TOLLRAJZ
A TAKT-mozgalom lelki atyja, alapítója, szervezője, házigazdája Hevér János (1932–2001) volt. Bár ő maga nem igazán értett a képzőművészethez, hihetetlen ráérző képességgel tudta megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől, s ezzel képessé vált arra, hogy minden szellemi energiáját, szervezői hajlamát és tehetségét az általa megálmodott és irányított mozgalom szolgálatának szentelje. Segítője és pártolója Ács József (1914–1990) festőművész volt, szintén nagyszerű szervező. Többek között az ő nevéhez fűződik a háború utáni években megálmodott topolyai, zentai és csurgói művésztelep megalapítása is.
A TAKT 1976-os „beüzemelésekor” Ács József, felismerve, hogy a nyugati világ művészete hihetetlen gyors fejlődéssel húz el a szocialista országok művészete elől, nagy erőfeszítéseket tett, hogy a TAKT elsődlegesen a felnövő művésznemzedéket szolgálja, a haladó művészi szellemiséget és a világban végbemenő legújabb művészi mozgalmakat (neoavantgárd, konceptualizmus stb.) ismertesse meg a fiatalokkal.
Mind Ács József, mind Hevér János a vajdasági művészet megújhodásának el nem szalasztandó lehetőségét látták meg, és hatalmas munkát fejtettek ki már a művésztelep első éveiben, hogy az megmaradhasson. A nyolcvanas évek közepéig ugyanis „illetékesek” a TAKT szellemi légkörének szokatlan szabadosságát tévesen értelmezték, és óvatos bizalmatlansággal többször is egyértelművé tették, hogy jobb lenne nélküle. Az új szellemi mozgalmak nyugtalanították őket, de a művésztelepen – nyitottsága és talán a vizuális művészetek számukra érthetetlen új válfajai miatt – nem találtak fogást. Nemzetiségre való tekintet nélkül bárki jelentkezhetett a művésztelepi táborba, ebbe sem tudtak belekötni. Míg például az akkoriban Sziveri János által szerkesztett újvidéki Új Symposion folyóiratot kíméletlenül „lefegyverezték”, a Temerinbe sereglő fiatal képzőművészek özönével végül nem tudtak mit kezdeni.
Ráadásul a TAKT esélyegyenlőséget is adott, amatőr, haladó és hivatásos képzőművészek egyaránt részt vettek a művésztelep munkájában.
Nyitottsága „határtalan” volt. Akkorra már külföldről, főként Magyarországról, Szlovákiából, néhány évvel később pedig Erdélyből meghívott alkotók, művészettörténészek és irodalmárok is felkeresték a művésztelepet. Csak néhány közismert művészettörténész, művész, író vagy akár műépítész nevét említenénk meg: Bela Duranci, Erdély Miklós, Beke László, Mattyasovszky Péter, Tolnai Ottó, Koncsol László, a Gulyás testvérek, Szemadám György, Lipcsey György, Benes József, Harkai Imre…
1974-ben indult a Magyar Szó napilap Képzőművészeti Levelező Iskola rovata, melyet Ács József szerkesztett. Az adott lehetőségek szerint egyengette a zsengék művészi törekvéseit. Ács művészeti közíróként főként aktuális kiállításokról tudósított, képzőművészeti kritikákat írt. Pedagógusi vénájának köszönhetően megelőlegezett bizalmával tüntette ki az ígéretes, fiatal tehetségeket, közölte rajzaikat, és hétről hétre elemezgette is. A művészetelmélettel foglalkozó fiataloknak is rendszerint lehetőséget adott írásaik közlésére, a megszólalásra. A művésztehetségek felnövésének érdekében, hogy létrejöhessen köztük a továbbfejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges szellemi párbeszéd, és hogy megismerhessék egymás törekvéseit, rendszeresen írt a Hevér által fémjelzett TAKT-ról is. Mindkettejük nevelő szándéka alapja lett annak a kohéziós erőnek, amelyből kinőtt a sokrétűségét erőteljesen megmutató és gyakorló új művésznemzedék…
A hagyományos alkotásmód és az új művészeti törekvések keresztezésével évek hosszú során át megújulhatott a vajdasági magyar képzőművészet. Egyszersmind aktuálissá vált és megvalósulni látszott egy újfajta művészetszemlélet is, mely mind a művészi gyakorlatban, mind pedig esszéisztikus és filozofikus síkon beérett.
Ács tehát hidakat épített. Az ő segítségével a hagyományos Bela Duranci-i művészeti elemzésektől sikerült eljutni a Szombathy Bálint-i konceptualista művészet megismeréséig, vagy a Sebők Zoltán által feszítgetett, a vajdasági égisz alatt merőben újszerű és a legújabb törekvéseket közvetítő filozofikusabb művészetszemlélethez.
Hevér János pedig, a harciasan kitartó és gyakorlatias művésztelepi szervező, akit sokan „Tábornok úr”-nak vagy nemes egyszerűséggel csak „Batyá”-nak szólítottak, szívós és kitartó szervezői munkájával elérte, hogy a TAKT folyamatos izmosodásával, fejlődésével a legjelentősebbnek mondott délvidéki Forum Képzőművészeti Díjat is elnyerje.
MAI MÉRLEG
A TAKT művésztelepének fejlődési íve 1991-ig, a délszláv háború kitöréséig töretlen volt. Látszólagos hullámvölgyek adódtak korábban is, de ezek csak rövid, átmeneti gyengélkedések voltak. A fordulópont, a látható visszaesés kezdete a katonai behívónak nem engedelmeskedő fiatal művészek, értelmiségiek hirtelen elvándorlása volt. Nyaranta a művészeti tábor megnyitotta kapuit, azonban a régi tehetségekből egyre kevesebben jöttek vissza. A tömegességet már az egészen fiatal, pedagógusok felügyelete alatt rajzolgató gyerekek meghívásával, bevonásával próbálta megoldani a szervező, de a munka során megmutatkozó minőségi romlás megtorpanásokat okozott a tábor munkájában.
A 90-es évek derekára azonban a leépülés korszaka véget ért, és újabb minőségi „gátszakadás” következett be. Néhány közép- és főiskolát végzett fiatal képzőművész erőteljesen előretört, és mind a megmaradt vajdasági tartalékokat, mind a Magyarországról szívesen a TAKT-ra ellátogató társaikat magával ragadta. A kitörési vágy és az új szellemiséget hozó tehetséges művészek Újvidéken, Budapesten vagy Belgrádban tanultak. Határozott művészi fellépésük azonban végül kissé „irányíthatatlanná” tette őket… Az évezred fordulópontján pedig már úgy érezték, hogy a tábor szellemisége, háborítatlan tanyai hangulata unalmas, „maradi”, ezért 2001-ben elhagyták a TAKT-ot. Ugyanebben az esztendőben elhunyt Hevér János szervező is. A művésztelep újraszervezése azóta nagy nehézségekbe ütközött, végül 2006-ra teljesen kifulladt.
2008-ban tartott közgyűlésén a TAKT tagsága úgy döntött, ha sikerül megegyezni a tanya új tulajdonosaival, akkor megkísérlik felújítani a túlabarai táborozást.
Miután Hevér Gábortól (Hevér János fiatalabb fiától) kedvező feleletet kaptak, a vezetőség ismét Utcai Dávid temerini festőművészt kérte fel a táborvezetésre. A tábor sikeresen megreformáltan tovább működött, és ez bátorítólag hatott a szervezőkre, akik 2009-ben, majd idén is megszervezték. A megfiatalodott TAKT ifjú művészei által bemutatott munkákat szeptember folyamán a temerini Lukijan Mušicki Művelődési Központ galériájában szemlélhették meg a látogatók.
Végezetül még csak annyit, hogy a temerini TAKT polgári egyesületként megszakítás nélkül is tevékenykedik. Jelenleg két szakosztályt működtet (képzőművészeti és hagyományőrző), s fenntartója az állandó néprajzi kiállításként és hagyományőrző rendezvényházként 2003 óta igen aktívan működő, szakszerűen berendezett temerini tájháznak.
A TAKT élén ma kilenctagú intézőbizottság áll. Tagjai: Ádám István (elnök), Balogh Sándor, Csorba Béla, Horváth Anikó, Jánosi László, Magyar Attila, Matuska Ferenc, Oláh László és Utcai Dávid.
A TAKT három évtizedének mérlege – a legalább negyven kiállítás, számtalan aktív tag és résztvevő motiválásával, aktivizálásával, a közönség figyelmét magára vonó alkotói tevékenységgel, a hazai és a nemzetközi írott visszhang erejével – azt bizonyítja, hogy nagy szükség van olyan programokra, amelyek nem az önös érdekek mentén, hanem a közösséget megtartó kultúra szolgálatára szerveződnek.
(Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2010. november 8., hétfő)
(Hevér János emlékére – eltávozásának kilencedik évfordulójakor)
A TAKT (1976-os megalakulásakor Temerini Amatőr Képzőművészeti Tábor, a későbbiekben Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) a vizuális kultúra területén tevékenykedő, haladó gondolkodású fiatal művészek és egyáltalán, a fiatal értelmiségiek számára a hetvenes évek táján létrehozott délvidéki ifjúsági alkotótábor volt. A délvidéki művésztelepek mintájára lehetőséget adott a tehetséges és tevékeny fiatalok merész, kreatív próbálkozásainak.
A TAKT (1976-os megalakulásakor Temerini Amatőr Képzőművészeti Tábor, a későbbiekben Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) a vizuális kultúra területén tevékenykedő, haladó gondolkodású fiatal művészek és egyáltalán, a fiatal értelmiségiek számára a hetvenes évek táján létrehozott délvidéki ifjúsági alkotótábor volt. A délvidéki művésztelepek mintájára lehetőséget adott a tehetséges és tevékeny fiatalok merész, kreatív próbálkozásainak.
(Kép: Hevér János, 1988, 13. TAKT)
Ennek szellemében szervezői koncepció szerint kialakult egy kettős szemléletű művésztelep, mely elméleti jellegét kidomborítva a művésztelepi résztvevők számára aktuális művészeti tartalmú előadások megszervezését vállalta magára, másrészt gyakorló-alkotói jellegét kihangsúlyozva teret engedett a művészi alkotói folyamatoknak.
A művésztelep eredeti helyszíne az Újvidék közelében lévő Temerin volt, de miután 1985-ben lebontották a telephelyükként használt régi Kántorházat, a művészek kiköltöztek a szervező Hevér János családi tanyájára. A tanya a Temerin tőszomszédságában lévő szerb település, Szőreg (Sirig) határában folyó Almási-bara partján épült, és sok éven át idilli környezetet biztosított a fiatal alkotóművészek számára.
Eleinte a tábor ideje alatt, később a tábor utolsó napján Temerinben a legsikeresebb alkotásokból kiállítás nyílott, melyen 1978-tól TAKT-díjat és -oklevelet, Bíró Miklós-díjat, 1995-től pedig Rácz László-díjat is kiosztottak, utóbbiakat a fiatalon elhunyt igen tehetséges képzőművészek emlékére alapítottak. Ezen kiállítások Vajdaság-szerte nagyon népszerűek és látogatottak voltak, valóságos seregszemlék. A fiatal vajdasági képzőművészet fejlődéséről, állapotáról évente objektív képet adtak.
A művésztelep eredeti helyszíne az Újvidék közelében lévő Temerin volt, de miután 1985-ben lebontották a telephelyükként használt régi Kántorházat, a művészek kiköltöztek a szervező Hevér János családi tanyájára. A tanya a Temerin tőszomszédságában lévő szerb település, Szőreg (Sirig) határában folyó Almási-bara partján épült, és sok éven át idilli környezetet biztosított a fiatal alkotóművészek számára.
Eleinte a tábor ideje alatt, később a tábor utolsó napján Temerinben a legsikeresebb alkotásokból kiállítás nyílott, melyen 1978-tól TAKT-díjat és -oklevelet, Bíró Miklós-díjat, 1995-től pedig Rácz László-díjat is kiosztottak, utóbbiakat a fiatalon elhunyt igen tehetséges képzőművészek emlékére alapítottak. Ezen kiállítások Vajdaság-szerte nagyon népszerűek és látogatottak voltak, valóságos seregszemlék. A fiatal vajdasági képzőművészet fejlődéséről, állapotáról évente objektív képet adtak.
A TAKT 1976-os „beüzemelésekor” Ács József, felismerve, hogy a nyugati világ művészete hihetetlen gyors fejlődéssel húz el a szocialista országok művészete elől, nagy erőfeszítéseket tett, hogy a TAKT elsődlegesen a felnövő művésznemzedéket szolgálja, a haladó művészi szellemiséget és a világban végbemenő legújabb művészi mozgalmakat (neoavantgárd, konceptualizmus stb.) ismertesse meg a fiatalokkal.
Mind Ács József, mind Hevér János a vajdasági művészet megújhodásának el nem szalasztandó lehetőségét látták meg, és hatalmas munkát fejtettek ki már a művésztelep első éveiben, hogy az megmaradhasson. A nyolcvanas évek közepéig ugyanis „illetékesek” a TAKT szellemi légkörének szokatlan szabadosságát tévesen értelmezték, és óvatos bizalmatlansággal többször is egyértelművé tették, hogy jobb lenne nélküle. Az új szellemi mozgalmak nyugtalanították őket, de a művésztelepen – nyitottsága és talán a vizuális művészetek számukra érthetetlen új válfajai miatt – nem találtak fogást. Nemzetiségre való tekintet nélkül bárki jelentkezhetett a művésztelepi táborba, ebbe sem tudtak belekötni. Míg például az akkoriban Sziveri János által szerkesztett újvidéki Új Symposion folyóiratot kíméletlenül „lefegyverezték”, a Temerinbe sereglő fiatal képzőművészek özönével végül nem tudtak mit kezdeni.
Ráadásul a TAKT esélyegyenlőséget is adott, amatőr, haladó és hivatásos képzőművészek egyaránt részt vettek a művésztelep munkájában.
Nyitottsága „határtalan” volt. Akkorra már külföldről, főként Magyarországról, Szlovákiából, néhány évvel később pedig Erdélyből meghívott alkotók, művészettörténészek és irodalmárok is felkeresték a művésztelepet. Csak néhány közismert művészettörténész, művész, író vagy akár műépítész nevét említenénk meg: Bela Duranci, Erdély Miklós, Beke László, Mattyasovszky Péter, Tolnai Ottó, Koncsol László, a Gulyás testvérek, Szemadám György, Lipcsey György, Benes József, Harkai Imre…
1974-ben indult a Magyar Szó napilap Képzőművészeti Levelező Iskola rovata, melyet Ács József szerkesztett. Az adott lehetőségek szerint egyengette a zsengék művészi törekvéseit. Ács művészeti közíróként főként aktuális kiállításokról tudósított, képzőművészeti kritikákat írt. Pedagógusi vénájának köszönhetően megelőlegezett bizalmával tüntette ki az ígéretes, fiatal tehetségeket, közölte rajzaikat, és hétről hétre elemezgette is. A művészetelmélettel foglalkozó fiataloknak is rendszerint lehetőséget adott írásaik közlésére, a megszólalásra. A művésztehetségek felnövésének érdekében, hogy létrejöhessen köztük a továbbfejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges szellemi párbeszéd, és hogy megismerhessék egymás törekvéseit, rendszeresen írt a Hevér által fémjelzett TAKT-ról is. Mindkettejük nevelő szándéka alapja lett annak a kohéziós erőnek, amelyből kinőtt a sokrétűségét erőteljesen megmutató és gyakorló új művésznemzedék…
A hagyományos alkotásmód és az új művészeti törekvések keresztezésével évek hosszú során át megújulhatott a vajdasági magyar képzőművészet. Egyszersmind aktuálissá vált és megvalósulni látszott egy újfajta művészetszemlélet is, mely mind a művészi gyakorlatban, mind pedig esszéisztikus és filozofikus síkon beérett.
Ács tehát hidakat épített. Az ő segítségével a hagyományos Bela Duranci-i művészeti elemzésektől sikerült eljutni a Szombathy Bálint-i konceptualista művészet megismeréséig, vagy a Sebők Zoltán által feszítgetett, a vajdasági égisz alatt merőben újszerű és a legújabb törekvéseket közvetítő filozofikusabb művészetszemlélethez.
Hevér János pedig, a harciasan kitartó és gyakorlatias művésztelepi szervező, akit sokan „Tábornok úr”-nak vagy nemes egyszerűséggel csak „Batyá”-nak szólítottak, szívós és kitartó szervezői munkájával elérte, hogy a TAKT folyamatos izmosodásával, fejlődésével a legjelentősebbnek mondott délvidéki Forum Képzőművészeti Díjat is elnyerje.
MAI MÉRLEG
A TAKT művésztelepének fejlődési íve 1991-ig, a délszláv háború kitöréséig töretlen volt. Látszólagos hullámvölgyek adódtak korábban is, de ezek csak rövid, átmeneti gyengélkedések voltak. A fordulópont, a látható visszaesés kezdete a katonai behívónak nem engedelmeskedő fiatal művészek, értelmiségiek hirtelen elvándorlása volt. Nyaranta a művészeti tábor megnyitotta kapuit, azonban a régi tehetségekből egyre kevesebben jöttek vissza. A tömegességet már az egészen fiatal, pedagógusok felügyelete alatt rajzolgató gyerekek meghívásával, bevonásával próbálta megoldani a szervező, de a munka során megmutatkozó minőségi romlás megtorpanásokat okozott a tábor munkájában.
A 90-es évek derekára azonban a leépülés korszaka véget ért, és újabb minőségi „gátszakadás” következett be. Néhány közép- és főiskolát végzett fiatal képzőművész erőteljesen előretört, és mind a megmaradt vajdasági tartalékokat, mind a Magyarországról szívesen a TAKT-ra ellátogató társaikat magával ragadta. A kitörési vágy és az új szellemiséget hozó tehetséges művészek Újvidéken, Budapesten vagy Belgrádban tanultak. Határozott művészi fellépésük azonban végül kissé „irányíthatatlanná” tette őket… Az évezred fordulópontján pedig már úgy érezték, hogy a tábor szellemisége, háborítatlan tanyai hangulata unalmas, „maradi”, ezért 2001-ben elhagyták a TAKT-ot. Ugyanebben az esztendőben elhunyt Hevér János szervező is. A művésztelep újraszervezése azóta nagy nehézségekbe ütközött, végül 2006-ra teljesen kifulladt.
2008-ban tartott közgyűlésén a TAKT tagsága úgy döntött, ha sikerül megegyezni a tanya új tulajdonosaival, akkor megkísérlik felújítani a túlabarai táborozást.
Miután Hevér Gábortól (Hevér János fiatalabb fiától) kedvező feleletet kaptak, a vezetőség ismét Utcai Dávid temerini festőművészt kérte fel a táborvezetésre. A tábor sikeresen megreformáltan tovább működött, és ez bátorítólag hatott a szervezőkre, akik 2009-ben, majd idén is megszervezték. A megfiatalodott TAKT ifjú művészei által bemutatott munkákat szeptember folyamán a temerini Lukijan Mušicki Művelődési Központ galériájában szemlélhették meg a látogatók.
Végezetül még csak annyit, hogy a temerini TAKT polgári egyesületként megszakítás nélkül is tevékenykedik. Jelenleg két szakosztályt működtet (képzőművészeti és hagyományőrző), s fenntartója az állandó néprajzi kiállításként és hagyományőrző rendezvényházként 2003 óta igen aktívan működő, szakszerűen berendezett temerini tájháznak.
A TAKT élén ma kilenctagú intézőbizottság áll. Tagjai: Ádám István (elnök), Balogh Sándor, Csorba Béla, Horváth Anikó, Jánosi László, Magyar Attila, Matuska Ferenc, Oláh László és Utcai Dávid.
A TAKT három évtizedének mérlege – a legalább negyven kiállítás, számtalan aktív tag és résztvevő motiválásával, aktivizálásával, a közönség figyelmét magára vonó alkotói tevékenységgel, a hazai és a nemzetközi írott visszhang erejével – azt bizonyítja, hogy nagy szükség van olyan programokra, amelyek nem az önös érdekek mentén, hanem a közösséget megtartó kultúra szolgálatára szerveződnek.
(Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2010. november 8., hétfő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése