60. Pétër László: Művészet: pró és kontrák 3.rész

A rombolás géniusza az emberben

Talán az irigység, a zsákmányszerzési kényszer, az élvhajhászás, és csupa-csupa dominancia, uralkodni vágyás, beteges belső kényszerek, hiúságok, erőfitogtatás... Egyes történelmi időkben a vallások tanainak eltérő nézetei, mesterségesen felszított ellenvélemények vezettek ellenségeskedésekhez. Ha mást nem, hát feszültséges széleskörű konfliktusokhoz, felekezeti üldöz(tet)ésekhez, háborúságokhoz. És leginkább véres összetűzésekbe torkollottak.

És a rombolás géniuszának áldozó ember pusztító őrületének mellégzöngéi is voltak: Semmisítsd meg, vagy rabold el, hasznosítsd, alakítsd át a magad kedvére/hasznára, miként azt a nagy Római birodalom a leigázott népek használható/hasznosítható értékeivel tette.

A művészet szükségességéről vagy szükségtelenségéről

A keresztény ikonográfia széles körű elterjedése után a képrombolás gyakran kötődött heterodox, reformer vallási mozgalmakhoz. A 8-9. században a Bizánci Birodalomban robbant ki erőtelyesen a képrombolási hullám, de a 12. és a 16. században Európa területén is voltak reformer megfogalmazású ikonoklasztikus megmozdulások.

Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153) francia ciszterci szerzetes, később apát, egyházi író és hittudós volt. Az egyháztörténet az egyik legfontosabb szellemi vezéregyéniségeként tarja számon. Nagy szónok volt, európai jelentőségű eseményekben játszott főszerepet. Oly nagy hatással volt híveire, hogy milánói prédikációs körútja során, rajongó hívei több templomból is eltávolították a díszítéseket és festett oltárokat.
A 16. században a francia hugenották, a németalföldi kálvinisták és az angliai puritánok mozgalma ítélte meg feleslegesnek az egyház hatalmas vagyoni erejét bizonyító fényűző, művészeti remekekkel gazdagon díszített templomait. A képrombolók vad indulatainak, vandalizmusának nyomát a műremekeken, a veszély elmúltával nem mindig javították ki. Így például az utrechti Szent Márton katedrálisának külső falazatán posztoló szentek arcát kalapáccsal verték le, és ezt nem javították ki azóta sem.
Kétségen kívül, van ebben is szándékosság. Üzenet a múltból, döbbenetesen hat.
Ecce homo...

A 16. századi képrombolás tanúsága az utrechti Szent Márton-katedrálison

Elefánt a patikában

Zichy Mihály egy rémálomszerű festményének diadalittas romboló géniusza jut eszünkbe. A kép pokolias hangulatot teremt, vad indulatokat, és kortalanságot tükröz. Ezzel az emberiség nemtelen pusztító szenvedélyére, ősi, öröklött (örökös) rossz szokására figyelmeztet. Mert nem csak az ókor, vagy a kora középkor óta ütemszerűen meg-megismétlődő ikongyalázások: a kései (kép)rombolások korszaka is tanulságos a számunkra.

A legújabb kor ikonoklasztiához hasonlítható politikai megnyilvánulásai a politikai diktatúrák felemelkedésekor majd összeomlásakor, a személyi kultusz hatása alatt készült művészeti alkotások, tárgyak elpusztítása... Rémképek sorozata, ha a a francia forradalom, a nagy októberi szocialista forradalom, vagy a kínai kulturális forradalom nyomán beindított megsemmisítő gépezetet figyeljük. És egyaránt tragikusnak találjuk a kínai hódítások pusztításait, a tibeti kultúra megsemmisítésének kísérletét, vagy Mao saját országának ősi kultúrájára mért halálos csapását... Érdekes a diktatúrák ismétlődése és törvényszerűen szörnyű regnálása országok, népek, népcsoportok felett, és bolond „elefánt a patikában” módon viselkedésük. 
A nyughatatlan emberiség időről időre nagyokat hibázik, valahogy mindig rossz fát tesz a tűzre... Évezredeken át, kisebb-nagyobb „ikonkép-égető” hullámok követik kényszeresen civilizációs Bábelét. A cél, időről időre megsemmisíteni azt, amit éppen tévedésnek vél, és a régi romjaira felépíteni újabb grandomániás terveit.

Új Babilon épül...

A nácizmus palotakupola-terve

Hitler kedvenc építész-zsenijével, Albert Speerrel (1905-1981) terveztetett birodalmi épületkolosszust. A kommunista hatalom törekvése ugyanaz volt: valami emberfelettit, túlszárnyalhatatlant létrhozni. Mert a szovjet birodalom is arra sarkallta a művészeit, hogy posztfuturista gótikának nevezhető gigantikus „bábeli” palotákat, épületegyüteseket, hidakat, stb. tervezzen.
Sztálin egyik kedvence, „a Holdról leszállt őrült zsidó” Jakov Csernyikov (1889-1951) például, a 20-as évek elején még kísérletező op-art művészetéről, később konstruktivista törekvéseiről volt híres. De 1934-től 1945-ig csaknem 50 gigantikus méretű épülettervet készített el, amelyek egy része ipari-gyári épületegyüttes volt, míg más „őrületes” épülettervei mint a kommunizmus palotái, mauzóleumai, pantheonjai hirdették (volna) a szovjet nagyságot.
Néhány évtized múltán mégis, a kudarcot vallott erőszakos kommunizmus önromboló gépezete indult be. Úgy tűnik, a nagy birodalmak leginkább önnön súlyuk alatt roppannak össze...

Csernikov grandomániás tervei 1934-45

Áttétel(esség)ek

Felmerül valamiféle áttételesség gyanúja is.

Mert az emberi rombolás a végső cél mindenkor?
A másféle közösségek meggyalázása, önazonosságuk megcsúfolása, öntudatosságuk, emberi tartásuk, gerincük szétmorzsolása, mely után uralkodni lehet rajtuk. Mintha máris az erőszakos „hittérítés” előkapujában lennénk...
Az ikonoklasztia előképe minden bizonnyal az emberi nem másképp-gondolkodást nehezen tűrő tulajdonságaiban rejtezik. Példának okáért, örök emberi téma az örökös háborúskodás, mások javainak a megszerzése, csakis az igaznak hitt ideológiák erőszakos elfogadtatása másokkal. Mindenképpen kilóg a lóláb: alapja a másként gondolkodók megvetése vagy gyűlölete.
A (nem túl nemes) hódító, leigázó és élősködő szándéknak mindenféle okot ki kellett találni a megsemmisítés indokául. Ezeknek a letámadási kényszereknek mindig bele kellett férniük valami oki-okozati összefüggésbe.
Az őskorban valószínűleg „őszintébben”, pellengérezetlen szándékkal támadták megy egymás területeit és kialakított élhető közegét a harciasabb törzsek, közösségek.
Az ókorban, sokkal kifinomultabb módszereik voltak, rafinált indokokat kerestek, és ebben már benne volt a meglehetősen számító jellegű politikum is. Amit a modern kor csalárd vívmányaként vélünk ismerni, a megtervezett háborúkat, már ekkor is eszes uralkodók és politikusok találták ki. Stratégiai kidolgozottság jellemezte az ógörög háborúkat, Nagy Sándor világhódító törekvéseit, vagy a Római birodalom világuralmi szándékát.
De a keresztes háborúkét is.

(folytatás)

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, Tollrajz sorozat, 2013.11.18.