1. vázlat
A szerző illusztrációja
(A könyvnyomtatás első fejezeteiről)
Retro? Vagy csak mindenkor aktuális? A könyv válságok és nehéz vajúdások közepette ismét diadalmasan újjászületni látszik. Örömünnepeinek, visszafogott ünneplésének a szemtanúi vagyunk. Míg a könyvpiac a digitális adathordozók és adattárak feltalálásának idején erőteljes térhódításával egyszersmind a hagyományos, tapintható, papíralapú, papírillatú, nyomdaszagú könyv lassú halálát jósolta meg néhány éve, ma már tudjuk, hogy ez a legrosszabb álmainkban sem történhet meg.
Nevetséges… nem lehetséges. Tévhit volt. A fogyasztói társadalom összes torzulása nem volt képes elbánni ezzel a kellemes tapintású, kifinomult tervezésű, változatos és élményszerűen színes intellektuális végtermékkel. A műanyagból freccsentett, élethű gyümölcsmásolatok divathóbortja nem képes rábírni bennünket arra, hogy a gyümölcsfáinkat idejétmúlt kacatként kertjeinkből kivágjuk.
A KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ
A könyvillusztráció maga a könyv ízvilágát tolmácsoló színtenger. Nagy múltú, változatos: lehet, hogy örök. A könyvillusztráció prototípusa maga a jelrajz, amely úgy ábrázol, hogy a szöveg értelmezését segítő kiegészítő információt közvetíti: nem magyarázza, de egyféleképpen segíti, és útba igazítja a szemlélődő olvasót…
Alapjában véve az írott könyvben nyitott kapszulaként működő, üzenetek tolmácsolására, hordozásra alkalmas cserélhető vizuális jelzés. Az évezredek óta az emberiség kifejezőerejének bölcsőjében ringatódzó, rejtett és sokáig várakozó állásponton lévő, csíráztatott műfaja.
Immár az ókori civilizációk létrejöttével komoly szerephez jutott, ám külön műfajként még nem tarthatták számon. A barlangrajzok képi, képösszevonásos, oda-vissza ható kommunikációs írásjeleitől, a közöttük felfedezhető ligatúráktól az igazi ékírásos emlékekig, a demotikus, hieratikus, hieroglif írásjelek megalkotásáig, a szarvasbőrre kent indián kódexekig, a kódexminiatúrákig vagy az utána tántorgó, elmesélő-elbeszélő jellegű, hihetetlen gazdagságú képi ábrázolásokig…
Egyszersmind napjainkig hatalmas fejlődésen ment keresztül. De a képzőművészet műfajának középkori beéréséig különálló, eredeti műfajként még nem ismerték (f)el. Európában csak a korai kereszténység kézi másolású kódexeiben szökkent szárba, és a könyv tartalmának, szövegezésének színesítésével, tartalmát, mondanivalóit érzékletesebbé tévő esztétikájával és értelemkiegészítő törekvéseivel jött létre. Azt információáradás (átadás) hőskorában az első lapdúcba, fába metszett könyvoldalak kiegészítő szándékával egy időben született meg, de a képírás több ezer éves fejlődésének csúcsaként azóta is a kultikussá vált nagybetűs könyv továbbél(tet)ésének nagyszerű segítője. Az egykori képalkotóra az ősnyomdászat termelő szándékának, remek termékszolgáltatójának a kiegészítő szerepe hárult rá, a fametsző táblanyomtatás eljárásával azután könnyen szárba szökkent.
A KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ
A könyvillusztráció maga a könyv ízvilágát tolmácsoló színtenger. Nagy múltú, változatos: lehet, hogy örök. A könyvillusztráció prototípusa maga a jelrajz, amely úgy ábrázol, hogy a szöveg értelmezését segítő kiegészítő információt közvetíti: nem magyarázza, de egyféleképpen segíti, és útba igazítja a szemlélődő olvasót…
Alapjában véve az írott könyvben nyitott kapszulaként működő, üzenetek tolmácsolására, hordozásra alkalmas cserélhető vizuális jelzés. Az évezredek óta az emberiség kifejezőerejének bölcsőjében ringatódzó, rejtett és sokáig várakozó állásponton lévő, csíráztatott műfaja.
Immár az ókori civilizációk létrejöttével komoly szerephez jutott, ám külön műfajként még nem tarthatták számon. A barlangrajzok képi, képösszevonásos, oda-vissza ható kommunikációs írásjeleitől, a közöttük felfedezhető ligatúráktól az igazi ékírásos emlékekig, a demotikus, hieratikus, hieroglif írásjelek megalkotásáig, a szarvasbőrre kent indián kódexekig, a kódexminiatúrákig vagy az utána tántorgó, elmesélő-elbeszélő jellegű, hihetetlen gazdagságú képi ábrázolásokig…
Egyszersmind napjainkig hatalmas fejlődésen ment keresztül. De a képzőművészet műfajának középkori beéréséig különálló, eredeti műfajként még nem ismerték (f)el. Európában csak a korai kereszténység kézi másolású kódexeiben szökkent szárba, és a könyv tartalmának, szövegezésének színesítésével, tartalmát, mondanivalóit érzékletesebbé tévő esztétikájával és értelemkiegészítő törekvéseivel jött létre. Azt információáradás (átadás) hőskorában az első lapdúcba, fába metszett könyvoldalak kiegészítő szándékával egy időben született meg, de a képírás több ezer éves fejlődésének csúcsaként azóta is a kultikussá vált nagybetűs könyv továbbél(tet)ésének nagyszerű segítője. Az egykori képalkotóra az ősnyomdászat termelő szándékának, remek termékszolgáltatójának a kiegészítő szerepe hárult rá, a fametsző táblanyomtatás eljárásával azután könnyen szárba szökkent.
A KÖNYVI ÁBRÁZOLÁSOKRÓL
Pfister bambergi nyomdász jelentette meg a térbeli hatást még kelteni nem képes fametszetekkel díszített könyvét. Egyik első igazi remeke a Biblia Pauperum, a korai fametszetművészetnek kiemelkedő terméke, mely szemelvényeket ad a Bibliából az egyszerű nép számára. Az első illusztrációk primitívek voltak, szerepük mindössze az olvasó képzeletének élénkítése volt. A XV. század kezdetleges fametszettechnikája, a vonalak leegyszerűsítése még nem tette lehetővé az arckifejezések részletező ábrázolását, szolgai lélekkel követték a szövegezést. Ám az első nyomtatott könyvek sikerén felbuzdulva a nyomdászok újult erőkkel és újító szándékkal tevékenykedtek tovább. Mind a Németalföldön, mind Itália földjén, majd Európa többi fejlődő régiójában szaporodni kezdtek…
A FAMETSZET
Esztétikai finomításokkal remekbe szabott illusztrációs fametszetek fejlődési ívét ismerhetjük fel, amely a XV. század végéig a szövegbe ágyazott egyszerű vonalas metszetrajzaival kezdődött, ám jóval később eljutott a fametszet színes, többdúcos változatáig is. Ezt megelőzően azonban a fametszet fejlődésének útját is bejárhatjuk.
A még érlelődő olasz reneszánsz, a quattrocento nemcsak az olasz művészek festményeiben, szobraiban, épületeiben, de könyvillusztrációiban is eredményes. A XV. századbeli olasz fametszetek a könyvnyomtatás kezdeti szakaszában tökéletesebbek voltak, mint a német fametszetek. A nyomdászok tapasztalatszerzés céljából utazgattak olasz földre, a tudás és a stílus fokozatos átvételével/átadásával az ágazat egyenletesen kezdett fejlődni. Például a Rómában meghonosodott Ulrich Hahn nyomdájában 1473-ban megjelent Turrecremata Meditationes fametszetei már fejlettebb könyvművészeti alkotások, amelyek igazi távlatos kompozíciót (perspektivikus ábrázolást) mutatnak, nem beszélve a rajz vonalainak hullámzó vastagságáról, amely újítás a sraffírozások mellőzésével is a plasztikusság teljes hatását keltette.
És már nem lehetett tudni pontosan, mi a csúcsteljesítmény…
AZ OLASZ VAGY A NÉMET?
Két velencei nyomdásztestvér (Giovanni és Gregori de Gregoriis) műhelyéből került ki az 1494-ben megjelent Giustiniani Az élő vallás doktrínái (Dottrina del vivere religiosamente) című könyv, amely tiszta vonalaival a figura karakterét, a plasztikát és a távlatot hiánytalanul érzékeltette.
Nem sokkal ezután Aldus Manutius velencei nyomdájában 1499-ben jelent meg a világ egykoron legszebbnek tartott, Hypnerotomachia Poliphili című könyve, Giovanni Bellini 158 illusztrációjával, melyek között az építészeti jellegű ábráktól a fantáziával teli, mozgalmas cselekményeket ábrázoló, dekoratív szépségű fametszetű képekig minden megtalálható…
A német könyvillusztráló fametszet első fénykorát a Günther Zainer és Johann Bämler augsburgi nyomdáiból kikerülő könyvek jelezték. Az illusztrációk immár jóval igényesebbek voltak, mint a bambergiek. A fametszőművészek a térbeli ábrázolást, az árnyékhatást, a plasztikus formát párhuzamosan haladó, szabályos sraffírozó vonalakkal igyekeznek elérni. Johann Zainer ulmi nyomdájának kiadványai, pl. Boccaccio Híres asszonyokról című könyvében a fametszet alkotói a tökéletesedő árnyékolótechnika képi plasztikáját juttatja érvényre. Nemkülönben az ulmi Aesopus-kiadás képei, amelyek kompozícióikban, vonalvezetésükben tökéletes művészi alkotások. De mintakép volt a Lübecki Biblia is, rafinált kidolgozású, érzékletes, árnyalt (sraffírozott), háromdimenziós rajzaival.
1470 körül jelent meg a korszakalkotó jelentőségű Kölni Biblia, mely Dürer és Holbein művészetének további alakulására is hatott. A fametszet fejlett érettségi fokát a két németalföldi mester, Albrecht Dürer és Hans Holbein mesteri grafikái markánsan behatárolták.
(Folytatjuk)
Pfister bambergi nyomdász jelentette meg a térbeli hatást még kelteni nem képes fametszetekkel díszített könyvét. Egyik első igazi remeke a Biblia Pauperum, a korai fametszetművészetnek kiemelkedő terméke, mely szemelvényeket ad a Bibliából az egyszerű nép számára. Az első illusztrációk primitívek voltak, szerepük mindössze az olvasó képzeletének élénkítése volt. A XV. század kezdetleges fametszettechnikája, a vonalak leegyszerűsítése még nem tette lehetővé az arckifejezések részletező ábrázolását, szolgai lélekkel követték a szövegezést. Ám az első nyomtatott könyvek sikerén felbuzdulva a nyomdászok újult erőkkel és újító szándékkal tevékenykedtek tovább. Mind a Németalföldön, mind Itália földjén, majd Európa többi fejlődő régiójában szaporodni kezdtek…
A FAMETSZET
Esztétikai finomításokkal remekbe szabott illusztrációs fametszetek fejlődési ívét ismerhetjük fel, amely a XV. század végéig a szövegbe ágyazott egyszerű vonalas metszetrajzaival kezdődött, ám jóval később eljutott a fametszet színes, többdúcos változatáig is. Ezt megelőzően azonban a fametszet fejlődésének útját is bejárhatjuk.
A még érlelődő olasz reneszánsz, a quattrocento nemcsak az olasz művészek festményeiben, szobraiban, épületeiben, de könyvillusztrációiban is eredményes. A XV. századbeli olasz fametszetek a könyvnyomtatás kezdeti szakaszában tökéletesebbek voltak, mint a német fametszetek. A nyomdászok tapasztalatszerzés céljából utazgattak olasz földre, a tudás és a stílus fokozatos átvételével/átadásával az ágazat egyenletesen kezdett fejlődni. Például a Rómában meghonosodott Ulrich Hahn nyomdájában 1473-ban megjelent Turrecremata Meditationes fametszetei már fejlettebb könyvművészeti alkotások, amelyek igazi távlatos kompozíciót (perspektivikus ábrázolást) mutatnak, nem beszélve a rajz vonalainak hullámzó vastagságáról, amely újítás a sraffírozások mellőzésével is a plasztikusság teljes hatását keltette.
És már nem lehetett tudni pontosan, mi a csúcsteljesítmény…
AZ OLASZ VAGY A NÉMET?
Két velencei nyomdásztestvér (Giovanni és Gregori de Gregoriis) műhelyéből került ki az 1494-ben megjelent Giustiniani Az élő vallás doktrínái (Dottrina del vivere religiosamente) című könyv, amely tiszta vonalaival a figura karakterét, a plasztikát és a távlatot hiánytalanul érzékeltette.
Nem sokkal ezután Aldus Manutius velencei nyomdájában 1499-ben jelent meg a világ egykoron legszebbnek tartott, Hypnerotomachia Poliphili című könyve, Giovanni Bellini 158 illusztrációjával, melyek között az építészeti jellegű ábráktól a fantáziával teli, mozgalmas cselekményeket ábrázoló, dekoratív szépségű fametszetű képekig minden megtalálható…
A német könyvillusztráló fametszet első fénykorát a Günther Zainer és Johann Bämler augsburgi nyomdáiból kikerülő könyvek jelezték. Az illusztrációk immár jóval igényesebbek voltak, mint a bambergiek. A fametszőművészek a térbeli ábrázolást, az árnyékhatást, a plasztikus formát párhuzamosan haladó, szabályos sraffírozó vonalakkal igyekeznek elérni. Johann Zainer ulmi nyomdájának kiadványai, pl. Boccaccio Híres asszonyokról című könyvében a fametszet alkotói a tökéletesedő árnyékolótechnika képi plasztikáját juttatja érvényre. Nemkülönben az ulmi Aesopus-kiadás képei, amelyek kompozícióikban, vonalvezetésükben tökéletes művészi alkotások. De mintakép volt a Lübecki Biblia is, rafinált kidolgozású, érzékletes, árnyalt (sraffírozott), háromdimenziós rajzaival.
1470 körül jelent meg a korszakalkotó jelentőségű Kölni Biblia, mely Dürer és Holbein művészetének további alakulására is hatott. A fametszet fejlett érettségi fokát a két németalföldi mester, Albrecht Dürer és Hans Holbein mesteri grafikái markánsan behatárolták.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése