Az
irigyelt érett és gazdaggá lett kultúrák lerohanása,
fosztogatása, a nyomorba és romba döntés rettenete befolyásolta
az emberiséget. A társadalmak fejlődési pályáját beárnyékolta
a félelem, és a túlzásos óvatosság, a békeidőben is háborúra
készülődés kényszeres gondolatmenete torzítóslag hatott a
természetes emberi élete minőségre. Nem épülhettek hát,
városok magas védőfalak nélkül.
A
támadó ellen(ség) az erősebb jogán a kulturális örökségek
megsemmisítését, egyben az élő kultúrák szétlopkodását, és
a „maradékok” eltörlését a föld színéről, kötelező
jelleggel igyekezett betartani.
Ez a
magatartás jelesül arról árulkodott hogy az élet-halálharc
valamiféle kortalanul ősi beidegződés, mely által az emberiség
csak rafinált-rémes módon továbbálmodja azt amit a pusztán
biológiai lét feltételez, és öl, pusztít kíméletlenül, hogy
élni tudjon. (Azonban az emberiség feladata lenne az, hogy
tehetségével, értelmi képességeivel a céltalan pusztítás
helyett a kíméletes egymásrautaltság és együttélés szabályait
dolgozza ki, egyengesse és fejlessze tökélyre...)
A vallási indokokról
Szulejmán Nándorfehérvár felé tart, korabeli török miniatúra
Az
ikonoklasztia vallásos formát is öltött. A legkézenfekvőbb
példánk a kereszténység keleti és nyugati szárnyának
megcsontosodása, melynek nyomán kiütköztek rajta az ideológiai
elkülönülések, egyben idegenkedő (életidegen) ellentétek is.
Előbb a keleti, majd a nyugati irányzat tapasztalta meg az
ikonoklasztia megsemmisítő erejét, a dogmatikus meggyőződések
éles elkülönülése, a kettős hatalmi tendenciák felesleges
háborúskodáshoz és szinte a teljes skizofréniához vezettek.
Jócskán
befolyásolta és megfejelte az egyeduralomra törekvéseket az
emberi kapzsiság is, hiszen nem volt elég a keresztény egyház
korai szétcincálása, a viszálykodás Bizánc és Róma között...
A keresztes
háborúk a katolikus
egyház és
a
pápa
által
szentesített,
nagyarányú
hadjáratok
voltak
a
11-13.
században.
Bár
fő
céljuk
a
Szentföld
megszerzése
volt,
más
afrikai
és
európai
területek
ellen
is
irányult,
így
Konstantinápoly
ellen
is.
(Jóval
később,
1456-ban
a
Magyarországot
megtámadó
törökök
ellen
is
keresztes
hadjárat
indult,
eredménye
a
Nándorfehérvári
diadal
volt).
A meghirdetett
magasztosnak és igazságosnak beállított véres hadjáratok
tulajdonképpen a világuralomra törés, egyúttal pedig a
harácsolás és a zsákmányszerzés céljából beindított
hatalmas harci megmozdulások és manőverezések voltak. A vallási
indítékok mellett, a mai totalitárius háborúk kitervelt
előképét látjuk még akkor is, ha az egykori keresztes lovagok
naivak lehettek, és még gyerekcipőben jártak...
Ellenben
a jóval későbbi modern korokban ezt, a szellemiség szférájába
emelt kegyetlen erőszakot immár felváltotta a gazdasági politikum
rafinált, több évtizedekre előre kiterveltsége. Kegyetlen
darázsbolyokat imitáló és megszégyenítő, lerohanó jellegű,
elsöprő erejű „sikerorientált” stratégiája.
Az ikonrombolás
valóságos lényegéről
Az
ideologizált művészet megsemmisítésében megnyilvánuló
skolasztika alatt, még csak az egymástól idegen vagy elkülönült
dogmatikus vallásfilozófiákat értjük. Az ideológiai
eltérésekből származó tiltott Isten-ábrázolásokat
feltételezzük. A mohamedán vallásban a növényi ornamentumokon
és a geometrikus képi mintázatokon kívüli fizikai valóság
ábrázolásának megtiltását eredményező képrombolást, a
képégetést értjük. Mindezek ténylegesen az elvakult vallási
okokból eredtek, és „az emberi lelkek elkárhozása ellen”
irányuló téveszmékből keletkeztek. A máglyák fényénél
azonban nem világosult meg az emberiség. A későbbiekben egészen
ősi kulturális maradványokat semmisítettek meg felbátorított,
félvad hordák.
Ám
meglepetésünkre az emberiség az óta sem lett sokkal
intelligensebb. A mai világban már ultramodern halálos
fegyverekkel ellátott „rendfenntartó” hadseregek pusztítanak
kíméletlenül. Mindenféle indokokat találnak ki elvetemült
hatalmasságok, és erőszakos igazságtételeik alkalmából ügyesen
lerombolják azokat a tárgyi emlékeket is, amelyek valamely népek
és társadalmi kultúrák ősiségét, valahai erejét, értékét
és büszkeségét jelentették.
Pedig,
az alexandriai könyvtár, a Néró kori Róma, vagy a berlini
Reichstag épületének felgyújtásától fényévnyire vagyunk már!
És
már nem is emlékezünk meg az Osztrák-Magyar monarchiabeli kalapos
király, II. József által indítványozott Kárpát-medence-i
romboló hadjáratokról. Ekkortájt ugyanis a birodalom hatékony
hadtestei sorra semmisítették meg az Árpád-kori épületeinket, a
dicső magyar múltat idéző templomokat, várakat, végvárakat.
(Így 1686-ban, amikor sokadik kísérletre sikerült
végre visszafoglalni Budát a török hódítóktól, a magyarok
ennek egyáltalán nem örülhettek. A rommá lőtt és felgyújtott
egykori királyi székváros és az ország ekkor hadizsákmánnyá
vált, és az abszolutista bécsi udvar fennhatósága alá került).
Repedések az agyban
Igazlátó
képességünkhöz képest a szemünk előtt lejátszódó
történelemhamisítás korát éljük. Manapság már egész népek
kultúráját, történelmét és hagyományait lehet elhomályosítani
vagy meghamisítani.
A torinói lepel
A
torinói lepel eredetiségének, valódiságának áltudományos
megkérdőjelezése ma már csak gyerekjátéknak tűnik. És, vajon
miféle érdek és/vagy logika diktálja a több évszázados vagy
évezredes ereklyék, vallási kegytárgyak hamisságának
megállapítását, bebizonyítását?
A
lelketlen gyalázkodások, a zabolátlan harácsolások mellett a
modern korban az irigység is jellemzi például az amerikai
hadseregnek (vagy csatlósainak) az újabbnál újabb akcióit. Íme,
az apokalipszis. A világ csendőrsége, a demokrácia hős
védelmezője a legbrutálisabb harci eszközökkel hazardírozó
lelketlen barbár horda, amely demokráciát mentő hadseregként
nyomul be idegen földrészeken idegen országokba, és
szuperszonikus hadi gépezetének segítségével,
nehézfegyverzetével ősrégi épületmaradványokat lövet szét.
Tulajdonképpen azon okból, hogy nyoma se maradjon olyan történelmi
múltnak, amely nyomán bárki is megkérdőjelezheti az agresszor
„civilizációs” felsőbbrendűségét, önhittségét, domináns
túlérzékenységét. Az évezredes régészeti leletek
magaskultúráit pedig néhanapján el kell temetni, hogy ne lehessen
dicsekedni, és hogy ne legyen senki méltó ellenfele egy alig pár
száz éves modern, kellőképpen öntömjénező, agresszív és
zabolátlan, frivolitásokkal telített új kultúrának. Például
annak, amelyet Amerika ősi indián földjén sikerült
kialakítaniuk...
Ha a
Grand Canyon óriási, vajon mekkora repedések vannak az emberiség
agyában?
zárköve – Absolution
...
Amit
az idő eltemetett, feledésbe merül. Amit előbányászunk a föld
rejtekei alól, az a múlt feltárását, megfejtését, újraélését
szolgálja, mely megelevenedik fantomképekben, és múltbéli
üzenetként régi-új ismeretekkel színezi újra világunkat,
életünket. A cinizmus a kíméletlen műkincs-rablásban van, mely
végül is még több fájdalmat okoz. Mert ami a nagy háborúk
által elpusztulna, annak egy jelentős részét a győztes ellopja,
szervezetten „továbbmenti az utókor számára”...
Habár egy
mű értékessége elsősorban eszmei szempontból vizsgálandó, de
akár nyersanyagában is jól felmérhető és csupáncsak annak
felbecsült értéke szerint is rangsorolható...
(folytatás)
Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2013. november 25. hétfő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése