TOLLRAJZ
Fujkin István horgosi születésű festőművész idestova húsz éve él idegenben. Meglepetéssel szolgált mindenki számára, amikor 2009-ben hazalátogatott Kanadából. Akkor, majd 2010 elején és mostanság is a Vajdaságban és Magyarországon is több előadást tartott az indián kultúráról. Nemrég jelent meg a nyíregyházi OZ Kiadónál, „Fujkin” című festészeti albuma, melynek előszavát Sztevánovity Zorán előadóművész, régi jó ismerőse, a tanulmányszövegeket pedig Simándi Ágnes Kanadában élő költőnő és Kertész Sándor nyíregyházi képregény-történész írták. Az első bemutatóra Horgoson került sor. Magyarországon a budavári Litea könyvszalonban láthattuk viszont könyvét november 11-én.
Fujkin István művészetének megértéséhez néhány mondat erejéig visszatérünk a művészeti múltba. A XX. század elejétől az „izmusok” lázban égő művelői egyre bátrabban váltották valóra vadul dúló álmaikat. Ilyen volt a szürrealizmusnak elnevezett álombéli, vagy álomszerű látványosságok tárházát felvonultató és nagyrészt metafizikai felhangokból megszületett középkori és újkori gyökerekkel bíró misztikus stílusegyveleg. Ezen gyökerek nyomdokain bontakozott ki a hetvenes és a nyolcvanas években, Fujkin István különleges képi világa is. Művészete, ahogy máig érvényesen ifjúkorában megfogalmazta: tükörképe a világ ablakának.
Fujkin István (1953) illusztrátor, festő, képregény-rajzoló. A délvidéki Horgoson nevelkedett. Fujkint céltudatos önképzése, folyamatos virtuális harca jellemezik a legjobban. Szürrealisztikus jegyeket viselő stílusát már a „kezdetekben” az újszerűséget számon kérők hiányérzetével, a neoavantgárd, vagy a transzavantgárd bűvkörében élők lekicsinylésével, túlhaladottnak tartották. Fujkint azonban, régebben és most sem érdekli az, hogy ki hová sorolná be őt. A saját világlátását és költői énjét kívánja a világ szeme elé tárni. Mai megfogalmazásban, techno-szürrealista festőként ismerik, „zenei opusának” megfellebbezhetetlen karakteres vonulata miatt.
Szellemi gyökerek és a zene
Fujkin Istvánnak közvetítőszerep jutott a dolgok titkos dimenziója és az emberi közösségek térben kibontakozó tárgyiasult valósága között. Festészetének egyik alappillére az őt megérintő hangulatforrás, főképpen a hagyományos és a rock-zene kettős sodrony-ötvözete. Máig többek között: Balázs Ferenc, Zorán, Török Ádám, az LGT, az Edda Művek, a Kormorán, a Skorpió, a Benkó Dixieland Band, valamint Papp Gyula és a Prédikátor szerzeményeit illusztrálta. Korai opusának jelképei lettek: a zenevonat, a sziklaszív, és első „totemállatai”: az időt álló csiga, kormorán, skorpió...
Munkásságában legnagyobb volumenű a festészete. Ám fontos éltető tevékenysége a könyvillusztrálás, és a modern képregény-rajzolás is. A nyolcvanas években a zágrábi képregény iskolájának Igor Kordelj-i, Josko Marusic-i utopsztikus témájú változatát ültette át vajdasági közegbe. Ebből a hőskorszakból való Fujkinnak, az Arany János balladisztikus verse után meg-rajzolt „Vörös rébék” c. rövid ám „ütős”szürrealista képregénye.
1989-ben Fujkin István a Lézer Színház látványtervezőjeként „debütált” Budapesten. Animációs fényrajzolóként, ötletesen kidolgozta a multi-víziós panorámavetítés új módszerét. 1993-ban tagja lett a Magyarországi Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE). Képregény-alkotóként Nyíregyházán, 1994-ben őt választották meg Magyarország legjobb képregény-rajzolójának…
Indián neve: Kék Bagoly
1997-ben Fujkin újabb kalandot vállalt fel: kivándorolt Kanadába. Festőművészünk nem csupán a vak-véletlen folytán került át az óceán túlpartjára. Talán leginkább azért, mert míg Jugoszláviában, magyarként volt indián, Magyarországon délvidéki magyar indiánnak nézték… A kanadai magyarsággal fokozatosan ismerkedett meg. Előbb az Oscar-díjas rajzfilmrendezővel Rófusz Ferenccel hozta össze a sors, és Super Fly Films nevű animációs stúdiójánál dolgozott karaktertervezőként. Majd megismerkedett Simándi Ágnes költőnővel, akinek később a verseit is illusztrálta. Eközben a torontói Magyar Élet nevű hetilap „Grimasz – Fujkin sarok” című karikatúra-rovatát rajzolta, de a Pythagoras Füzetek című irodalmi magazin művészeti vezetőjeként is dolgozott. A rock zenével való szoros rokonságérzetét pedig a félvér indián rock-zenész, Robbie Robertson frenetikus szerzeményei erősítették fel benne. Így készült el az indián kultúrát valóságos „gyöngysorként” bemutató „Kék Bagoly” festménysorozata.
Erőteljes kanadai munkásságát a „Fujkin’s Music Vision” programtervezete jelenti, amely ténykedése fő irányvonalait emeli ki, és tartja erős hadirendben… Másik nagy projektje: a Kanadai Metronóm Zenei Múzeum „Kreatív Csoportjához” köti. Oszlopos tagjaként, ő tervezte meg a leendő modern zenei múzeum külső és belső arculattervének képző-, és iparművészeti elemeit. Kezdve a leendő modern kultikus helyszínre tervezett hatalmas méretű zenei totemoszloppal. Ha a projekt megvalósul, Fujkin Istvánnak számos zenei ihletésű szoboralkotása is áll majd a múzeumban. A Metronóm Kanada a világon egyedülálló létesítmény lesz, melyben otthont kap egy Nemzeti Zeneoktatási Központ és Múzeum is.
Előadások
2008-ban és 2009-ben Kanadából hazalátogatása során, Fujkin István elérkezettnek látta a pillanatot, hogy az észak-amerikai indiánok (préri-indiánok) kultúrájával és szokásaival megismertesse a magyar közönséget. Észlelte ugyanis, hogy az indiánok sorsa hasonlít a kisebbségi sorban élő magyarokéhoz. Az indiánok életformája életfilozófiája és jelképi világa is sokban eltér a miénktől: ám az elmúlt évszázadban sorozatosan ők is a pusztulás traumatikus élményében részesültek… Fujkin előadásait Magyarországon (Nyíregyháza, Budapest, Szeged, stb.) és a Délvidéken (Szabadka, Horgos, Zenta, Topolya) sikerrel tartja.
Művészetében, festményeinek zenei szárnyalásával és jelképi értelmezésével egyszerre tolmácsolja az indián kultúrát és a saját élményvilágát is, amelyet rejtett hangszerével, sajátos művészi eszközeivel szólaltat meg…
(Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2010. dec. 6. Kedd)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése