„A felfedezés lényege: látni
azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más
nem gondolt róla.” (Szentgyörgyi Albert)
Papírsúly
Egy délvidékiekkel
teli budapesti nyomda alakalmazottja voltam néhány éven át.
Raklapokon szállítottam nyers, szúrós meg lágy illatú
papírhalmokat, és irdatlan mennyiségű frissen nyomott árkusokat,
íveket. Bőven sokféle tarka nyomdai készterméket is: könyvet,
plakátot, katalógust, leporellót, folyóiratot... Viaskodtam vele.
Fizikai erőpróbáim voltak a papírral.
Itt tanultam meg, hogy
száz kiló vas és száz kiló papír nem sokban különbözik (csak
érzületeinkben, külsőre, színében vagy árnyalatában és
tapintásában, kiterjedésében, méreteiben). Vele dolgozva éltem
meg azt, hogy a papírnak rettenetes súlya van. Holott ekkorra már
évtizedekig róttam rajzpapírra akár írott, akár vizualizált
gondolataimat. Korábban volt ugyan némi fogalmam arról hogy a
vásárolt rajzpapírjaim, mappáim sok esetben vaskosabbak,
nehezebbek mint a körbefutott, vizuális köntösbe bújtatott,
lerajzolt gondolatok... De csak akkor, ott vált a számomra telyesen
nyilvánvalóvá, hogy bármennyire szeretem ezt a vizuális
élmények, elgondolások vagy gondolatok megőrizőjének kitalált
növényi rostokból össze-pépesített, merített és hengerelt ősi
múltú, papirusz eredetű modern hordozóanyagot, néha még
borzongani, viszolyogni is lehet tőle... Napról napra számomra
szokatlanul nagy mennyiségű raklapolt papírhalmazt voltam
kénytelen megmozgatni, és olykor (megittasultan) már szédelegtem
is tőle. A papír hol szaporodott, hol fogyott a raktárból, és
folyamatosan átforgott a négy-, meg a hat verkes
Heidelberg-nyomdagépek irdatlan gyomrán. A papírnak hatalma volt,
és hogy úgy mondjuk, megtartó ereje...
„Kreatív”
romlások
Holt-tengeri tekercsek
A Holt-tengeri
tekercsek, melyeket állítólag beduin pásztorok találtak meg a
Kumrán-hegység barlangjaiban, s melyek a Bibliában végül
összesültek, szinte az egész Ótestamentumot tartalmazzák. A
titokzatos iratok, nagyszerű hordozóanyaguk által évszázadokig
vagy évezredekig is megmaradhattak, és az emberiség titkos ősi
történetéről mentettek át részleteket az utókor számára.
Lehetséges, hogy ezek a framgmentumok, melyeknek egy
értelmezhetetlennek tűnő bonyolult részét kihagyták, mert a
bomlásnak indult papirusztekercsek bizonyos részleteit nem tudták
megmenteni és lefordítani. Roncsolt állapotukban nem voltak
telyesen érthetők. Ezért az értelmezhetetlen vagy érthetetlenné
vált, erodált részleteket kihagyták. De az is lehetséges hogy
bizonyos részleteket szándékosan, tendenciózusan
egyszerűsítettek, vagy hogy éppenséggel elferdítettek dolgokat,
melyek a világnézetüket zavarták.
A meglévő használt
részek viszont, elegendőek voltak arra, hogy felfedezésük után a
rájuk rótt írásos emlékek megfejtésével és közzé tételével,
ismét megtermékenyítsék az emberi társadalmak újkori
-tudálékos- fantáziáját. A megismerésük továbbvitte őket a
bizonytalan célú és kimenetelű fejlődés útján.
Óriási
hangyaboly vagyunk
Hogy mi lehet a
végeredménye e vitathatatlanul homályos célokkal rendelkező,
talányos, kontraverz, a józan észnek és ítélőképességnek
sokszor ellentmondó makacsul rossz irányba tartó emberi
törekvésekből összeálló légvárak építésének, azt nem
tudhatjuk. Talán csupán az emberiség kalandor természete, s ez
által az eleve predesztinált kudarcos élményeinek és a mégis
sikeres végkifejleteknek bizonyítéka... Nem több annál, amire a
Teremtő eleve elrendelt bennünket, cselekvő és esendő embereket.
Tökéletlenségünk talán a tökéletesedés felé vezető
végtelenbe gyűrűző út. A „bűnbeesett” emberiség önmegváltó
útja. Óriási
hangyaboly az
emberiség...
A papír
vonzereje
Az utóbbi néhány
évtizedben észrevehető hogy a képzőművészek által
hagyományosan használt savmentes rajzpapír, grafikák
nyomtatásához használt kiváló merített papír, ill. rongypapír
és akvarell-papír veszített korábbi vonzerejéből. Rives,
Arches, Hahnemühle, Fabriano, miegyéb...
Ezek az eszmei értékű
világmárkák, nagyszerű eredményei a papírmerítés,
papírcsinálás (papírelőállítás) művészetének. Lehet hogy
mindig is túl drágák voltak. Jobb korokban, egyenesen szégyen
volt rossz minőségű papírra grafikát nyomtatni. De a művészek
régente sokszor nem tudták beszerezni, és még ma sem képesek az
olyan-amilyen anyagi keretükből, az alkotáshoz szükséges
minőségi anyagokat megvenni. De nem okvetlenül ez dönti el, hogy
a művész milyen minőségű anyagot választ ki a munkájához. A
minőség nem az anyag minőségétől függ...
Manapság egyre
népszerűbb, egyre nagyobb helyet kerít magának a tartós, szép
de sokkal olcsóbb (ipari) kreatív papír, sokféle minőségben,
ízlésüknek és munkájuk/alkotásuk természetének megfelelő
változatokban, fajsúlyban-grammatúrában. Hatalmas a kínálat,
rájuk manapság már nem csak ízléses, minőségi
reklámgrafikákat, e számítógépes korszakban, gyakran
tucat-munkákat is létrehoznak, vagy „felelőtlenül”, nagy
példányszámban kitermelt elektro-grafikákat is nyomtatnak. A mai
elektrografika, úgynevezett úri grafika, melyet gombnyomással
lehet „kitermelni”. Hát igen. Már nem izzadsággal, kézzel
simogatva, „gyalog” mint valaha...
A könyv-, és
folyóirat-nyomtatásban leginkább használatos offszet, vagy a matt
vagy fényes műnyomó papír is a művészek látókörébe
került... És egyre gyakrabban fordul elő, hogy a minőségeset
egyes „szakadár” művészek minden lelkiismeretfurdalás nélkül
csak rövid élettartamú, kétes minőségű, romlandó
rottópapírral váltják fel, azaz újságpapíron, hullámkartonon
és/vagy csomagolópapírokon valósítják meg „dekoratív”
ötleteiket. Néha a (minőségi) művészetet, szándékosan rossz
alapanyagon és alapanyagból hozzák létre. A romlandóság és az
enyészet folyamatának kitéve azt, lemondanak az éteri tisztaságú
gondolatról, hogy az öröklétnek szánják műveiket. Inkább
kétségbeesetten vagy flegmán, mindenféle fenköltség nélkül és
„prózai módon” a mához és a máról szólnak. Időszerűek,
azaz aktuálisak. Műveik gyorsak, sebezhetők, romlandók,
eldobhatók (konzumművészet), múlékonyak...
FenyvesiOttó verskollázsai: Veszprémi kiállítási plakát
Selejtpapír-művészetek
A nyomdai munkában
keletkezett rengeteg papírhulladék, kefelevonat, nyers-nyomat,
színbeállításokhoz készülő elősorozatok... nehéz
kérdőjelekként tornyosultak bennem, hiszen selejtként végül
jobb híján rácsos konténerekbe dobálták azokat, így rengeteg
„érték” került sülyesztőbe. Mindig lelkiismeretfurdalásom
támadt amikor rájuk néztem, hiszen tudtam, hogy ezekből mind
olyan kollázsolt, montázsolt képköltészeti papírművet lehetett
volna készíteni, mely sok képzőművésznek a perifériákon
oldalazó kísérletezéseit jellemzik.
Ha csak a délvidékiekre
gondolok, a költészettel, a képversekkel, a montázzsal és a
kollázsolással kísérletező művészek forradalmi vonulata jut az
eszembe. Valaha mintha Ács József kísérletezett volna folyton
selejt, tépett-vágott kollázsolt színes papírokkal, írott
szövegekkel. Jellemző volt rá a folytonos kísérletezés, a
neocézanne-izmustól kezdve a geometriai- és lírai absztrakción
át, de az op-art, a neorealizmus, a konceptuális művészet és a
posztmodern művészet változatai, kifejezési formái is egyaránt
foglalkoztatták. A hetvenes évektől például az Új Symposion
fénykorával egybereső Sziveri Jánosnak, Fenyvesi Ottónak, vagy a
költő-grafikus Tari Istvánnak élvezetes vers-grafikáira, a
rajztanári magányosságban alkotó Markulik Józsefnek az
önkeresésektől a konceptualista szemléleten és gondolkodáson át
a vizuális költészetig könnyedén eljutó kísérletező
munkáikra, szívesen emlékszem vissza.
Tari István képverse 1995
(folytatjuk)
(Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2014. január 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése