43. Pétër László: Mirkó (3. rész)

Tollrajz II.
A Metsző

Egy másik zentai művésztelepi élményem, melyet már korábban lejegyeztem: „Késő este, bágyadtan igyekszem fel a háromágyas közös emeleti szobánkba. Az oly tikkasztó nappali forróság nyomán most augusztusi éji hőség nehezedik a légtérre, amely napok óta moccanatlan. Az emeleti szobában nemhogy pihenni, de szuszogni is alig lehet... Tanácsos tehát visszamenekülni a telep udvarára, ahol valamivel enyhébb a levegő. Lefelé a lépcsőn, a műteremként használt konyhai rész kivilágított ablaküvegén át látom, hogy valaki még szorgalmasan dolgozik odabenn. Tisztes távolságból kémleltem: a bozontos fejű (kócos-szakállas), jól megtermett, nyúlánk krisztusi figurát, aki most asztala felett görnyed, már régebbről ismerem. Aki most az asztalnál ül, és laza mozdulatokkal kis kupacokat termel. Konok kitartással, lehajtott fejjel, vékony csíkokat szeletel a dúcnak nevezett linóleumból. S miközben lazán pöccintgeti odébb a forgácsokat, orrára biggyesztett szemüveggel sasol, az alkotás szelíd és szent pillanataiban... Kisvártatva felemeli a dúcot, és homlokát ráncolva nézegeti. A kimetszett rajz szálas, bogas, rácsos vonalai negatív rajzként fénylenek fel. Végül leteszi a munkadarabot. Poharához nyúl, iszik egy kortyot, majd a linót megfordítja, és ellentétes irányból farag tovább. Majd félbehagyja a metszést, egy papírdarabra söpri a felgyűlt forgács-kupacot, és áthelyezi a mellette lévő munkaasztalra. Továbbadja.... Nem kevés, építő jellegű humorról árulkodik, hogy Mirkó e hulladékcsíkokat valójában a body-art-os munkáiról ismert Csernik Attilának gyűjtögeti, aki „hasznosítja” ezt az értéket képviselő hulladékkupacot, saját munkáinak létrehozásában... Mirkó, Csernik Attila szerint, egy Jézus-képű bosnyák, egy „bosanac”... Mirkó szerint viszont, Csernik (régi becenevén: Aga), egy török... Nagy haverok: habár művészetükben jól láthatóan nagyon különbözik a felfogásuk.”
                                                   
Avitt-e a linómetszet? 
                                      
Természetesen nem, hiszen nincs korszerűtlen művészi technika. A művész mondanivalója dönti el ténylegesen, hogy mi a korszerű, a korhű, vagy a mérvadó... Mit is lehetne leírni egy mára mégis többnyire divatjamúltnak mondott grafikai technikáról, melynek visszafogott, korlátok közé tett vizuális hatásai vannak, és amelyet ráadásul az általános iskolások is kipróbáltak már? Az amatőrök is gyorsan megbirkóznak vele. Alaposan melléfognánk, ha a művészi technikák korlátait méricskélnénk...
A fametszet keleten és nyugaton is, a korai, de a késő középkorban is megélte virágkorát: az egyre népszerűbbé váló könyvgyártás évtizedeiben, évszázadában. Harmad-virágzását a 19. század második, és a 20. század első felében élte meg, mert világhírűvé lett alkotók mesterkurzusait színesítették. A grafika legnagyobb mesterei halálosan komolyan vették a legegyszerűbb technikákat is, és nagy-öregként is foglalkoztak fametszettel vagy a huszadik századi módosult változatával, a linómetszéssel. 
                                                  
Hasonlíthatóságok

Mindenkori korszerű(tlen)ségük révén, beszélhetnénk éppenséggel a német expresszionisták fametszeteiről is, de említettük már Escher metafizikai ihletettségű álom-tér-képeit, s akár néhány hozzánk közelebb álló példát is említhetünk. Mert például, élt egyszer Erdélyben Anno... egy Kós Károly, egy Gy. Szabó Béla, vagy egy Zsögödi Nagy Imre... Budapesten Kondor Béla, a rézkarckirály, aki linómetszeteivel is óriási sikert aratott 1973-ban bekövetkezett haláláig. Ugyancsak eltávozott a tudós-grafikus Rékassy Csaba, aki érzékeny vonalvezetésével metszette át figuráit angyali tisztaságú rézkarc-, és rézmetszet-levonataiba. A már szintén elhunyt erdélyi származású székely góbé, Gyulai Líviusz rutinosan metszett, és csak maradandót alkotott e technikával, miközben még animációs filmmel is foglalkozott... A jugoszláv égisz alatt, előbb a második világháború után, lett népszerű a linómetszet. A nyolcvanas évek Belgrádjában a félelmetes tudású grafikus és illusztrátor Bogdan Krsic robusztus figuráit metszette, miközben a Topolyán is népszerű művésztelepi bohém művész, Branislav Makes precíz színes linókat gyártott... A délvidéki égisz alatt egykor, linót metszettek: Balázs G. Árpád, Andruskó Károly... Egyikük álomszerű vers-illusztrációival, a másikuk Ex Libris linómetszeteivel tűnt ki kortársai közül. És persze voltak még sokan mások, akik életben tartották, és szorgalommal fejlesztették eme könnyűnek tűnő technikát. De mindez nem is igazán fontos: pusztán az, hogy a mindenkori művész átütő erőt tulajdonított és kölcsönzött eme technikának (is)...

Magánmitológia

Mirkónál a szürrealista fogalmazásmód ellentétesen fejti ki a hatását. Ő maga nem veti meg az ellenőrizett alkotói fogásokat, hanem tudatosan ismételgeti őket és átértelmezi, újszerűen átmeséli a „régi” mitológiákat. Művészünk képileg ábrázolt világa többnyire ikonikus és narratív is egyszerre. Vagyis pózoló-figuratív, de hangulatában mégis elbeszélő jellegű, meséket szövő. Témái az emberiség mitikus hagyományaiból, a totemisztikus, animisztikus ősvallásokból, a népmesékből (aranyhal), a mitikus fantasztikumból, a kései középkorból, a sci-fiből, vagy éppenséggel a Biblia világából (szentek, remete) valók. De bármily témába kezd, szemléletbeli eltolódásokat, vagy legalább lehetséges gondolati párhuzamokat von meg, hol humoros, hol naivan bájos vagy éppenséggel a valóságtól teljesen elrugaszkodott képtelen törmelékes, fonatos, kacatos tereket és figurákat, hihetetlen elbeszéléseket alkalmaz. Sokszor képregényszerű a komponálási módja, ami arra vall, hogy egykor tanulmányozta is e műfajt... Témáiban hol könnyed, humoros, hol túlsúlyos és iszonyú terheket képes cipelni... Itt a szent néha profánná, a profán pedig szentté válik... Szent György Mirkónál alig toporgó vénember-kreatúra, Emese álma merész szexuális kaland, Sziszüphosz kőgolyókkal harcoló széteső múmia, Szent Ferenc űrhajós vagy varázsló. A szamurájok, gép-legyek, csodavárók között pedig, a Madonna gyermekével csak lágyan összehajtogatott tafotarongy. Mirkó sokszor fogalmaz naturalisztikus pontossággal, álomszerű képzeteket, abszurd víziókat tár fel, és inkább csak kompozíciós háttérrészeket ábrázol elvont formákkal. Linómetszeteiben igen szigorú, szinte kínosan pontos tud lenni. Tusrajzainak vonalvezetésében viszont lágy, illékony, finom árnyékokat redőző. Ellenben miniatürizáló akvarelljeiben sejtelmes, határozott kontúrok és vonalvezetés nélküli. Itt már derengő fény-árnyékban játszó színekkel, játékosan elvont űrbéli tájakat ábrázol, mintegy mikroszkopikus pontossággal, és mégis meglehetős lírai expresszív bájjal. Mitológiákból táplálkozik és mitológiákat továbbít, mindeközben időtlen, idősíkokon, korokon átívelő... Sokszor a torzuló emberi világ rideg, elidegenedést, pusztulást vagy pusztítást láttató vezérelve jut kifejezésre művészetében. Összetört kultúrák, régvolt világok, sodródó törmelékek, mindezt a világféltés kifejező erejével ábrázolva... Akárha azt sugallná: a modern kor embere szabad képzettársításaival, delejes képzelőerejével, prűdséget, merevséget levetkőző felvilágosult attitűdjével immár mindenféléket megengedhet magának. Mert ma már minden játék. A háború, a pusztítás, a kizsákmányolás, a megsemmisítő szándék. És mindenből mindent kikövetkeztethetünk, mindennel kísérletezhetünk: így a mai kormiliőben nem érhetnek váratlan és nagy meglepetések bennünket. Amúgy is régen megtanultuk már, hogy az e-világon minden lehetséges, amit az emberiség elgondol magának, legyen az jó vagy rossz. Ám vigyázat, van reménysugár mégis! Káin gyilkosságát Ábel váratlan feltámadásával fordíthatjuk meg puszta képzeletünkben... Mi, emberek időtlen idők óta a kimeríthetetlen optimizmusunkkal, és az egyre csak tobzódó mentsvágyas ötleteinkkel vagy kétséges ideáinkkal birkózunk szakadatlanul, szüntelen... 

Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013. április 15. kedd