Mottó:
Nem mondom azt, hogy
szeretem a 20. századi művészetet, de mégis rajongok érte, mert
a hagyományokat szeretem, és tudom, hogy egyszer minden, ami
valaha új(szerű) és ellen-művészet volt, hagyományossá válik.
A
határok
elmos(ód)ása
A
már
említett
happening után,
a
hatvanas
években
különféle
rokon(ítható)
stílus-egyvelegek
színesítették
az
időben
zajló
és
a
művész
személyes
„élő”
közreműködését
a
műalkotásban.
Tehát
mindenképpen
a
folyamatra
és
nem
a
bevégzett
műalkotásra
fektetett
hangsúlyt.
A
hatvanas
évek
elején
a
body art (testművészet),
majd
a
process art
(folyamatművészet),
a Fluxus
(áramlás),
a
performance,
valamivel
később
a
politkunst (politizáló
művészet),
a
mail art
(postai
küldemények
művészete)...
jelentették
a
neoavantgard
végét,
mely
után
a
hetvenes
évek
elején már
posztmodern
művészetként
folytatódott
a harc. Szabadosan fogalmazva: Minden ellen...
Performance
A happening folytatása a hasonló
vonásokkal bíró performance
lett. Műfajilag hasonlított a happening cselekvő
szándékához, de az akcióművészet kereteinek a
továbbfeszegetésével, értelmezésben is kiegészítette,
továbbjátszotta azt. És mivel összművészeti törekvés
jellemzi, számos áramlatot foglal magába.
A happening előadásműfajában, a
közönség spontán bevonása döntően kiszámíthatatlanná tette
az akciót. A performance azonban másképpen tervezett: elkülönült
a közönségétől, leginkább puszta szemlélőként kezelte azt,
és önállóan tervezett, kiszámíthatóbb, erőteljesebb,
játékában sokkal következetesebb volt: saját diktátummal
rendelkezett. Azonban így sem volt képes lemondani az
improvizációkról, a véletlenszerűségekről. Ezek az esetleges
váratlan visszajelzések sem érték felkészületlenül. A művész
ekkor sem tért el alap-koncepciójától. Ám már-már meghaladta
önmaga telyesítőképességét is. A hetvenes évek végétől
például megfigyelhető volt, hogy a performance-t összekapcsolják
a technikai eszköztárat bővítő video-művészettel. A
80-as években már Magyarországon is divatossá lett, ahol a
nemzetközi viszonylatban is elismert Hajas Tibor, Szirtes
János, Révész László, Böröcz András
vagy El Kazovszkij
egyéni mitológiákon alapuló szemléletéhez kapcsolódott. Ez
újszerű látásmódot kölcsönzött neki, és mindenképpen
hasznos, tértágító szerepe volt Közép-Európában (is).
Body art és egyéb új
művészeti formák
Csernik Attila
Írásunk azonban máris túlfeszítette
önnön határait. De a vége felé haladva is, lényeges lenne még
egy kicsit elidőznünk az akcióművészetnél:
A body art, azaz a testművészet,
az akcióművészetek egyik legérdekesebb fajtája, melyben a
művész, saját személyét és fizikumát műtárgyként veti alá
kísérletezéseinek, koncepciója pedig, hogy a művész fizikai
jelenléte: a műalkotás (ön)maga legyen. (Gilbert és George).
Minthogy a művész mint művészi tárgy lép be a tényleges
életfolyamatba, ezért képes önmagát műtárgyként kiállítani,
sőt feláldozni is. Nem oly ritkán ez valóságos áldozatvállalás,
minthogy a művész ténylegesen a saját testi épségét
kockáztatja. Így néha „önromboló” folyamatban, tehát valós
destruktív tevékenységben nyilvánul meg (Hermann Nitsch saját
vérével fest). Néha pusztán testük mozgásának
regisztrálásával, pozitúra-váltásainak lefotózásával és a
fotók átfirkálásával (Arnulf Rainer), befedésével és
kitakarásával (Denis Oppenheim), befestésével, stb. a test
kifejezőerejének energiáit érzéklejük csak. De néha az
önpusztítás folyamatát is megleshetjük a body art-os művészek
akcióiban, amelyek során a művész fizikai sérüléseket is
szenvedhet. (Chris Burden, aki saját vállába lövet
puskával). A body art művészete hihetetlen gyorsasággal terjedt
és világszerte lett népszerű. Minthogy hagyományai a mindenkori
mozgáskultúránk ősiségét követik, nem is volt oly nehéz ezt
az alkotói megnyilvánulási formát művészetté nyilvánítani...
Vajdasági forradalom a
művészetben
Slavko Matkovic - Fogyasztói képregény 1979-ből
Az 1970-es években több máig
elismert művésztagja volt a modern képregénnyel és a mail
art-tal is foglalkozó Slavko Matkovic, által megalapított
Bosch+Bosch Csoportnak. A Bosh+Bosch az akkori modern
irányzatok mindegyikét gyakorlolta. Alapítói Slavko Matkovic,
Basch Edit, Krekovics István, Magyar Zoltán, Szalma László,
Szombathy Bálint és Slobodan Tomanović voltak.
Hamarosan csatlakoztak hozzájuk, többek között Ladik Katalin,
Csernik Attila, Kerekes László, Ante Vukov... A Délvidéken
példátlan intenzitású újhullámos törekvéseikkel alapjában
rengették meg (sokkolva) a hagyományos művészeti életet.
De az ő tevékenységükhöz
erőteljesen kapcsolódott még, a minden ellen állóharcokat
vívó, és a művészeti élet kérdéseiben mindenkor eligazodni
igyekvő, vívódó, a délvidékiségéhez mindenkor hű, tépelődő
lelkületű művészünk, Markulik József is.
E
művészetek neves délvidéki alkotóinak is jól látszik a kettős
kötődésük. „Művészi megosztottságuk” a nyugati
hangulatvilág, és a vajdasági, az ex-jugoszláviai „művészi
élet-érzület” között mozog. Róluk írni, a felkészültség
egy magasabb fokát jelentené. Ezért, egyelőre a teljesség
igénye nélkül teszünk említést néhányukról.
Slavko Matkovic (1948-1994)
többek között képregénnyel, mail art-tal foglalkozott.
Ladik Katalin
performansz-művészként, színésznőként, előadóművészként
és költőként is kitűnően érvényesült.
Ladik Katalin
Csernik Attila képzőművész,
grafikus és könyvtervező, művészeti tanulmányait Újvidéken
kezdte, majd 1965-1967 között Montrealban tanult, majd számtalan
body-art akciót tervezett és valósított meg.
Szombathy Bálint közülük
a legteljesebb szemléletű
képzőművész és teoretikus, ahogy nevezi önmagát:
szépségkutató, aki a legkövetkezetesebb módon valósítja meg
művészeti programjait. Az új vizuális szemléletmód bázisát
kitűnően ismeri, és követi. Land art, konceptualizmus, mail art,
neoizmus, performance,
művészeti írások, tanulmányok képezik munkásságának
gerincét.
Szombathy Bálint - Laibach calling3
Jel - jelentés –
kontextus...
A Bosh+Bosch tagjai, tevékenységükkel
a progresszív, kortárs művészeti irányzatok elméleteihez és
műfajaihoz kapcsolódtak. A jel - jelentés - kontextus
problémaköre foglalkoztatta őket, miként egyik szellemi atyjukat,
Yoseph Beuys-ot is.
Elsősorban
a konceptualizmus
nyomta rá bélyegét a csoport tevékenységére, de a land
art, vizuális költészet,
performance mellett a
body art, mail art, performance, happening,
video-művészet, interaktív művészetek, képregény...
mindenféle szellemi és fizikai mozgalmainak, tobzódásainak
harcosai erőteljesen ráhangolódtak a világszerte hódító
újművészeti törekvésekre. Nem utolsósorban a nagyvilágtól
elzártságot szüntették meg...
Itt most azonban meg kell állnunk. Be
kell látnunk, hogy e szerteágazó művészeti csapásoknak józan
taglalása hosszabb tanulmányozást, jobb megértést igényelne.
Észrevehetjük azt is, hogy ezen irányzatok nem igazán hódoltak
be semmiféle korábbi sematizmusoknak, és mivel nehezen
beskatulyázhatók, nehezebben is megfoghatók, felvázolhatók.
Törekvéseik, szándékaik, programjaik folyamatosan tovább
alakul(hat)nak, a teljes lefedettség igénye nélkül. Megértésük,
megélésük, értelmezésük jólfelkészültséget, jóval nagyobb
lélegzetvételt igényel.
Aki ilyesmire vállakozik, kösse
fel jól a gatyaszárát!
Péter László: Homage á Bosch+Bosch.Jel-jelentés-kontextus. performance...2013
(vége)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése