Tulajdonképpen a IV- VI. század között
kialakult markáns vizuális jelképrendszer, és az állandóan gazdagodó ábrázoló
eszköztár bibliai motívum-burjánzása segítségével erősödött meg, az addig még
csak kétpólusú keresztény világ(kép)... A népszerű, látványos és izgalmas képi
világ művészi megoldásaiban és megvalósulásaiban, a hit rejtett energiái mégis
egységesen működtek. A vallási tételek értelmezései és a megtalpalt, lefektetett
dogmák, a művészetek vizuális formáló ereje által, erőteljesen fejtették ki a
hatásukat. Taroltak.
És ne higyjük, hogy egyoldalúan, csak a hívők táborát gyarapították a bámulatos
műalkotások nyilvános bemutatásával. A keresztény hitvilág diadalmaskodott, és
sziklaszilárddá lett a meglehetősen képlékeny kora-középkorban…
A Mester
kiszolgáltatottsága
Amikor a
humanista
beállítottságú
Mester,
az
itáliai
Firenze
főterén máglyahalált halt
protestáló
szerzetesek,
a
tudományos
forradalmi
felfedezéseik
miatt
bajba
jutott,
a
vallásos
dogmák
butaságait
megcáfoló
ártatlanul
tömlecbe,
kínzókamrába
vetett
vagy
máglyahalálra
ítélt
tudósok, értelmiségiek szaporodó
tragédiáit
szemlélte,
megdöbbent...
És itt
most
azt
kell látnunk,
hogy
a
művész is
megrettent,
és
újfent
elérkezettnek látta az időt: a
hatalomnak
erősebben kezdett
hajbókolni.
A
kenyéradói
iránti felülírhatatlan tiszteletre kényszerült, néhanapján a megjátszott lojalitásával, buzgón
bólogatva
alkotott
tovább.
A
hatalom
szempontjainak
eleget
téve
örökítette
meg
a
felkínált
“témát”.
A
magasművészet
az összes
diadalittasult eredménye
mellett
valahogy
mindig,
egyben
áldozata
is
volt
a zagyváló
társadalmi
zúzódásoknak.
Tehát, ha
nagyívű, konstruktív
szellemiségű volt
és
komoly,
sok
esetben
tisztábban
is látott.
Miközben
az átlagemberek élték
a világunkat, és
általában
csak a törékenyen homályos felszínt érzékelték.
A beetetős, jól
tálalt
fel-csín
felfedezésének
tapsoltak, a színes papírmasés kulisszákat tologató igazságosztók színjátékát bámulták, és
hol
kimondták
(de
utólag
sok
esetben
meg is bánták),
hol
mélyen
hallgattak
a
felfedezett
hibákról,
hiányosságokról,
ellentmondásosságokról.
Miközben,
egyre gyakoribbak engedtek a szemfényvesztésnek.
Igazságosztások ma
Péter László: Bosszúálló angyal (Késes szent)
A szemfényvesztés azonban hasznos
tevékenységnek bizonyult, eredményekkel járt: a határtalanná vált
képzelőerejüket csiszolgathatták és fitogtathatták. Ez már maga a korai
szürrealizmus volt...
Nem csak a művészetben!
Manapság például a politikában: merész igazságosztók, mindegyre
győzedelmeskedni akarnak
a rút, a gonosz felett. Végeláthatatlanul sorakoznak, manapság a Bushok, Obamák, Putyinok... De
akár
a
jóval
kisebb
kaliberűek is:
mind-mind kíméletlen Szent Györgyök akik quasi ölik, földbe döngölik a sárkányt, a sokszor megtévesztő módon gyermekkönnyeket hullajtó Gonoszt. És
a
megbüntetett
közösségek
tagjai
egyként
szenvedik
meg
a
retorziókat.
Mert,
nincs
szelektív
igazságosztás.
Csak
globális…
Manapság azonban
már ennek
a
megértéséhez
is
fáradtak, tompák
vagyunk. És tehetetlenek. Vagy
nemtörődömök, kíméletlenül egykedvűek. Néha csupán bután naivak, a politikához nem értő pancserek. Ezért
inkább
úgy teszūnk, mintha
elhinnénk
a szemünk elé tárt nyilvánvaló hazugságokat, mert
így elviselhetőbb, komfortosabb az élet...
Valójában
nincs tūrelmūnk kinyomozni a történések valóságos,
okait,
igazi hátterét. Talán lehetetlen
próbálkozás
is
lenne.
A művészt azonban
régóta
foglalkoztatja
az
erőszak is.
Eleinte
talán
nem
is
foglalt
állást:
az
erőszakos cselekményeket, háborúkat,
gyilkosságot,
korabeli kerékbetöréseket,
egyebeket
merő szenvtelenséggel
nézte.
Legtöbbször
a
győztes diadalittas
szemszögéből és
dicsőségére, mély
átéléssel,
a
hősöknek kijáró
tisztelettel,
és
az
áldozatok
megvetésével
alkotta
meg
művét. Manapság azonban “aktualizál”, véleménye
van
róla,
fricskákat
gyárt,
a
közösséget
vállal,
megítél,
sokszor
kérkedik
a
politikai
jóltájékozottságával,
állásfoglalásával…
Eltévelyedéseivel?
A kommunista ideológia tábortüzes köreibe
édesgette a huszas és harmincas évek pesti művészeit, akit feltétel nélkül
engedelmeskedtek a hipnotikusan alkalmazott kemény, igazségosztó ideológiának,
és tehetségüket feláldozták az oltárán... Ma cinizmust észlelünk a behódolni
látszó törekvéseiken. Tyereskova művésznő Budapesten végkiárusítás-ízű
témahajhászással, fricskákat gyárt Orbán miniszterelnök arcképéből, s miközben
Andy Warhol pop artját gyengén imitálja, nagy népszerűségnek örvend mind a
rajongói, mind az ellenzői köreiben. Mindeközben, lapos ötletein milliókat
kaszál...
Szemlesūtve
És
ha
kell,
manapság
szemlesütve
élünk, pedig néha éppen a meghunyászkodás szomorít meg bennünket.
És megnyomorít, elpusztít bennūnket a meghasonlottság(unk) szégyene, elnyel a (de)mentális sötétség... Képletesen, vagy
valóságosan
is.
A világban zajló visszásságok folyamatos firtatásával, lajstromba vételével, tiltakozásainkkal vagy csupán folyamatos megfigyelésével is hatástalanok vagyunk, és csupán az őrületbe kerget(het)jük magunkat. Ezért inkább ijedt-meghunyászkodva, szemlesütve és megalázkodva éldegélünk. Elfogadjuk
a valóságrémeket, talán sok
esetben
nem
is tehetünk mást... És
ezen a bibliai időkben megjósolt tényálláson, semmiféle hősies szókimondással nem kerekedhetünk felül. János a Jelenések könyvében megírta...
A
csökönyös realisták is már csak általános káoszt látnak a társadalmi működésben, és kíváncsian vizslatják ugyan a zűrzavaros oki-okozati összefüggéseket, mégis csak az az ajtóig jutnak el, nem tovább.. Észlények vagyunk, azazhogy az emberiség ezt állítja önmagáról. Hogy szép pozitív tulajdonságokkal rendelkezünk. Hogy mert kezünk lábunk, eszünk... van, elhisszūk azt amit a világ urai elhitetni igyekeznek velūnk. Mert kellenek a hívők, és kellenek a rabszolgák hatalmas tömegei...
A
rabszolgatartók azonban vérszívók, nagyon jól tudják, akár a kullancs: csak az élő test képes éltető vérrel táplálni őket.
Ellenben mi is megalkuszunk... hogy a fizikai lét pókhálószerűen ötvözött-teremtett aránytalanságait túlélni képesek legyünk. A tehetség(esség)ünk jegyeivel rendelkezve bízunk abban, hogy felülkerekedünk a ránk háruló feladatokon, akadályokon. Hogy meg tudjuk magunknak nyerni (vissza tudjuk szerezni) Isten tetszését...
Csontváry tudatos látnoksága
A
legnagyszerűbb poszt-impresszionista, ugyanakkor a metafizikai
látomásokban
és
a
legtisztább szimbolizmus berkeiben számításait megtaláló látnok, Csontváry Kosztka Tivadar volt. A Napút, a Tejút festőjének vallotta magát, Isten inasának, mert isteni teremtő képzeletet feltételezett magáról, egyik legtisztább látomásos emlékét is ekként írja le... Egyszer Isten személyes megszólítását élte
meg. Hangot hallott a feje fölött: Te leszel a világ legnagyobb Napút festője, nagyobb mint Raffaello...
(folytatás)
Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. május 11. ,hétfő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése