Tollrajz II.
Előretörések...
Az előretörő expresszionizmusban és a szürrealizmusban tehát, erőteljes közös vonásokat fedezhetünk fel: mindkét művészeti stílus, megszületésekor talán túlzottan is forradalmi volt, és mindkettő a baloldali érzületű dadaizmusból nőtt ki... A szürrealisták vezéregyénisége,, André Breton 1924-ben írt kiáltványában a szabadságvágyat, a szabadság megvalósításának lehetőségeit, a valóság-felettiség, a fantázia, az álmok szabadsága és a véletlenek nyomán próbálta megélni. Valójában a fizikai léthez hasonlóan a lélek felszabadulásának újfajta lehetőségeit firtatta. Ezt alátámasztja a tény, hogy a korabeli szürrealisták egyik szellemi atyjuknak éppen Sigmund Freudot, a pszichoanalízis megteremtőjét tartották, aki a psziché tudatalattiját és a tudattalan működését kutatta: a lélek legrejtettebb titkait, kényes pillanatait fejtegette. Jóval később, mind a lírai, mind az absztrakt változatait látjuk az elaprózott, felhíguló, de sokak szerint inkább csak sokfélévé váló, elágazó, ágas-bogassá vált egyénített szürrealizmusnak, amelynek ma is szép számban maradtak képviselői. Ám mára, a baloldali rebellis magatartás kiveszett belőle, akárcsak a közeli rokonnak tartott expresszionizmusból. Már semmi nyoma a lázítási szándéknak. Manapság inkább a meghökkentés, a tudatalatti kíméletlen kiaknázása és kamrájának „kifosztása”, vagyis kiaknázása a cél. Immár szubjektív, szabad(os) képzettársítások éltetik, és meghökkentő vagy szélsőséges ötletek tárházaként él tovább. Sokan azt gondolják, hogy a szürrealizmus meghalt, kiüresedett csigaváz... Minden bizonnyal elfelejtik, hogy az alkotó maga élteti a stílust.
Párhuzamok
Ide tartozhat még, hogy a szürrealizmusnak magyar vonatkozású előkép-szálai is vannak, ha jól figyelünk, 19. majd 20. századi nyomelemeihez jutunk el: például, a magyar-honi Gulácsy Lajos mester ábrándos képeihez, vagy Csontváry Kosztka Tivadar igen viharos expresszív és szimbolista elemeket hordozó képzelőerejéhez... Hozzájuk már jól köthető az átélési készség, melynek nyomán egyes kortárs délvidéki művészeink is alkotnak, melyek közül néhány igazán következetes, példaértékű művészi pályát említhetünk. Eme művészi pályák párhuzamként kapcsolhatóak Mirkó művészetéhez is: A világhírnévre szert tett Kossuth Tivadar illusztratív, könnyed és színes meseképeiről fámák zengenek... Fujkin István zene-képi világával alkotott nagyot, és a Pannon-táj érzete Kanada földjéről is végig kísér(t)i... Zsáki Istvánnál és Nemes Istvánnál a délalföldi tájhoz hasonlítható metafizikai terek jelennek meg: mind pusztaföldi, mind mennyei álomvilágukban, éteri tisztaságban... Ennek geográfiai-geofizikai képletekben is kimutatható nyomai vannak. S ahogyan egykor a szolnoki iskola művészeiben a nagybányaiak hatásának köszönhetően kifejlődött egy az addigiaknál jóval színesebb látásmód, ahol művészeik a visszaverődő fények plein-air élményiségével gazdagították a látvány összhatását: úgy dereng fel, erőteljes izzásával, a szürrealizmus eszközeivel élő művészeink képi világában a bácskai vagy a bánsági táj is... Mirkó színeiben visszafogott képisége és szemléletmódja is meglehetősen eklektikus. Meglepetésszerű hangulatváltásai vannak. A legtöbbször mégis racionálisan köntösbe bújtatott, tudatosan levezetett, irányított és lassan kibomló: szinte „kézi vezérlésű”. Néha lírai, néha robusztusan expresszív tud lenni. Teljesen uralma alá vonja furcsa, álom-ízű ötleteit. A többirányú képzettársítás irányelveit követi. Azt a fajta klasszikus szürrealizmust műveli, amely a tudatalatti mélységekben rejtező tartalmakat próbálja felszínre hozni, ám váratlan asszociációkkal, mégis valamiféle útmutatói, értelmező vagy kritikai szándékkal. S bár nehéz kimondani így, mert olykor úgy tűnik, ellentmondások is vannak benne, figurái igen sokszor szimbólummá dermedt pózoló, kőbe vájt, statikus alakok. Valóságosak és időn kívüliek egyszerre, megéledő sóbálványok... Mindemellett, kompozíciói valamiféle naiv mesélő bájjal vannak átitatva. Mirkó a kitüntetett pillanatok megörökítője
Feszes távolságból
Mostanság egy nyári zentai művésztelepi élménykép dereng fel előttem Molnár Imréről, alias Mirkóról: A művésztelepi padlásszobában a már emlegetett rajzfüzeteit lapozgatom, és grafikai opusai lehetséges felosztásán gondolkodom. Tus-tollal, valamint filctollal, ceruzával megrajzolt röpködő vonalait, finom vonalháló árnyalású vázlatait szemlélgetem. Számolatlan sok vázlat-rajzát, melyek művészi öntörvényűségéről, metafizikus képzelőerejéről fantáziadús álmairól árulkodnak... Reneszánsz típusú, valójában neoreneszánsz ember, aki a fantasztikum világában mozog. Kései utódlása vagy reinkarnációja lehet valamelyik régi mesternek... Mirkó motívumai azonban illusztratívak vagy képregényszerűek. Rajzfüzeteinek átlapozása közben nekem mégis Dürer míves, hatásfokában Leonardóéhoz hasonlítható finomságú vázlatrajzai jutnak az eszembe. Olyan mesterművek reprodukciói, amelyek még az érett reneszánsz idején, a 15. század folyamán és a 16. század elején születtek. Akkoriban történt ugyanis, hogy a ceruza-, tus-, ezüstvessző-, vagy szénrajz szinte önálló életet élt, és önálló művészeti ágazattá vált. Az alapos rajztudás korábban is nélkülözhetetlen alapképesség volt, és akkoriban a nagyszerű rajz szinte egyenértékűvé vált a festménnyel. És ténylegesen annak alapja, adathordozója is volt: bárha mégis, csak meghirdetője, előfutára volt a nagy műnek, és csak kompozíciós vázként szolgált, de a művészi rajz mindig a kész mű előhírnöke volt. A biztos siker mutatója és záloga. Hosszú évtizedeken át „csak” előkészítő vázlatként hasznosították, egy-egy kompozíciós elem, természeti megfigyelés rögzítéseként. De egy-egy komoly és részletes tanulmány a műhöz, kiváló minőségben és felfokozott élményiséggel, oly szenvedélyességgel bírt, hogy a tanulmányrajzoknak, skicceknek már akkor komoly gyűjtői is akadtak... Egyébként, vázlatrajz nélkül nem boldogult egyetlen mester sem. Árkus papírokról vászonra, falra kopírozták át a tanoncok ezen mesteri rajzokat, melyek hamarosan eltűntek ugyan a festékréteg alatt. A megmaradt rajzokat azonban mindmáig komoly megbecsülés övezi. Néha erőteljesebb, jobb hatásúak a vezérműveknél is. Mindenesetre, a rajzkultúra fejlődésében akkoriban, jelentős előremozdulás történt a fametszet és a rézmetszet felfedezésével. A sokszorosítás lehetősége felkeltette a művész-mesterek érdeklődését, ráadásul a rajzi megmunkáláson és fejlődésének irányán is változtatott, sokfélévé tette azt. Hiszen a kéz vezérelte fába és fémbe vésett vonalak sajátos vonal-, és folt-technikákat eredményeztek, és eltérő rajzstílusokat eredményeztek. Ezzel együtt, a könyvnyomtatás gyors és forradalmi fejlődése, végül a rajzművészet komoly előretörését eredményezte...
Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013. április 08.
Előretörések...
Az előretörő expresszionizmusban és a szürrealizmusban tehát, erőteljes közös vonásokat fedezhetünk fel: mindkét művészeti stílus, megszületésekor talán túlzottan is forradalmi volt, és mindkettő a baloldali érzületű dadaizmusból nőtt ki... A szürrealisták vezéregyénisége,, André Breton 1924-ben írt kiáltványában a szabadságvágyat, a szabadság megvalósításának lehetőségeit, a valóság-felettiség, a fantázia, az álmok szabadsága és a véletlenek nyomán próbálta megélni. Valójában a fizikai léthez hasonlóan a lélek felszabadulásának újfajta lehetőségeit firtatta. Ezt alátámasztja a tény, hogy a korabeli szürrealisták egyik szellemi atyjuknak éppen Sigmund Freudot, a pszichoanalízis megteremtőjét tartották, aki a psziché tudatalattiját és a tudattalan működését kutatta: a lélek legrejtettebb titkait, kényes pillanatait fejtegette. Jóval később, mind a lírai, mind az absztrakt változatait látjuk az elaprózott, felhíguló, de sokak szerint inkább csak sokfélévé váló, elágazó, ágas-bogassá vált egyénített szürrealizmusnak, amelynek ma is szép számban maradtak képviselői. Ám mára, a baloldali rebellis magatartás kiveszett belőle, akárcsak a közeli rokonnak tartott expresszionizmusból. Már semmi nyoma a lázítási szándéknak. Manapság inkább a meghökkentés, a tudatalatti kíméletlen kiaknázása és kamrájának „kifosztása”, vagyis kiaknázása a cél. Immár szubjektív, szabad(os) képzettársítások éltetik, és meghökkentő vagy szélsőséges ötletek tárházaként él tovább. Sokan azt gondolják, hogy a szürrealizmus meghalt, kiüresedett csigaváz... Minden bizonnyal elfelejtik, hogy az alkotó maga élteti a stílust.
Párhuzamok
Ide tartozhat még, hogy a szürrealizmusnak magyar vonatkozású előkép-szálai is vannak, ha jól figyelünk, 19. majd 20. századi nyomelemeihez jutunk el: például, a magyar-honi Gulácsy Lajos mester ábrándos képeihez, vagy Csontváry Kosztka Tivadar igen viharos expresszív és szimbolista elemeket hordozó képzelőerejéhez... Hozzájuk már jól köthető az átélési készség, melynek nyomán egyes kortárs délvidéki művészeink is alkotnak, melyek közül néhány igazán következetes, példaértékű művészi pályát említhetünk. Eme művészi pályák párhuzamként kapcsolhatóak Mirkó művészetéhez is: A világhírnévre szert tett Kossuth Tivadar illusztratív, könnyed és színes meseképeiről fámák zengenek... Fujkin István zene-képi világával alkotott nagyot, és a Pannon-táj érzete Kanada földjéről is végig kísér(t)i... Zsáki Istvánnál és Nemes Istvánnál a délalföldi tájhoz hasonlítható metafizikai terek jelennek meg: mind pusztaföldi, mind mennyei álomvilágukban, éteri tisztaságban... Ennek geográfiai-geofizikai képletekben is kimutatható nyomai vannak. S ahogyan egykor a szolnoki iskola művészeiben a nagybányaiak hatásának köszönhetően kifejlődött egy az addigiaknál jóval színesebb látásmód, ahol művészeik a visszaverődő fények plein-air élményiségével gazdagították a látvány összhatását: úgy dereng fel, erőteljes izzásával, a szürrealizmus eszközeivel élő művészeink képi világában a bácskai vagy a bánsági táj is... Mirkó színeiben visszafogott képisége és szemléletmódja is meglehetősen eklektikus. Meglepetésszerű hangulatváltásai vannak. A legtöbbször mégis racionálisan köntösbe bújtatott, tudatosan levezetett, irányított és lassan kibomló: szinte „kézi vezérlésű”. Néha lírai, néha robusztusan expresszív tud lenni. Teljesen uralma alá vonja furcsa, álom-ízű ötleteit. A többirányú képzettársítás irányelveit követi. Azt a fajta klasszikus szürrealizmust műveli, amely a tudatalatti mélységekben rejtező tartalmakat próbálja felszínre hozni, ám váratlan asszociációkkal, mégis valamiféle útmutatói, értelmező vagy kritikai szándékkal. S bár nehéz kimondani így, mert olykor úgy tűnik, ellentmondások is vannak benne, figurái igen sokszor szimbólummá dermedt pózoló, kőbe vájt, statikus alakok. Valóságosak és időn kívüliek egyszerre, megéledő sóbálványok... Mindemellett, kompozíciói valamiféle naiv mesélő bájjal vannak átitatva. Mirkó a kitüntetett pillanatok megörökítője
Feszes távolságból
Mostanság egy nyári zentai művésztelepi élménykép dereng fel előttem Molnár Imréről, alias Mirkóról: A művésztelepi padlásszobában a már emlegetett rajzfüzeteit lapozgatom, és grafikai opusai lehetséges felosztásán gondolkodom. Tus-tollal, valamint filctollal, ceruzával megrajzolt röpködő vonalait, finom vonalháló árnyalású vázlatait szemlélgetem. Számolatlan sok vázlat-rajzát, melyek művészi öntörvényűségéről, metafizikus képzelőerejéről fantáziadús álmairól árulkodnak... Reneszánsz típusú, valójában neoreneszánsz ember, aki a fantasztikum világában mozog. Kései utódlása vagy reinkarnációja lehet valamelyik régi mesternek... Mirkó motívumai azonban illusztratívak vagy képregényszerűek. Rajzfüzeteinek átlapozása közben nekem mégis Dürer míves, hatásfokában Leonardóéhoz hasonlítható finomságú vázlatrajzai jutnak az eszembe. Olyan mesterművek reprodukciói, amelyek még az érett reneszánsz idején, a 15. század folyamán és a 16. század elején születtek. Akkoriban történt ugyanis, hogy a ceruza-, tus-, ezüstvessző-, vagy szénrajz szinte önálló életet élt, és önálló művészeti ágazattá vált. Az alapos rajztudás korábban is nélkülözhetetlen alapképesség volt, és akkoriban a nagyszerű rajz szinte egyenértékűvé vált a festménnyel. És ténylegesen annak alapja, adathordozója is volt: bárha mégis, csak meghirdetője, előfutára volt a nagy műnek, és csak kompozíciós vázként szolgált, de a művészi rajz mindig a kész mű előhírnöke volt. A biztos siker mutatója és záloga. Hosszú évtizedeken át „csak” előkészítő vázlatként hasznosították, egy-egy kompozíciós elem, természeti megfigyelés rögzítéseként. De egy-egy komoly és részletes tanulmány a műhöz, kiváló minőségben és felfokozott élményiséggel, oly szenvedélyességgel bírt, hogy a tanulmányrajzoknak, skicceknek már akkor komoly gyűjtői is akadtak... Egyébként, vázlatrajz nélkül nem boldogult egyetlen mester sem. Árkus papírokról vászonra, falra kopírozták át a tanoncok ezen mesteri rajzokat, melyek hamarosan eltűntek ugyan a festékréteg alatt. A megmaradt rajzokat azonban mindmáig komoly megbecsülés övezi. Néha erőteljesebb, jobb hatásúak a vezérműveknél is. Mindenesetre, a rajzkultúra fejlődésében akkoriban, jelentős előremozdulás történt a fametszet és a rézmetszet felfedezésével. A sokszorosítás lehetősége felkeltette a művész-mesterek érdeklődését, ráadásul a rajzi megmunkáláson és fejlődésének irányán is változtatott, sokfélévé tette azt. Hiszen a kéz vezérelte fába és fémbe vésett vonalak sajátos vonal-, és folt-technikákat eredményeztek, és eltérő rajzstílusokat eredményeztek. Ezzel együtt, a könyvnyomtatás gyors és forradalmi fejlődése, végül a rajzművészet komoly előretörését eredményezte...
Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013. április 08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése