71. Pétër László: Forgácsok (A jel-hagyás kényszere) 4. rész

„A felfedezés lényege: látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla.” (Szentgyörgyi Albert)

...Volt tehát egy (szocialista) rendszer, amely keretbe foglaltan megmondta, hogy a megújuló társadalmak milyen típusú művészetet várnak el az alkotóktól. Voltak művészek, akik ekkor a háttérbe húzódtak, voltak akik kényszeredetten (talán örökre) elhallgattak és voltak akik a rendszernek megfelelő módon, lojálisan/engedelmesen vagy egyszerűen csendben alkottak, és könnyebben befutottak... Akik ízlésvilágukat és alkotói szellemüket a rendszerhez idomították. De ők lettek-e mégis, az igazi túlélők?

Küzdelmek és küszködések

Természetesen itt most csak nagy általánosságokban fogalmazhatunk, ám azt bátran elmondhatjuk, hogy az alkotói önállóság megtorpant, és nem várt irányultságot vett. Mindez történt, főként a háborúban leigázott vesztes országokban. De az őket terrorizáló nagyhatalom, a Szovjetunió a saját népeire is ezt a módszert alkalmazta...
A keleti tömbhöz tartozó országok művészei így küszködtek a rendszerrel vagy önmagukkal is, és most ennek a kártékony hatására tereltük a figyelmet. De nehezen tudjuk eldönteni, hogy a rengeteg negatívum mellett járt-e, és ha igen, mennyi pozitívummal a szoc-realizmus felvirágoztatása. Utóhatásainak köszönhetünk-e, mit és mennyit... Maradunk most csak azon megállapításnál, hogy a vizuális értékrend bizony felborult, és valamiféle hamis, erőltetett, emberhez közel álló de embertől mégis idegen, hamis ideákon alapuló, hamisan idealista értékrendet követelt meg alattvalóitól a kiagyalt szemléletmód...

Centizgetés

Viszont nem állíthatjuk egyértelműen azt, hogy a győztes nyugaton, de legfőképpen Amerikában a művész önrendelkezési joga az egyértelműbb, igazibb és kényelmesebb önmegvalósítást volt képes biztosítani. Talán a kor újítást sürgető szellemisége hozta, talán a nyugati fogyasztói társadalom mókuskerék-pörgése, darálója eredményezte, de a hagyományos vizuális értékrend a művész őszintébb látásmódjának és kifejező szándékának megfelelően ott is felborult. A folytonos centizgetés, az elaprózódás, a lelki kiüresedés, a kegyetlen szókimondás és revoltáltság, a kitörési kísérletek... Majd a (fájdalmas) felismerés hogy bajban vagyunk megint. És a hiábavalónak bizonyult tiltakozás a társadalom konzum-idiotizmusa ellen, mely mégis, a művész számára elégtétel volt: szerepvállalásáért és kényszeredett elszigeteltségben folytatott küzdelmeiért...

Mindez jellemezte vagy még ma is jellemzi a művészi törekvéseket és megnyilvánulásokat, amelyek végül mégis szépen áthullámoztak Európa nyugati országaiba, évek múlva átpörögtek egyik-másik szocialistává tett ország határain is...

Minden esetre, a szép - nem szép, esztétikus-nem esztétikus, igaz-hamis, művészi-giccses, értékelhető - nem értékelhető... és más ellentétpárok korábbi stabil rendszere meggyengült, a konzervatívvá vált értékrend hajója megfeneklett és elsüllyedni látszott.

Valami folyamatosság

 Ladik Katalin happenigje. R-O-M-E-T, Újvidéki Tribün-Tribina mladih, Újvidék

 Fenyvesi Ottó képversével

A hatvanas évek végétől kialakult művésznemzedékek koncepciózusabb erőbevetésükkel a már maradinak tartott szemléletmód lecserélésével a társadalom számára valami egészen elképesztőt, meglepőt és merészet kívántak nyújtani alaposan kidolgozott ideológiájukkal, programjaikkal, kiáltványaikkal, egyebekkel. Ez a szemléletmód nem vonatkozik mindegyikre, de az akcióművészet több fajtája, például a happening, a performance, a body art... élő, interaktív művészeti produktum, és bármely pillanatban megszakítható vagy újrakezdhető, nyilvános, látvány - jellegű, nyitott műalkotás, és melybe beléphetünk és melyből kisétálhatunk...

Ha a pop arttal egy tőről fakadó happeninget, vagy ha az Európában a Fluxus(áramlás) csoport alapítója, George Maciunas által kitalált event (történés) meghökkentő eszköztárát vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy megnyilvánulásai bárki által és bármikor gyakorolhatóak. Csak a felfogásunk, intellektuális készségünk, szellemi kalandra való ráhangoltságunk kellene ahhoz, hogy művésszé váljunk, legalábbis az irányzat koncepciója szerint... Ez persze nem teljesen így működik... Ugyan e elképzelés szerint, a művészet ezen fajtáinak gyakorlása bármely pillanatban megszakítható vagy újrakezdhető, nyilvános, látvány-jellegű, nyitott műalkotás, melybe beléphetünk és melyből kisétálhatunk...

Gyakorlatilag, törekvéseivel a művészet és az élet összebékítésének kísérletét szolgálja. Az amerikainál jóval politikusabb európai happenerek felfogása szerint az élethez oly közel áll a művészet, hogy valójában szerves egységben áll vele. Európában a hatvanas évekbeni revoltált ifjúság diákmegmozdulásainak modern forradalmiságát az európai akcionisták csoportosulásai vallották magukénak. A bécsi vagy a párizsi tüntetéseiben az akcionizust, vagy happeningelvűséget, új társadalmi(és művészeti) megvalósulást láttak a konceptualista szemléletű alkotóművészek.

Akcióban

 1991. XVI. Takt. Csernik Emese, Klemm Éva és Révész Róbert misztikus performance-a

Korunk egyik legnagyobb művészének nevezik Joseph Beuyst, akinek társadalmi plasztika-koncepciójában az akcióművészet és a happening elemeit láthatjuk viszont. Ezek az irányzatok megváltoztatták társadalom-, és környezetszemléletünket, és megpróbálják még ma is a radikálisan értelmezett művészi koncepciójukat átültetni a társadalmak mindennapjaiba, azaz, mint már utaltunk erre, művészeti élményeiket beleoltani a mindennapi életbe. A mindennapi művészet élményét a társadalmak majdnem természetesen idegenszerűnek látják vagy élik meg. Nem igazán, vagy csak ritkán érzik a sajátjuknak, minthogy az egykori magasröptű ám közérthető és vizuális élményt nyújtó figurativitástól a huszadik század művésze annyira megcsömörlött, hogy radikális módon szakított mindenféle akadémista szemlélet-, és ábrázolási móddal, ezáltal önként távolodott el a széles közösségektől, közönségtől... Úgy tűnik, a művész(et) naprakészsége hogy újra meghódítsa a szélesebb társadalmi rétegeket, még mindig nem elég, hogy a jóval konzervatívabb szemléletű fogyasztói társadalmak berkeit bevegye. És hogy a talán egyre kevésbé megértő, és mind nagyobb hibákkal küzdő, rosszul kommunikáló közösségek az élő művészetet tényleg magukévá tegyék.

Törekvések

Ács József festőművész a Magyar Szó egykori művészeti kritikusa és írója is volt, annak idején felfigyelt arra hogy a hetvenes években felnövő művésznemzedék újfajta konceptualista szemléletű, többfajta stílusjelzővel illetett kortárs művészetet honosít meg a Vajdaság területén. Nem a hagyományos festészeti ábrázolást szolgálja, hanem példaértékű gondolatiságával izgalmas folyamattá avanzsáló új struktúrákat csempész be a művészetbe. Az új törekvéseket Ács példaértékűnek nevezte, minthogy maga is nyughatatlan, újat vágyó, örökösen kísérletező alkotó jellem volt.

Ebben az időben azonban a néptömegek ízlésének meghatározói még a hagyományos módon rajzolni, festeni akaró művészek voltak.

(folytatjuk)

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2014. március 10.