TOLLRAJZ
2.rész
2.rész
Amikor egy-egy fatörzs ágas-bogas részeiből felettébb érdekes állati figurák tobzódását észleli, kibontja, csiszolja, kiszínezi, babusgatja fellelt állatait: madarat, gólyát, furcsa négylábút, osonó vadállatot, hömpölygő, araszoló őslényt… Illetve ezen állatoknak sokszor egy-egy részét, csonkját hámozza ki. Művészünk képzelőereje úgy képes burjánzani, mint maga az élő, egyre csak növekvő, rajtunk elhatalmasodó, elpusztíthatatlan természet: de ő maga mégis szerény, visszafogott tud maradni.
Gondolatisága egy-egy szimbolikusan megfogalmazott organikus formában csúcsosodik ki. Nem akar többet elmondani, mint amennyit az éppen faragni való munkatömb formája kíván vagy felkínál: mondhatni, láttatni szeretne inkább. De azt ötletesen, tele élményiséggel.
Gondolatisága egy-egy szimbolikusan megfogalmazott organikus formában csúcsosodik ki. Nem akar többet elmondani, mint amennyit az éppen faragni való munkatömb formája kíván vagy felkínál: mondhatni, láttatni szeretne inkább. De azt ötletesen, tele élményiséggel.
SZAKMA, MESTERSÉG, MŰVÉSZET
A kézművesszakmák egyik legősibb műfaja a fafaragás lehet. Ennek a felettébb hasznos és játékosan szórakoztató, ügyességi elfoglaltságnak számos oka van, hiszen az emberi tevékenykedés ősidők óta a túlélésének, megélhetésének optimalizált lehetőségeit segítette.
A kezdetleges, de a középkori szintet meghaladó és a huszadik század elejéig a népi kultúra élelemtermelésre összpontosító tevékenységét pedig a népéletben és az őt elemző terminológiában is elsősorban a kézművesség segítette mindig. Mely szépérzékkel párosult, majd egyfajta ősi ihletett formatervezéssel egészült ki, díszítőszenvedéllyel elegy.
A kézművesszakmák egyik legősibb műfaja a fafaragás lehet. Ennek a felettébb hasznos és játékosan szórakoztató, ügyességi elfoglaltságnak számos oka van, hiszen az emberi tevékenykedés ősidők óta a túlélésének, megélhetésének optimalizált lehetőségeit segítette.
A kezdetleges, de a középkori szintet meghaladó és a huszadik század elejéig a népi kultúra élelemtermelésre összpontosító tevékenységét pedig a népéletben és az őt elemző terminológiában is elsősorban a kézművesség segítette mindig. Mely szépérzékkel párosult, majd egyfajta ősi ihletett formatervezéssel egészült ki, díszítőszenvedéllyel elegy.
A zene rabja
A fafaragás mestersége oly ördöngös kézügyességgé, bravúros tevékenységgé csiszolódott az eltelt évszázadok vagy évezredek során, amelyet a tanult szobrászművészek is mindenkor megirigyelhetnek. Régi és még mindig fennálló példa a fafaragó székely góbé, aki fából vaskarikát, faekéből aranyórát varázsol. Némi túlzásokkal ugyan, de elmondhatjuk, hogy egy erdélyi parasztbácsika a 19–20. századból legalább akkora kézügyességgel bírt, és oly erős képzelőerővel és technikai tudással rendelkezhetett, mint azok az immár magasművészetet művelő fúró-fafaragó mesteremberek, akik templomi ajtókat, díszes, faragott oltárokat, bútorzatokat, karzatokat terveztek és állítottak elő. A paraszti világ székely fafaragói közül éltet még az emlékezet olyanokat is, akik zenélő kutat faragtak. (A híres Bodor-kutat Marosvásárhelyt Bodor Péter székely ezermester építette 1820 körül.) De építettek már örökjárót, és toronyórát is fabrikáltak szinte csak faanyagból. De még Isten házát is csupa fából építgették sokáig olyan ősiségerővel és szaktudással, amelyet fejből tudtak, és talán csak a toronyharang volt ércből: egyébként még a vasszöget is fából alkották meg.
EGYKOR ÉS MA Egykoron egyetlen keskeny, bakkecske nagyságú faragópad, néhány éles szerszám, furdancs, tomfa vagy ütleg és jó sok leleményesség kellett csak ahhoz, hogy a fát ördöngös ügyességgel megfaragja a kézügyes. Hovatovább, a népművészeti termékekből megismerhető a paraszti jelképi világ összes dekoratív motívuma, amelyet gyűjtögető néprajzosok tettek párját ritkító közkinccsé, és egyes művészettörténészek is foglalkoztak vele. Sokáig és végeláthatatlanul elemezgették, értékelték a motívumrendszer hajszálpontos, szervezett, kristálytiszta népi logikáját. Ha valaki ismeri dr.Pap Gábor művészettörténész fontos, hiánypótló munkásságát, értekezéseit a paraszti világ zseniális motívumkincséről, amelyet összefüggésben lát az emberiség ősi naiv világképével, a hiedelmek által továbbvitt paraszti kultúra összességével, a csillagabrosz és a kozmosz földi vetületű geometrikus díszítőelemeivel, akkor bizton tudni fogja, hogy a népi hagyományok rendszerében minden mindennel összefüggött.
Gólyatragédia
Nem úgy ma, amikor a már lelketlenné vált termelői-fogyasztói társadalmaink egyrészt kiszipolyozzák a természet összes kincsét, rabigába hajtják a természetet, gyötrődő élővilágát, és tudatlanságukkal pálcát törnek az egykor patyolattiszta, tisztes gondolkodású, természetet óvó és tisztelő élhető emberi világ hagyományos életszemlélete felett is. No persze, nekünk már szinte mindegy… A 21. században immár csak sajnálkozhatunk, hogy ekkora romlásba taszította világunkat csupán a fejlesztés, a fejlődésbe vetett következetlen hit, amely végül felsebezte, megmételyezte az önmagától hibátlan precizitással működő természetet is.
JELET, MENHIRT, KILOMÉTERKÖVET Azok, akik a hagyományainkat megbecsülik, többet tudnak. Nem tudni a múltbéli dolgokat annyi, mint rosszul tájékozódva sodródni a mában.
Azok a kiválasztott művészek, akik szakmai tudásukat alaposan megtanulják és kiválóan birtokolják, már tudják, hogy csak Mestertől lehet és érdemes tanulni. Nádi Endre az igényes fafaragást jó érzékkel, az idősebb fafaragó művészek, szobrászok mellett sajátította el.
Megalkotott receptúrája is jól bevált. A hagyomány és a modern felfogás között ingázik, ám nem ingadozik, természetesnek veszi a lebegő állapotot, amely a szakma és a szabad művészet közötti keskeny átjárás lehetőségét biztosítja számára. Az imént említett vonzódása az ősanyaghoz, az ősiségekhez, a természeti formákhoz valószínűsítheti, hogy egy szerényen visszahúzódó magányos művészről van szó, aki sokszor játékosnak tűnő szoboralkotásaival üzenget a ma emberének. És Nádi Endre ugyanakkor nem egy valóságtól elrugaszkodott ember: igazi realista, aki céltudatosan és célirányosan tevékenykedik, miközben nem mond le az alkotói szabadságáról, megélt élményeinek láttatásáról, kalandvágyának megvalósításáról. Roppant természetességgel, kitörő érzéki csapongásban, kimért fesztelenséggel vagy lassú és megfontolt arányossággal építgeti a világát. Nem holmiféle különcködésben, hanem egyfajta szerény különállásában, gondolati önállóságban és önálló/önellátó művészi törekvéseiben látja az igazi érték meglelésének kulcsát. Szobrai nem visszatérési törekvések a múltba, ő maga sem a természet és a társadalom összebékíthetetlenségével akar foglalkozni. Összebékítene inkább.
Azok a kiválasztott művészek, akik szakmai tudásukat alaposan megtanulják és kiválóan birtokolják, már tudják, hogy csak Mestertől lehet és érdemes tanulni. Nádi Endre az igényes fafaragást jó érzékkel, az idősebb fafaragó művészek, szobrászok mellett sajátította el.
Megalkotott receptúrája is jól bevált. A hagyomány és a modern felfogás között ingázik, ám nem ingadozik, természetesnek veszi a lebegő állapotot, amely a szakma és a szabad művészet közötti keskeny átjárás lehetőségét biztosítja számára. Az imént említett vonzódása az ősanyaghoz, az ősiségekhez, a természeti formákhoz valószínűsítheti, hogy egy szerényen visszahúzódó magányos művészről van szó, aki sokszor játékosnak tűnő szoboralkotásaival üzenget a ma emberének. És Nádi Endre ugyanakkor nem egy valóságtól elrugaszkodott ember: igazi realista, aki céltudatosan és célirányosan tevékenykedik, miközben nem mond le az alkotói szabadságáról, megélt élményeinek láttatásáról, kalandvágyának megvalósításáról. Roppant természetességgel, kitörő érzéki csapongásban, kimért fesztelenséggel vagy lassú és megfontolt arányossággal építgeti a világát. Nem holmiféle különcködésben, hanem egyfajta szerény különállásában, gondolati önállóságban és önálló/önellátó művészi törekvéseiben látja az igazi érték meglelésének kulcsát. Szobrai nem visszatérési törekvések a múltba, ő maga sem a természet és a társadalom összebékíthetetlenségével akar foglalkozni. Összebékítene inkább.
RongyokJátékos és izgalmas nagy kalandként foghatjuk fel alkotói világát, amely tele van meglepetésekkel. Amikor először megláttam színes madarait, a rokoníthatósága is megvolt, hiszen művészéknél ez elengedhetetlenül szükséges támpont. Mindenképpen megér egy misét: el kell őket helyezni, önálló művészi ténykedésüket bele kell gyömöszölni egy sematikus ábrába. Elengedhetetlenül fel kell térképezni őket is, és szinte bele kell ültetni őket egy eddig tudott kondenzcsíkba, skálába. Hiába eredetiek, egyediek, a hasonlóságok kényszerítő hatású bűvkörében élünk. Támpontokat keresünk az azonosításhoz… Ekkor és ezért eszembe jutott elsőként épp a nagyszerű fafaragónk, a nagy öreg Kalmár Ferenc szobrászművész: aki madaraival, szitakötőivel, hasonlóan vidám-játékosan és könnyedén dolgozott darabosra faragott alkotásaiban. A legutolsó alkotói opusában talán néha túlfűtötten, erőteljesebben sziporkázó, rikító színekkel is.
Endre valahol mást akar. Mégis az ő közelségében is van. Úgy tűnik, hogy feltett szándéka: az időn kívül művelő örökös létnek, a mindennek fittyet hányó, öntudatlanul is újratermelődő biológiai burjánzásnak mérföldkövet állítani.
Jelet, menhirt, kilométerkövet…
Mégis: leginkább könnyed, meglepő, frappáns, kedves, szerethető, játékos színezett szobrokat.
(vége)
2012. július 30., hétfő, Magyar Szó, Üveggolyó melléklet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése