Nem tudta Tito*, hogy hol van a világ közepe

A modern Jugoszlávia volt vezetőjét (többek szerint diktátorát) Josip Broz Titót, Magyarországon a Rákosi érában még láncos kutyának is nevezték, de a jugoszláv kommunista győztesek évtizedekig május 25-én, hatalmas születésnapi ünnepségeket rendeztek a számára. Ezt az állami ünnepséget „szlet”-nek nevezték.
A főváros vezetése, virágtengerrel elárasztott, hatalmas sportpályáján, sok ezer gyerek ritmusosan mozgó, táncoló kavalkádjával, marionettként való mozgatásával káprázatos ünnepeket gyártott. Minden egyes alkalommal, láncszerűen bejárta az ország minden lakott települését az a művészi kezek által megalkotott, díszesen faragott stafétabot is, amelyben az ország népe üzent, kifejezte egységességét, és tengernyi szeretetét a vezérnek. Minden diktatúra sajátja, hogy a szegénységben, elhitesse az emberekkel a délibábos szebb jövőt. És ha már sikerült a népet kellőképpen megbabonázni, elkápráztatni, hagyják ünnepelni: akkor istenítik, a rajongásig szeretik választott vezérüket és főideológusukat.
Vezérekre pedig mindig is szükség volt (?)…
Tito születésnapjára készültek egyszer a faluban.
A rendezvények megszervezését és lebonyolítását a helyi közösség lojális vezetése irányította, és a község pártválasztmánya koordinálta, felügyelte. A helyi iskola pedig, mit is tehetett volna: készségesen ünnepi műsorszámokra tanította be a növendékeit. Különös tekintettel a hír hallatára, hogy a vezér körutat tesz a születésnapját ünneplő országban, és ezúttal talán Kevevárán is áthalad. Így többek között Székelykevén is áthajt majd, fényes limuzinjával!
Lázban égett a falu. Ahogy közeledett a staféta áthaladásának ideje, izgalommal tanulták be táncaikat, verseiket, felolvasásaikat a fogadására szervezett dísz-szemlén a szereplők. A tanárok, tanítóik a diákokkal jól begyakoroltatták a szerepüket. A többi iskolás a falu népével elkeveredve, lett az ünneplő tömeg. Két hosszúra nyúló sorban, a falu főutcáján álldogáltak, zászlócskákkal és virágcsokrokkal. Nekik akkor kellett volna tapsolni, ha jő a vezér, vagy ha hozzák a stafétát, és ekkor éljenezniük kellett, meg virágot szórniuk az érkezők elé: virágszőnyeggel beteríteni a főutat.
Nem is volt nagy hibalehetőség, kiplaníroztak* mindent jó előre, és mindenki tudta a dolgát. Az utat a köznapi forgalom elől lezárták, és a helyi tűzoltók felügyelték. Megbeszélés szerint, csak a díszes kocsisort kellett átengedniük.
Talán jól sikerült volna minden, ha a rendezvény el nem húzódik. A tűző májusvégi napon, talpon volt mindenki, és igen sokáig, fegyelmezetten várakozott az ünneplőbe öltözött sereg. De késett a vendég, késett a staféta is, és lazulni kezdett a fegyelem. Izzadtak a szervezők, és egyre idegesebben tekintgettek a faluvég felé. Mikor jő mán?*
Egyszer csak, a várakozás síri csendjében, a falu végén, felcsillant valami. Egy hófehér limuzin jött be a faluba, és káprázatként hatott az emberekre. Tito jő? Vagy a stafétáját hozzák? Minden esetre, ahogy közeledett, a tanítók közül valaki felkiáltott:
-Megjött! Éljen Tito elvtárs a Kommunista Párttal az élén!
És a kocsi közeledtére buzgón integetni, éljenezni és tapsolni kezdett a tömeg, a diáksereg pedig lelkesen szórni kezdte a virágokat.
Szép látvány lehetett a vonulás, de csak későn tűnt fel, hogy mindössze egyetlen kocsi érkezett, kíséret nélkül! Áthajtott valaki a kordonon! A falu központjában, a helyi közösség előtt vasfegyelemben várakozott az elöljáróság: a limuzin végre bátortalanul lelassított, és belülről lehajtotta valaki az ablakát. Elcsendesedett a tömeg hirtelen. Vigyorgó, restelkedő ember dugta ki az ablakon a fejét, és szerbül zavartan közölte, hogy sajnos eltévedt, és szeretne valahogy kijutni a faluból, Pancsova irányába…
A falu végén posztoló tűzoltó, vagy nem tudott szerbül, vagy rossz ítélőképességgel rendelkezett, és idegességében beengedte a tévelygőt…
A megrökönyödés pillanataiban, nehéz lett volna megítélni, hogy mi is zajlik le a csalódott emberek, de legfőképpen a megzavarodott szervezők fejében.
-Az anyja rác mindenségit!
És a vezetőségtől valaki darabos szerb kiejtéssel, kellő nyomatékkal a szerencsétlent úgy elküldte az édesanyjába, hogy az, egyből megtalálta a faluból kivezető utat.
Nem Tito volt a limuzinban, nem valami rangos politikus és nem a stafétavivők előhírnöke, hanem egy másik, máskor éltetett közszereplő: Mrkosic, az ország leghíresebb focicsapatának, a Crvena Zvezdának akkori kapusa… De erre csak jóval később derült fény. A szerencsétlen sportoló, a faluba soha vissza többé nem tért, még a környéket is messzire elkerülte.
A diáksereg pedig összeszedte a szétdobált virágokat, hogy még egyszer, bevárják Titót is.
Tito azonban sem akkor, sem máskor nem jött el Székelykevére.
Nem tudhatta, hogy ott van a világ közepe…

Tito*- Josip Broz Tito, az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke és vezére.
kiplaníroztak* - kiterveltek, elterveztek
Mikor jő mán?*- Mikor jön már?