"Fegyverek közt hallgatnak a
múzsák".
A
haszonlesés párhuzama
Pedig,
logikusan, ha olyan gaztetteket kérnek tőlünk számon, amelyekhez közünk sincs,
akkor bizony nincs miért meakulpáznunk. Az álságos vádakkal élő, hamisságokkal
megtalpalt haszonlesés lenne az emberiség legnagyobb, jól palástolható, tarka
köntösökbe bújtatható réme?
Talán/bizony a rosszindulat és a mohóság a legrettenetesebb fegyvere az
emberiségnek. Immár régóta tudni véljūk, hogy aki a vádaskodás becstelen
receptúráját használja fel mások megsarcolására, az tulajdonképpen nem is lelki
fájdalmat él meg, csupán hasznot remél az emberi szenvedésektől, és más emberek
tragédiájával sáfárkodik. A legtöbbször pénzben mért fájdalomdíjat csikarna ki
a múlt homályából előkígyózó emberi bűnökből és szenvedésekből.
A hadisarcok divatja mellett népszerű
iparággá fejlődte ki magát a háborúságok utáni, szintúgy állandósult haszonleső
üzérkedés: mások szerencsétlenségével. A Káinok és a Júdások kora ugyanis még
nem áldozott le. Inkább állandósulni látszott a harminc ezüst mindenáron
kikövetelése. Ez a lappangó, alantas szokás maradandó; emberi gyarlóság, és
igencsak távol áll az empátiától. Az emberi lélek pompázatos tulajdonságához, a
mély átélés együttérzési képességéhez semi köze. A középkor művészetének
világában a kötelező/elvárt sematizmusok elterjedtsége miatt, sokkal nehezebben
kimutatható, mint az egyre precízebb, árnyaltabb lelki világot követő,
emberábrázolásokat, a magasröptű reneszánsz kori, véleménykūlömbségeket is eltűrő
festészetében... Egyik kedvencūnk a lekivilágo(ka)t és állapotokat tanulmányozó
és mesterien ábrázoló Giotto, a korai
reneszánsz, a Trecento gyöngyszeme. Valamint az érett németalföldi reneszánsz
bohém mesterei, Hieronimus Bosch és Pieter Breugel, ugyancsak példaértékű művek
megalkotói. Talányosak vagy nyersek, de mindenképpen szókimondóak... Az általuk
feltérképezett negatív magatartásformák tárházában, a tobzódó embertömegekben
ábrázolt "közönséges" emberek lelki világának sokrétű ábrázolása
lehetett a művészetūkben kódolt rejtjelezett titkainak, ūzeneteinek egész sora.
Ezek tárgyilagosan visszafogottak, vagy harsányak, kajánok és kritikus alkatúak
is lehettek. A lényeg az, hogy alázattal vagy kritikusan szemlélték a
valóságot, ugyanakkkor hihetetlen precizitással élték bele magukat a
kereszténység által is feltárt/megélt emberi hibákba és kettősségekbe is.
Azokba a gyengeségekbe, melyeket az egyháztörténeti tanulmányokban manapság már
(f)elismerhetūnk. Mert a keresztény vallásfelfogás szerint, a bűnbánás hatásos
módja, ha az emberiség felismeri és bevallja a mindenkori hibáit. Melyekből
évszázados tapasztalatok árán - néhanapján, de nem mindig - okulni is átszik...
A Biblia könyv-szerkezete összességében
pontosan váltja ki a keresztény egyház(ak) alaptanításait. Történeti, Tanító,
bölcseleti és Prófétikus könyvekből állították össze. A teremtés és az
újjáteremtés periódusai között feszūl a mondanivalója. Mindeközben a három
személyű egy Istenbe vetett hitet szolgálja, és az emberi kettősségek állandó
vívódásairól, kūzdelmeiről, az önmagával is minduntalan megvívni kényszerūlő
Emberiség lelkében (is) dúló háborúságról beszél...
...fizessetek
érte?
Giotto di Bondone: Júdás csókja
Az emberiségnek bőven vannak
"kullancsai". Ők máig vissza tudnak élni a demo(csok)ráciába vetett
hittel. Hasznot hajtanak. Vádaskodnak, szentek felett ítélkeznek vagy “boszorkányokat”
üldöznek. Édesmindegy.
Mindeközben jól tudjuk azt is: szinte “minden szentnek maga felé hajlik
a keze”...
Kezdődött a bűnbak-kereséssel és a
mindenképpen megbüntetés rémével, és folytatódott a totalitarizmussal: Jézus
megfeszítésével… Majd fenyegető vigaszként a mennyországba vetett határtalan
hittel, a földi élet, a purgatórium és a felfed(ez)ett pokol rettenetes
Michelangelo-i, Bosch-i, Bruegel-i ostorozásokkal, stáció-képeik érzékletes
ábrázolásaival, és folytatódott a választható kilátásain(a)k előrevetítésében.
Azonban a keresztény vallási tanok is csak tapasztalati úton erősödtek. Az
embereket sarcoló, gyalázó, kínzó/pusztító hatalom veszett kegyetlenségének
nyomán rögzültek, majd hosszú évszázadokon át idegződtek be tudatvilágunkba.
Mígnem végül szigorúan, vagy pedig ímmel-ámmal, úgy-ahogy be is
tartattak...
A kereszténység a kora-kezdetei óta iszonyatosan kemény edzéseknek volt
alávetve. Követői a tiltott vallásuk (meg)csúfolásával megtanulták a leckét.
Mi(nde)közben a gyarló emberi viselkedés és természet számos szégyellni való
ikonografikus példáit vették alapul. A nemzedékről nemzedékre
hagyományoz(ód)ott dicsőségeket és hibákat egyaránt felvállalása azonban a
túlzások veszély-közegébe sodorta őket. A megszokottá vált meakulpázás, az ősök
galád tetteiért való felelősség nagyvonalú átvállalása tépelődő önvádakkal fűszerezetten,
végül szörnyű ellen-vádaskodásokba csapott át, és hihetetlen álságosságos
magatartást, sokrétű igaztalanságokat eredményezett. Az elődök hibáiból
adódóan, gyűlöletszító-hamisítgató gyalázkodások mögött (még) manapság is
talmi, haszontalan, kénköves szélfútta por- és hamufelleg lengedez…
Kétségtelenül, a régmúlt időktől a közelmúltig, az emberi gyarlóság
kegyetlenkedéseinek, számtalan bűnének hatalmas példatárát fed(ez)hetjük fel
magunknak. A hamis ideológiákkal elvakított egykori közönséges bűnözők és
bérencek gaztetteit tudatosan Felvállalni lehetséges, de Átvállalni oktalanság,
és teljességgel lehetetlen. Azonban:
manapság is lehetséges a múltbéli bűnökkel manipulálni! A manipulálási hajlamok
ügyes megtévesztési technikává váltak, amelyet bármilyen strukturáltságú
közegbe, az amúgy is szorongó társadalmi tudatba beágyazottan újra és újra
sikerül felszítani. Ūgyes bevezetésekkel, szeánsz-szerűen újra és újra el lehet
sütni őket...
Ugyancsak elcsodálkozhatunk szellemi mivoltunk lényegének, oki/okozati
összefüggéseinek szövevényes, bonyolult (mi)voltán. A bűnben születésnek, és a
bűn örökl(ődé)ésének ugyanis nincs semmiféle logikus magyarázata. Életünk a
múltban gyökerezik, őseinktől való.
De nem valamely ősünk, rokonunk által elkövetett (i)gazságok
felvállalásáról szól, hanem a szebbé és jobbá tehető egyéni, családi,
közösségi, illetve társadalmi boldogulásokról. A globálisan emberi(bb) életminőség
megvalósítási szándékáról. Isten kegyes szeretetéről, melyet viszonoznunk
lehetséges, és viszonoznunk kell(ene).
Káinok és
Ábelek világa
A károgva vádaskodó haszonlesőket,
megvetni lenne kötelező. Ha el nem követett bűnökkel vádolják meg még a ma
született csecsemőt is, az a megcsúfolása, arcul csapása Istennek. Holott még
mindig kettős mércéket alkalmaz az emberiség.
Mert vannak mindenkor felismert, elítélendő bűnök. De mindig akadnak
akik felülírják az igazságot: egyenlőbbeknek tartják magukat az egyenlőknél.
Például, az európai normák elfogadása ellenére, még mindig nem múlt el az ideje
a kollektív bűnösségnek. Szégyenteljes elv, mégis itt-ott divatos még.
A
Benes-féle dekrétumok mesterségesen életben tartása felett például, évtizedek
óta kényeskedve átsiklunk. Ha nem lenne gyalázatosan álszent és szomorú,
alkalmas lenne e példánk a jó öreg, szenilis Európa kiröhögésére. Más ūgyet már
fel sem merünk hozni, mert az is csak sértené a Janus-arcú, liberális
pán-európai eszmék diplomatikus doktoranduszait. A Káinok erőszakos, hamis
strukturáltságú vád-rendszert hoztak létre a rafinált porhintéseikkel.
Természetesen, a hamisságoknak ugyanők nem dőlnek be. Hogy is ne. Ám cselesen,
áthallásossá teszik az egykor égbekiáltó ábeli hangot, és a “Ne ölj”
parancsolatát kiegészítik: “Ne ölj
igaztalanul!” És máris megvan a róka fogta csuka: Ölhetsz az igazságra alapozva is. Csak gyárts hozzá
alapos, megtévesztő ideológiákat, tüntethesd el az előrekalkuláló ármánykodások
nyomait. Ha éppenséggel téged ért sérelem, akkor kiálts farkast, terrorizmust.
És akiket te ölsz (ölnél) halomra, azokat mennél hangosabban mocskold, gyalázd.
Ahogyan a régmúltban tették a keresztényekkel tették. És ahogyan ők is sajnos
hasonlóképpen tettek, tűzzel-vassal, spanyolcsizmával és máglyára vetéssel.
Amikor már az üldözöttből üldözővé vál(hat)tak. Csak fordítani kellett egy
lapot, és Paulusból újra Saulusok lettek. Szegény (csőbe
húzott) keresztények is, időről időre elfelejtették Jézus tanítását…
(folytatás) (Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. február 9., hétfő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése