorával a karikatúra műfajában gondosan megreformált kritikusi hangvételével is kitűnik. Nem lehet munkáit összetéveszteni a máséval. Boszorkánykonyhájának alapja a balkánias fűszerezés. Munkáit nézegetve mintha mindig lőporos hordón ülnénk, amely végül robban… és nevetés lesz belőle. Tiszta vonalaival írott szó nélkül is hajszálpontosan elmondja a véleményét. Igényesen, az örökkévalóságnak alkot…
Ma már könnyen vesszük a zsenialitást… Napjában találkozunk Léphaft hatalmas intenzitású, lendületes karikatúráival, és meglepődöttségünk, rövid rácsodálkozásaink után, konzumáló hajlamunk gyakorlott reflexével, e bravúros grafikák pillanatok alatti kiélésével máris napirendre térünk fölöttük, máris tovalapozunk… Ha angyal suhan el mellettünk, észre sem vesszük…
Léphaft Pál rajzai és írásai manapság a Magyar Szóban, a Magyar Nemzetben, a Heti Válaszban, a Brassói Lapokban és még ki tudja, hány helyen jelennek meg. Egyéni kiállításai voltak Újvidéken, Verbászon, Kavillón, az Újvidéki Színházban, Budapesten, Szegeden, Zentán és Baján, és eddig négy nagyszerű, ámde komolytalan, karikatúrákat tartalmazó könyve jelent meg. A sor meg csak folytatódik…
1978 óta számos bel- és külföldi díjban részesült. Kitüntették már Újvidéken, nemzetközi karikatúrakiállításon, két ízben, Montrealban, majd jelesül: Belgrádban, Budapesten és Szkopjéban. 1997-ben Forum Képzőművészeti Díjat nyert. Egyik legszebb elismerése a határokon túl is ívelő tevékenységének: tavaly Európa-érmet érdemelt ki. Még „A mi városunk” elnevezésű magyarországi karikatúrapályázaton is díjat nyert. Ennyire komolytalan…
Góbés gondolkodásmódjával, gyors észjárásával és barátságos modorával a karikatúra műfajában gondosan megreformált kritikusi hangvételével is kitűnik. Nem lehet munkáit összetéveszteni a máséval. Boszorkánykonyhájának alapja a balkánias fűszerezés. Munkáit nézegetve mintha mindig lőporos hordón ülnénk, amely végül robban… és nevetés lesz belőle. Tiszta vonalaival írott szó nélkül is hajszálpontosan elmondja a véleményét. Igényesen, az örökkévalóságnak alkot…
„A karikatúra halálosan komoly publicisztikai műfaj, amely játékosan mondja el a súlyos dolgokat” – mondta valahol. Mennyire igaz: micsoda merészség kellett ahhoz, hogy a mély-kegyetlen háborús években a balkáni mészárosként elhíresült, elmebeteg és grandomániás elnököt, Slobodan Miloševićet, Szerbia akkori pöffeszkedő királyát – szégyenlős Vénuszként meztelenül ábrázolja! A mi Léphaftunk bravúros rajza előhírnöke volt a diktátor bukásának! Viszont akkoriban hőstette jószerivel felért egy rituális öngyilkossággal. Mindannyiunk nagy szerencséjére Ő ezt a kalandot mégis túlélte. A Napló hetilap megboldogult, tőlünk túl korán elbúcsúzó főszerkesztője, Keszég Károly, mielőtt még itt hagyott bennünket, Más-világ című írásában ékesen jellemezte nyakas karikaturistánk hitvallását: a rajz megrendelhető, de a gondolat nem!
Az egészben mégis a legszebb, hogy Léphaft Pál költői átéléssel, hozzáértéssel, különös gondoskodással és nagy szeretettel írni tud a délvidéki porba sújtott művésztársairól is. Kik közül a legszebben talán az ecseteihez és otthonos tájaihoz mindhalálig hűséges Fejes István tordai festőművészről, Vonal az udvaron című írásában:
„Legszebb vonalainkat a levegőbe rajzoljuk. Tökéletes mozdulattal és teljes szabadsággal. Ilyenkor sem a szem, sem a rajzfelület nem szab határt mozdulatainknak. Mire rajzaink a papíron vagy a vásznon később megjelennek, addig már számtalan ismert és rejtett erő mozgatja kezünket. Hosszú utat kell megtenni, hogy kezünk visszanyerje eredeti szabadságát.”
Feltétlen elkötelezettségével és hűségével Léphaft Pál a hosszútávfutók évtizedek óta zajló körkörös versenyének önmaga legyőzésének igényével is fellépő kitartó szereplője.
(Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2011. január 31., hétfő)
„Legszebb vonalainkat a levegőbe rajzoljuk. Tökéletes mozdulattal és teljes szabadsággal. Ilyenkor sem a szem, sem a rajzfelület nem szab határt mozdulatainknak. Mire rajzaink a papíron vagy a vásznon később megjelennek, addig már számtalan ismert és rejtett erő mozgatja kezünket. Hosszú utat kell megtenni, hogy kezünk visszanyerje eredeti szabadságát.”
Feltétlen elkötelezettségével és hűségével Léphaft Pál a hosszútávfutók évtizedek óta zajló körkörös versenyének önmaga legyőzésének igényével is fellépő kitartó szereplője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése