70. Pétër László: Forgácsok (A jel-hagyás kényszere) 3. rész

„A felfedezés lényege: látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla.” (Szentgyörgyi Albert)

Sűrűn előforduló jelenség, a képzőművész gyakran bátorságot vesz és saját jel(zés)rendszert teremt, de legtöbbször a már meglévő univerzális automatikus, automatizált és/vagy autonóm-ízált jelrendszereket használja fel a művészetében. Bár kétségtelenül új(szerű), eredeti szimbólumokat is kitalál, a régiek univerzálisnak bizonyulnak, máig is megfejthetőek és közérthetőek, időszerűek...

 

Vizuális költészetek

Ladik Katalin - Mesék a hétfejű varrogépről, Forum Lap-, és Könyvkiadó, Újvidék, 1978. Csernik Kattila könyvborítója.

Amikor a hetvenes évek elején Esterházy Péter író, hatalmas árkus papírra lemásolta kedvencét, Ottlik Géza Iskola a határon című nagyszerű regényének teljes szövegét, olyan rajzszerű szövegfelhőket kapott, amelyek az egymásra írott betűsorok tömörödéséből eredtek. Objektnek nevezik a műfajt, posztszürreális eredetű: a művészet szintjére emelt, nem formált, vagy csak kiegészített tárgy(ak) bemutatását jelzi... Kétségtelenül váratlan vizuális minőséget eredményezett az „akciója”, amelyet korábban a szöveggel ábrázolt kép-versek élményisége jelenthetett.

Lehet hogy Apolinaire képverseiből mások is sokat tanultak. Itthon Kassáktól Nagy Lászlóig vagy Weöres Sándorig is kalandoznánk szívesen: tőlük dadaista kicsengésű konstruktivista vagy szürrealista költői eredmények is születtek. Minálunk a hetvenes években/től Fenyvesi Ottó plakát-költészete vagy Ladik Katalin kiforrott vizuális költészete volt igen fontos, rebellis és polgárpukkasztó, de egyben szépirodalmi is. Csernik Attila kollázsolt munkái már jóval elvontabb és értelmében, célkitűzéseiben is ábrázoló jellegű rituális szemléletmódot diktált. Szombathy Bálint és Markulik József pedig még tömörebben volt konceptualista, ők intellektuális, komplex művészetelméleti gondolatokat, szlogeneket és jelmondatokat, az átlagosnál komolyabb elméleti szándékot, szimbolikusan művészet-értelmezési szándékot jeleztek...

Markulik József, Slavko Matkovic és Szombathy Bálint Ljubljana és Zágráb között, 1973.

Képi szövegek, szövegképek

A képíró művészek, nem kizárólagos eszköztárként használják szöveg(zés)eiket. Otthon nagyon becsülöm például Retek László gesztusfestészetét. Akár csak az Ottlik-művet lemásolgató író, aki másféleképpen értelmezi, hasznosítja, idomítgatja, egyéníti, tehát másképpen használja fel a betűjeleket mint az általában szokás, és csupán ezzel is, feltétlenül forradalmasítja és egyéníti a saját művészetét. Amikor ugyanis az alkotó merészen a betű tipográfiai értékét átminősíti vagy átlényegíti, az esztétikai értékeken túlmutatva, valami egészen mást szeretne kapni belőle. Rejtett ingerként játszik vele, és szabadon manipulálja meg a tudatunkat. A szó jobbik értelmében, játszik az agyunkkal...

Retek László betűfestménye 2012-ből

 

Csernik Attila betűtipográfiával, letraszetezett, ollózott, írott vagy festett jelképpé növekedő óriásbetűivel a komolyan kísérletezők közé tartozik. Koncepciói, témaválasztásai, ötletei kikristályosodásával kezdte el munkájának megalkotását. Tehát első az eszme, az ötlet, az üzenet, illetve a tartalom... Munkáiban legtöbbször tipográfiai elemekből építkezik. Régebben sokszor az emberi testet használta hordozó felületként. A body art-os performance-aival műalkotás részeként tárgyiasította azt. A papírt helyettesítő alapanyagként, vizuális hordozófelületként kezelte. Vizuális költészetében az emberi testre ráírásos, letraszetezéses, kivetítéses módszereket alkalmazott, mely akcióit fényképek örökítették meg.

Manapság vagy furcsa papír-kollázsokat készít, melyek hol apróra szabdalt papírdarabkákból összeálló kupacok, madárfészkek, hol papírgalacsinok, melyeket asszamblage-ként üvegekbe, flakonokba zár, és konzervként tárol. Mint valami gondos gazda, elteszi gyümölcseit a jövőnek. Ezzel a gesztussal az idősíkot is becsempészi a művészetébe, mintegy átörökítő, átíró és időzített, tempírozott kontextusba helyezi üzeneteit..

Dada és vizuális költészet

A művész hovatovább, képes arra hogy önkényesen kiragadva a harmonikus, értelemszerű jelrendszer egyes mozaikkockáit, a logikus összhatásokat elkerülve véletlenszerű fragmenteket kínáljon fel a befogadásra képes vagy hajlamos közönségének.

A dadaizmusban szinte törvényszerű, szinte kötelező volt az önkényes manipuláció. Tehát ha a művész felszabadultan fogalmazza meg gondolatait a világról, de csak képi értelemben, többnyire el is jut az írásbeliség harmonikus logikájának, értelmes összhangzattanának valamiféle tagadásáig, és sok esetben „olvasásmentes kényszerként” tálalja azt. Valódi értéke azonban a mindenben valami értelmet kereső kikényszerített gondolkodásunkban leledzik... A művész szándéka, hogy a közönsége elé tárja mindazt, amit a világból észlel, ami megragadja a figyelmét és reakcióra készteti, s amit a világ dolgairól gondol és elmondani igyekszik egyáltalán.

Jel – jel – jel...

 

A jel-képző, jel-értelmező és jelhagyó művészember lazasága mögött azonban kegyetlenül feszes ideák és gondolatok, képi értelmezések vannak, melyeket csak hosszan elemezgetve értünk meg, ha egyáltalán megértünk. Értékét sokszor a ráirányított figyelem ereje adja meg. A gondolkodásra késztető érdeklődés, odafigyelés-állapot. A szöveg-töredékekkel manipuláló kompozíció olyan mű, amely rafinált, többértelmű képzőművészeti jellé metaforizálódott. Betűjelei, betűjel-rendszerei túlmutatnak a hagyományos, generációról generációra örökölt, átszálló jelentésrendszer konvencionális kódján/kódrendszerén, de nem is ez a szerepük, és nem is tagadják tökéletlen mivoltukat. Senki és semmi sem tökéletes: csak arra törekszik...

Hatásfok

A képzőművész azonban általában nem szavakban fogalmazza meg gondolatait, világszemléletét, így műveinek esztétikai vagy ideológiai tartalmát soha nem tudja százszázalékos pontossággal megfogalmazni. Hatáskeltéseit pedig nem lehet előre kikövetkeztetni. Az igazi hatásfok, mindenkor a konkrét művekben megjelenített esztétikai és/vagy őszinte gondolati/tartalmi minőség. Mind az eredetiségük, mind az újszerűségük, mind a hatáskeltéseik vagy az élvezhetőségük nyomán értékel(het)jük őket. A vizuális szemléletmód oly tág teret ad fantáziánknak.
A második világháború után kialakuló nyugati tömbben a továbblépő neoavantgárd, majd az őt követő felszabadult akcióművészet (cselekvésművészet), végül a transzavantgárd művészetszemlélet teljes zűrzavarba hozta a válságos időszakban amúgy is megfeneklett gondolkodású emberiséget... De ne szaladjunk túlságosan előre.

Kényes jószág

A művészet mindig is kényes jószág volt... A zavarkeltésnek egy egészen másfajta, a józanul gondolkodó emberiség elbátortalanítási aspektusát észlelhették az egykori keleti tömbhöz tartozó országok művészei. Most ennek a kártékony hatására, rendszert dicsőítő hazudozására terelnénk a figyelmet. A háború végi kegyetlen el-, és leszámolások után kitört béke első éveiben, itt a művészeti életet kezelésbe vette a győztesek politika gőgje. Szabályosan eltorzította a sérülékeny szellemi értékrendet, felforgatta a hagyományokat, de a szabadságot vágyó újító szándékot is valahol megcsúfolta.

(folytatjuk)

Megjelent: 2014. március 3-án. Magyar Szó, Üveggolyó melléklet.