58. Pétër László: Művészet: pró és kontrák 1.rész

A művészeti értékrend kettős természetéről

A művészet az embertől (az emberi ténykedéstől, megéléstől, sorstól...) elválaszthatatlan, szellemi koncepciójú, fennkölt érték-teremtő alkotói tevékenység. Azonban nem csak szellemi/esztétikai természetű, hiszen anyagiakban is mérhető érték-tárgyak létrehozására törekszik. Hovatovább, alakulása, előmenetele, fejlődése az anyagi tehet(ős)ségeitől is függ. Képletesen mondva, az emberi társadalmak (talán jóval az aranyborjú előtt is?) előszeretettel állapították meg a műalkotások (valós, vagy eszmei) pénzben is kifejezhető értékét. A létrehozott műre (műalkotásra) ezért nem pusztán gondolati/ esztétikai önkifejezésként, hanem kereskedelmi árucikként is kell tekintenünk.

Az ókori civilizációk (mezopotámiai, egyiptomi...) értékmegállapítási rendjét nem tudjuk pontosan követni, de már nem a cserekereskedelemre épült, hanem a pénznemekre és a többé-kevésbé kiegyensúlyozott pénzbeli ellentételezésekre. Hozzáállásukat a művészi kivitelezésű külső-belső díszítettségű építményekhez, dekoratív és művészi berendezésekhez, drága díszítő jellegű tárgyi értékekhez, kellékekhez, használati eszközökhöz (dísztárgyak, kegytárgyak, berendezések, egyéb dekoratív elemek) sőt a viseleti értékekhez (pl. ékszerek, stb.) fennmaradt és megfejtett írásos emlékeikből ismerjük.

A hatalmas Római Birodalom például, a rabszolgatartásra, a hódító hadjárataira és a pénznemek használatára épülő társadalmi rendszerét működtette, és évszázadokon át a civilizáció (a romanizált görög magaskultúra) tűzzel-vassal „terjesztésével” érte el sikereit és maximumát. Amint azonban betöltötte történelmi küldetését, kiépítette a görögöktől átvett demokráciáját, a rabszolgatartó rendszer leépítése révén e birodalom is (a 3. századtól kezdve) hanyatlani kezdett. Helyet adott a népvándorlás által mozgásba hozott, három égtáj felől is támadó barbár törzseknek. Ezek aztán beszivárogtak Európába, és portyázásaik során végül letelepedvén egészen másfajta kultúrát is hoztak magukkal. Például a fantasztikus kézművességüket is...

Galgóczi tarsolylemez

Középkor

A történelemtudomány a középkor kezdetét a Nyugatrómai Birodalom bukásától, 476-tól számítja, ennek végét pedig az angol polgári forradalom kirobbanásának idejére, 1640-re teszi. Művelődéstörténeti szempontból azonban a középkor valamivel szűkebb időszakaszt jelent. A reneszánsz korszaka zárja le.

A 14. század első felében kialakuló reneszánsz (francia renaissance, olasz rinascimento, jelentése magyarul: újjászületés). A képzőművészetben 1420 körül alakult ki Firenzében, de hamar átterjedt egész Itáliára. Az Alpoktól északra fekvő európai területeken csak 1500 után terjedt el.

E korban Itália városállamainak dúsgazdag uralkodó családjai révén (pl. a firenzei Mediciek), vagy a vatikáni, pápai megrendelések nyomán, súlyos (adófizetői) pénzekben állapították meg a műalkotások értékét. 

Benvenuto Cellini: Sótartó, arany, berakásokkal, 1543. (Bécs, Hofmuseum)

 

A reneszánsz a szerencse csillaga alatt született, mert négy pápa is áldását adta rá. Így V. Miklós, II. Pius, IV. Sixtus és a kapzsiságáról is ismert VI. Sándor pápa is, anyagiakban hatalmasan támogatták kitelyesedését. IV. Sixtus például Rómát is újjá varázsolta. Többek között ő építtette a Michelangelo nevéhez fűződő Sixtus-kápolnát. Uralkodása a lenyűgöző pompa és művészetpártolás kezdete: másfelől azonban a pápai udvar elüzletiesedésének, elkufárodásának a korszaka is...

A reneszánsz vége felé Firenzében Girolamo Savonarola 1497-ben lépett hatalomra, és ez jelentette a város virágzásának végét. A merev, aszketikus szerzetes szűkszavú, erőszakos törvényeinek értelmében műalkotások ezrei semmisültek meg a „Hiúság máglyáján”. Mindez a reneszánsszal érkező szekularizáció, a szexuális szabadosságok eluralkodása, a túlzott anyagias szemléletmód, a fényűzés és a polgári nyomorgások ellentétei által kiváltott negatív reakciók miatt.

De ez mind nem volt elég. 1527-ben spanyol és német csapatok lerohanták és kifosztották Rómát. De e hódító hadjáratok után, még évekkel később is készültek reneszánsz művek. Ez azonban már a reneszánsz alkonya volt, egyben Itália több évszázadon át tartó leigázása...

Újkor, és értékrendi rétegződések

Szentpétervári barokk palotabelső

A kései reneszánsz után következő korszak a XVI. század második harmadában kezdődött korstílus, a barokk volt, amely szó portugál eredetű, és „szabálytalan gyöngy”-öt jelent. A barokk folytatása és egyben továbbalakítója volt a reneszánsznak. Míg az első inkább a perspektíva felfedezéséről és festői megfogalmazásaiban „tanulmányozós”, a nyugalom állapotairól volt ismert, a másikat a fokozott mozgalmasság jellemezte. A hatalmas és egybetartott tömegeknek egyaránt érvényesültek a reneszánsz és a barokk építészetben. Azonban a barokk főként az ornamentikában, a kanyargósság és a csigavonalaknak használatában erőtelyesen erősít, és nyer...

Egyszerre meglepőnek, túlzónak, erőltetettnek, vitásnak, ellentmondásosnak, sőt néha visszatetszőnek is tűnik a műtárgyak (szellemi-tárgyi értékek) pénznemekben kifejezhető megsaccolása. Ezen műértékek legtöbbje azonban ritka és drága alapanyagokból készült, ezért magától értetődően pénzben is kifejezhető becsült (instabil) értékük. Tudomásul kell vennünk tehát, hogy a fennkölt és a felsőbbrendűnek tartott művészet, az anyagias világ parlagias értékrendjét kénytelen elfogadni, így e mércét önmagán is alkalmaznia kell. Holott a vérbeli művész leginkább beszélni sem szeret erről. Ha azonban életvitelszerűen foglalkozik a művészettel, sok esetben kénytelen vagy önmagát menedzselni, vagy mecénás „művészetbolondokkal”, dúsgazdag műgyűjtőkkel, műtárgy-kereskedőkkel, galéristákkal szövetkezni, vagy ha talpraesettebb, önállóan szerencsét próbálni, „eladva magát” a művészet újkori válfajának egyikében. Például az iparművészet, a reklámgrafika (vagy bármely angazsált művészet) terén, alapos számítógépes operatőri tudással, grafikai programismerettel felvértezve.

A hol autonóm művészettel, hol könyvgrafikával, hol alkalmazott grafikával foglalkozó művészember az egykori nemes célokból megrendelt művek helyett, a modern világ rideg pszeudo-kulturális értékrendjét követve, sokszor a talmi dolgok művészi színvonalon reklámozását kénytelen elsődleges feladatának tekinteni. A művészet egyes ágai reklámművészetté szelídültek. Amire persze szükség is van, hiszen a világ gazdasági pörgésében nagyon is aktív (terjesztői) szerepet vállal a termékek hirdetésével, reklámozásával.

Hozzátartozik még, hogy a művészet áruvá válása nem új keletű dolog: a régi korokban is sokszor hasonló észlelésekből adódóan, hasonló mércékkel mértek. Azonban régen mégis sokkal egyszerűbben/egyértelműbben működött a világ. Ma körmönfontabb, jóval bonyolultabb.

(folytatás)

 Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013. november 4.