(Naplótöredék 2.)

Elszármazottak, vagy kirekesztettek?
(Magyar Indiánok)

Apropó, rebellis kort élek meg. Remélem, a Veterán Taktról távolmaradókhoz írt, nyílt és kritikus hangnemű levelem miatt, nem nagyon sértődtek meg a régi cimborák. De ha már azt a körlevelet szanaszét küldtem (és nem vonom vissza), akkor igazság szerint ezt sem szabad visszavonnom:
Ezúttal egy jóval provokatívabbat küldök, most az egész Délvidéki társaságnak. Kinyílt a bicska a zsebemben, és nemcsak a veteránok, de még más dolgok miatt is. Küldöm, merthogy megtudtam és megláttam még valamit, ami kedvezőtlen lehet még Mindannyiunk számára, és mert az ügyet igazán felháborítónak tartom.
Így szól:
Ha az orrukra húzom a dolgot, hamarosan a Délvidéki értelmiségiek nagy része hátat fordít nekem: de nem bánom, ez még vállalom.
Nemrég hallottam meg odahaza, hogy mi elszármazott művész-félék, egy ideje nem részesülhetünk az otthoni díjakból: Forum-díj, Nagyapáti-díj, stb. Még nem is tájékozódtam kellőképpen, hogy milyen, és hányféle… Ez egy óriási alpári húzás, és nagy meglepetés volt a számomra!
Ne értsetek félre, ha a díjazást említem, nem magamra gondolok! Van rajtam kívül egy csomó arra érdemesebb délvidéki "elszármazott". Ugyanúgy délvidékieknek mondják magukat, és ugyanúgy leteszik a garast az otthon maradottak mellett, mint korábban, mikor még otthon éltek. Hosszasan sorolhatnánk azokat a rangos művészembereket, akik akár egy egyszeri (egyszerű) jelölést, megérdemelnének.
Nem furcsa változás, pálfordulás ez az agyonhallgatott díj-szabályozás?
Igen, mi külföldre költöztünk, de az otthoniakkal mindenkor együtt érzünk, izgulunk értük, és ha kell, valamiféleképpen kiállunk mellettük az anyaországban, s másutt. De legfőképp, leginkább az otthon maradottaknak dolgozunk, szolgálunk, azóta is, itt Magyarországon, vagy másutt a világban: ha kell, terjesztjük a hírüket-nevüket, vagy segítjük őket, mindég.
Mi a visszajelzés: mit kapunk hát vissza, köszönésképpen? Kirekesztést?
Anno, Szombathy Bálint, Fenyvesi Ottó, stb. megkapták méltó délvidéki elismeréseiket, és szurkoltunk is nekik: mert megérdemelték. Akkor még voltak bőven odahaza is, akik értékelték a tevékenységüket: jelölték is őket, ellenérzés, ellenvetés nélkül.
És nem harcoltak ellenük. Most egyszeriben, valakik leválasztottak bennünket!
Valakik, leszakítottak bennünket a Délvidékről, mint valami rohadt gyümölcsöt, és azt mondják: nem jelöljük őket, mert elszármaztak, elidegenedtek tőlünk! (A legvégén, el is kárhozunk)…
Egyszeriben kiestünk minden "pikszlisből" itthon, és odahaza is.
Az én tiszteletteljes kérdésem ez lenne: Nem inkább az otthonmaradt tüsténkedőkre szégyen mindez? Említhetek-e neveket is? Micsoda téves, vagy hamis információkkal rendelkező klikk-garnitúra alakult ki odahaza? Miféle új stratégiával rendelkező, pozícióba jutott emberek döntik el e szégyenteljes szabályozás árán, hogy ki érdemes egy díjra, és ki nem? Ki hagyta el Őket: és ki az igazán elszármazott?
Gondoljuk át: kikre emlékezünk azok közül, akiknek egykor barátai voltunk, de most immár valami teljhatalmú dölyffel, valami tévedhetetleneknek kijáró önkényeskedő elbírálással kaparják ki maguknak a gesztenyét, és osztják, netán egymásnak a díjakat.
Bűzlik nekem ez az otthoni kéjelgő kirekesztés.
Annak idején a Kiscelli Múzeumban megrendezett kiállításom alkalmából egy riportban azt találtam mondani, hogy Magyarországon én Magyar Indián vagyok. (Rám is ragasztottak, azóta egy indián nevet). De ezzel máris zárom soraimat, és felteszem még a kérdést:
Akkor hát, azért mert külföldön élünk, az otthon maradottak számára mi Indiánok vagyunk?
Feltenném a kérdést minden Délvidékinek, de egyelőre, nem tudom, érvelésként, és megértéssel fogadják a levelemet?
Nincs akihez tanácsért forduljak, ezért minden érintettől kikérném a véleményeket! Erről a jelenségről, még beszélnünk kellene.
Az igazi délvidéki erodálódásunk miatt is!

Barátsággal "egy Magyar Indián"
(Péter Laci)