Csernus László halálhírére
A kimondott hír felröppent, majd nagy hirtelenséggel nyisszenik el: elhal, de tömény léghiánnyal megreked valahol a hírközlő forrás, a zentai művésztelep felett. A jókedvvel feltöltődött társaság hirtelen elhallgat. Ki tudja, mekkora súlya alatt e néhány szónak: néma csendbe borul az alkotói égisz. Elment tőlünk Csernus Laci…
Épphogy megvirradt: de máris bealkonyul? A művésztelepi törzsasztalunk forró kávéját még csak szürcsölgetjük, a híres zentai pálinkát fel se hörpintettük még reggelizés előtt… Jó alkotómunkát és jó egészséget se tudtunk kívánni egymásnak még…
Megdermed az ember hirtelen. Megakad a szó, megakad a gondolat… Mai alkotónapunkat beárnyékolja a hihetetlen és mégis bizonyossá vált, döbbenetet keltő hír, melyet csütörtökön este Kishegyesről röpített fel egyik kedves tanítványa és kolléganője: a sors hirtelen elhatározásával már nem is perelve, csendben, észrevétlen, néma éteri rebegéssel köszönt el tőlünk egy angyali természetű barátunk. Roppant béketűrésével, szelídségével, emberszeretetével nagyon korán elment hát Csernus László is.
A mi Lacink. Egykori fegyvertársunk, aki hatalmas szakmai tudásával magabiztosan és mégis mindenkor roppant alázattal – sokszor úgy éreztük, hogy csakis miattunk, régi TAKT-os és egyéb művésztelepeken megforduló kollégái, barátai miatt – vállalta a szolgaságot. Mert Laci szinte önkéntes fegyverhordozóként szolgálta a délvidéki művésztelepeinket, és mindeközben alázattal, ugyanakkor bravúros művészetével istápolta a művésztelep működését. Mind keramikuskollégáit, mind a törekvő hajlamú, még tapasztalatlan agyaggyúró, alkotni szándékozó barátait, akiket sokszor különféle, a kerámiakészítéshez szükséges, nehezen fellelhető alapanyagokkal is megajándékozott.
Kemény és kegyetlen elhatározását a sorsnak nem érthetjük meg még. És minderről csak a nyugtalanságunkat leplezni nem tudó, röpködő, zavaros tekintetünk árulkodik. Tudjuk, hogy a sors valahol hozzánk is kegyetlen. Vasszigora pedig megmásíthatatlan. Éppen ezért a csökönyösen Csernus Lacihoz barátsággal ragaszkodó művészkolléga mindig elfogadhatatlannak tartja majd ezt a megmásíthatatlan tényt.
Kishegyesi keramikusunk a TAKT-on évekig dolgozott, ám mindig csendes, szűkszavú és visszafogott volt. Szerénysége azonban sohasem állt összhangban azzal a szakmai tudással, amelyet birtokolt. Viszont értő figyelmességének köszönhetően a kerámiával foglalatoskodó kortársai és a nála fiatalabb korú alkotók is becsülték, akikkel szívesen kiállított nemcsak a temerini TAKT nagy seregszemléin, hanem például Zentán, Topolyán vagy szülőfalujában, Kishegyesen is. Matuska Ferenc keramikusművésszel roppant energiáikat mozgósítva évekig a nyári képzőművészeti tábor vezető keramikusai voltak.
Csernus László vérbeli keramikusművész volt: anyagtechnológiai ismereteit fokozatosan, ám igen fiatalon szerezte meg, délvidéki és magyarországi kerámiaműhelyeket és művésztelepeket járva. Évekig Kecskeméten anyagtechnológusként dolgozott már az Interkerám Kerámia Alapanyaggyártó és Kereskedelmi Kft.-nél, de nem adta fel délvidékiségét, és nem adta fel művészetét. Még erőteljesebb munkát kifejtve végül nemcsak a TAKT, hanem a Mezei Erzsébet által megszervezett zentai nemzetközi kerámiatábor munkájában is részt vett. Idén pedig a testvérével, Szalma Istvánnal közösen eltervezett és sikeresen megújított – az egykori kishegyesi Dévics Imre-kerámiatáborhoz hasonlóan – nemzetközi rakukerámia-tábort is megvalósította.
Csernus Laci mindig alázattal nézett az agyagra, melyből megálmodta zárt tömbszerű kerámiafiguráit. Elsősorban a letisztult, sallangmentes figurativitás jellemezte, mint általában az iparművészek célratörő gondolkodását. A keramikusok körében legegészségesebb tárgyértelmezési felfogást szorgalmazta. Az iparművészetté emelt használati tárgyakat, edényszerű testeket megörökítő formavilágát és a tömbszerű egyszerűsítésekbe kényszerített természeti (organikus) formákat idomította szoborszerűvé. Ezt egészséges, harmonizáló kettősségként ötvözte: formakincse azonban nem a szabad asszociációk növényi tobzódású, dekoratív világához kapcsolódott. Természetszerűen abban a közegben találta meg témáit, amelybe beleszületett. A közép-bácskai táj emberének nem hagyományos ábrázolását próbálta megörökíteni. Tette ezt fesztelenül, az anyag diktálta, mégis a gondolati világa irányította képzetek látványlehetőségein belül.
Hatalmas tudás tornyosult mögötte. Amit Laci rövid élete során megtett értünk emberként… és amit megtett a szakmában, azt néma, bravúros könnyedséggel, önzetlenül, magából adta, tette. Csakis barátságból. Mindenféle ellenszolgáltatás reménye és elvárása nélkül.
Kedves Laci, még el sem köszönhettünk Tőled tisztességgel. De vigasztalódj Te is: hiszen tudnod kell, hogy ősi hitvilágunk szerint tovább élsz bennünk… Kedves Laci, kedves barátunk, nyugodj békében. Bizonyosan tudjuk, hogy találkozni fogunk még a békés túlvilági Pannon mezőkön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése