TOLLRAJZ –
Ikonográfiai tévedések
Ikonográfiai tévedések
Szent Pál óta a kereszt azonos a Golgota szent, megváltó fájával. A Megfeszítettet a kereszténység első évszázadaiban nem, vagy csak nagyon ritkán ábrázolták. Művészettörténeti vonatkozásában csak időszámításunk VI.századában került igazán előtérbe. Éppen e jelentős ábrázolási fáziskésései miatt ez a monumentális jelkép mind a művészettörténészek, mind a vallástörténészek bizonyítása szerint a keresztre feszítést számos következetlenségből eredő tévhittel, tévedéssel tolmácsolja, és a naiv világkép ikonográfiája szerint ábrázolja. A keresztény vallás lényegét nem bántva a későn megébredő és erőre kapó vallásos tematikájú művészetben ugyanis téves ábrázolásokról lebbenthetjük fel a fátylat… Ez azonban a művészettörténetből ismert szabad szárnyalású művészi fantáziákból eredő ábrázolásokat, és nem a keresztény vallás lényegét érinti. A művészet mindenkor hatásosan, ám gátlástalanul tudott manipulálni a vizuális látvány megfogalmazásával, a megfogott témák értelmezéseivel. De a legegyszerűbb mégis az, ha leszögezzük, hogy a keresztre feszítés sem pontosan úgy történt, mint ahogy a művészek ábrázolták…
Tömegesség
A római halálbüntetésnek ezt a talán legkegyetlenebb módját még Krisztus előtt 71-ben, a Spartacus-fölkelés leverésekor alkalmazták. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a kivégzésnek e bestiális módját rabszolgákra, de római polgárjogú szabadokra is kiszabhatták főbenjáró bűn esetén. Tömegesen legelébb talán a Spartacus-lázadás leverésekor alkalmazták: ekkor rövid idő alatt hatezer rabszolgát feszítettek meg a Via Appia mentén.
A zsidóknál ez a kivégzési mód eleinte elég ritka volt. Náluk Alexandrosz Jannaiosz hasmoneus fejedelem használta tömegesen először, i.e.80 körül. Ekkor nyolcszáz farizeust feszíttetett meg, mert szembeszegültek vele. Josephus Flavius zsidó történetíró jegyzeteiből derül ki az, hogy a zsidó háború idején, Jeruzsálem i.sz.70-es ostromakor viszont Titus feszíttette keresztre a városból menekülő zsidókat, hogy ezzel a tortúrával megadásra bírja a felkelőket…
A keresztre feszítések okairól
Az Újszövetség elbeszélése szerint Jézus Krisztust i.sz.33-ban (vagy más számítás szerint i.sz.30-ban) a Golgota hegyen, tehát Jeruzsálem kapui előtt feszítették keresztre. A keresztre feszítés a mindenkori bűnösök kínszenvedéseinek nyilvános bemutatásával elrettentő példaként szolgált az ókorban. A testeket ráadásul fent hagyták a fákon, és a hozzátartozóiknak nem adták ki, így azok nem temethették el őket. Jézus esetében azonban kivételt tettek, és ennek két oka is volt: a zsidó ünnep, a pészah közelsége, másrészt pedig a helytartó, Poncius Pilátus kegyessége. Ő volt az, aki az evangéliumok szerint tulajdonképpen nem akarta Jézus halálát…
A keresztények hite szerint kereszthalálával Jézus az emberiséget megváltotta a bűneitől. Ám sorsának a megpecsételésével a keresztre feszítéses kínzások és kínszenvedések korántsem szűntek meg. Az élvhajhászó római közönség gyönyörködtetésére ezek után még további három évszázadon át bizarr módon akár a cirkuszok arénáiban is tömegével feszítették meg a bűnösnek titulált keresztény embereket. Nagy Konstantinosz (I.Constantinus vagy Nagy Konstantin, i.sz. 272–337) uralkodása alatt e felettébb kegyetlen szokásnak a kereszténység államvallássá tételével látszólag véget vetett. Római császárrá csapatai győzelme következtében 313-ban kiáltották ki, és ettől kezdve hatalmát fokozatosan a Római Birodalom egészére kiterjesztve egészen a haláláig uralkodott. A görög katolikus és az ortodox egyházban mindmáig Szent Konstantinként tisztelik.
Ám e kegyetlen szokás nem szűnt meg, és még a középkori Európa területén is folytatódott. Ekkoriban feszítettek keresztre papokat is, akiknek ez a fajta kínhalál valós megtiszteltetésnek számított… De a keresztre feszítést már a Távol-Keleten is ismerték. Japánban a 16. századi keresztényüldözés idején is sok japán keresztényt keresztre feszítéssel végeztek ki.
Az efféle kegyetlenkedés tehát nem is a Megváltóval kezdődött el, de nem is fejeződött be vele. Mindenesetre az ő keresztre feszítésének akár jelképesen ikonszerű, akár realisztikusan ábrázolt, dogmaszerű művészi ábrázolása a legerőteljesebb ideológiai eszköze lett az új, isteni igazsághirdetésnek, amely képletesen mondva lelkek millióit szabadíthatta fel a nyomorúságos rabszolgasors alól. A kereszthalál a Golgota óta már az igazak megcsúfolásáról szólt. Jézus feltámadásával, megdicsőülésével az újjászületésnek, az örök igazság győzelmének és az Újszövetség szerint mindenekelőtt az emberiség bűnei megváltásának, új mítoszának lehetett tanúja az esendő ember, hiszen az örök isteni (és emberi) igazság igéit már maga is tovább hirdethette. Az emberiség a Megújulásának újabb korszakába lépett.
A megszégyenülés vagy a győzelem jele
Ám a tömeges keresztényüldözések és tömeges kivégzések egyáltalán nem értek véget Krisztus feltámadása után sem. A folytatások egyik leghírhedtebb példája a római Martyrologium szerint, hogy az erőteljes Diocletianus-féle vallásüldözést követően, Kr.u. 287-ben, mintegy tízezer keresztre feszített vált vértanúvá az Ararát hegyén.
Örményországban 304-ben Világosító Szt.Gergely tüzes kereszt látomása nyomán meggyógyította, majd megkeresztelte a korábban őt és a keresztényeket üldöző Trdat királyt, aki hálából a világ történelmében elsőként államvallássá tette a kereszténységet.
És ismételten a római diadal, amikor a IV.század elején Nagy Konstantin császár „kiegyezett” a kereszténységgel, így a recsegő-ropogó eresztékeitől nyughatatlanul szenvedő birodalom már a legelterjedtebb s ekkor már a politikailag legkevésbé „veszélyes” misztériumvallásával kötött szövetséget. A legenda szerint a császárnak a Maxentiusszal 312-ben vívott milviusi csata előtt látomásában tüzes kereszt jelent meg „Touto nika” felirattal (Ezzel győzz!). A csata előtt a katonák a sereg élén zászlójukra tűzték a kereszt jelét, és tényleg győztek. Misztikus álma sorsdöntő változást hozott a kereszténységre.
Az igazi keresztkultusz azonban 326-ban kezdődött, amikor Nagy Konstantin megemberelte magát, és a Jézus-fa, a szent kereszt szentföldi felkutatására is parancsot adott. Erre vonatkozóan olvasható a Legenda Aurea Érdy-kódexbeli fordításában: „…Kéré Szent Elona asszonyt, hogy egyebet benne ne tenne, hanem megkeresné az áldott szent keresztfát, és nagy méltó tisztelettel felmagasztalná őtet!”
2012. január 16., hétfő, Magyar szó, Üveggolyó melléklet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése