94. Pétër László: Szabadságvágyás a művészetben 3.rész

“Fegyverek között hallgatnak a múzsák”.

A követhető követhetetlen

Mintegy két és fél évezred elteltével is csupán azt lehetne a görögök bölcseleteiből is táplálkozó közös európai történelmūnkre rábizonyítani, hogy a demkorácia csupán egy követhető, gondokkal és hibákkal megtűzdelt utópisztikus törekvés, amely előtt és után is voltak/lesznek irigylésre méltó magaskultúrák. És leginkább csak megvalósulni látszó vágyálom, megfejtésre váró vakhitű törekvés, szellemi kalandozással elegy bizonytalan talajú felépítmény, melynek nyomában minduntalan a hibáktól hemzsegő igazságos/igazságtalan demokrácia/diktatúra lohol...

Persze, mindeközben az emberi elme örökös fejlődésének, fejtöréseinek, azaz gondolkodásának ívfényei időről időre szikrát fogtak és fel-fellobbannak. A tudomány és a művészet lovagjai, akarnok lángelméi pedig szüntelen teszik a dolgukat. A rájuk szabott isteni szimmetria kereszttüzében alkotnak.

Valójában, ők viszik előbbre az emberiséget, nem pedig a hol békebeli, demokratikusnak látszó, hol zagyva és agresszív, rövidlátó, ám mindenképpen kíméletlen, a gazdasági lehetőségeken alapuló politika, amelyek hatásossága időleges és véges. Igaz az, hogy a mindenkori politika valahol igyekszik szponzorálni a kreatív (néha csak demagóg, a szája íze szerinti) törekvéseket, de az is nyilvánvaló, hogy az eredményeit is (ki)használja. A politikai vezetés, hite szerint általában a közösségekért van, de egyben a maga önös érdekeiért is segíti, szponzorálja a tudományokat, művészeteket, hasonlóképpen mint ahogy kötelességszerűen jól/rosszul próbálja ösztökélni a profitorientált gazdasági ágazatokat.

És ha komolyan gondolja, a békebeli állapotokat elősegítő politika mégiscsak jó hatással van a társadalom fejlődő(képes) életére, ám ha rosszul méri fel a helyzetet és pancser, akkor veszett fejsze nyele... Végtére is, általában jobb működésre sarkallja, de egyúttal sarcolja, irányítgatja, kordában tartja és “használja” is a társadalmi rétegeket. Egyedeieket, tucatembereket, jókat és rosszakat, okosakat és átlagosakat, ostobákat, bölcseket, bolondokat, hiszékenyeket, jóra vágyókat...

A kordában tartásról...

(Egy kötekedős, jó kérdés: mire is lehet jó a cenzúra?)

Tudjuk azonban azt, hogy a hellenisztikus világban a művészet és a nagyszerű fejlődőképes tudományágaik a politikai filozófia árnyékából (ágyékából) származtak, szökkentek szárba,  terebélyesedtek, és végül magaskultúrává lettek. Sosem volt és talán sosem lesz ez másképpen, mert a működni akaró, közösségekbe tömörülő, közösségeket is szolgáló emberi elme szükségszerűen törvényekkel, (agyon)szabályozásokkal kordában tartott/tartható, irányítható/irányított tömeg: valós hatalmi energiákkal bír... De hát az emberiség kínkeserves fejlődése korántsem akadálytalan, és a végtelenített útját valós szenvedés övezi. Szüsziposzi küzdések és küszködések árán, vért izzasztó igyekvéssel tör az emberi elme hihetetlen magasságokba. Megállíthatatlan, örökmozgó, előre bukdácsoló, egyszerre esendő és akarnok...

 Keresztre feszítve. P.L. tusrajza

Ha csak egy pillanat erejéig is Isten szemével mérhetnénk végig az emberiség szakadatlan törekvéseit, törtetéseit, talán sok szükségtelen, szánalmasan torlódó, szenvedéseket okozó elem is lenne benne.

(De hogyan látnánk mindezt, Lucifer szemével?)

A megácsolt jelkép

Az emberi kultúra különböző területein működő archetipikus szimbólumrendszert kellene jól ismernünk ahhoz, hogy ténylegesen meglássuk az emberiség által feltalált, évezredek óta fejlesztett, univerzális rendszerbe foglalt rejt(jelez)ett működését. Elemeit a mindennapjainkban is használjuk, mégis, alig veszünk róla tudomást. Akárcsak a számítógépünk elvont működésének titkait: felszínesen ismerjūk, értjük hogy működik, csak felfogni nem tudjuk, hogyan...

A múlt ködéből előserkenő szimbólumrendszer- hatalmasságát birtokoljuk tudattalan...

Az előző korokra emlékezni képes, múltbéli emlékeket megöröklő ember a vallás és mítosz, manapság pedig a populáris kultúra, a szépirodalom, a vizuális művészetek, a szellemi és a népi kultúra nyelvén megfogalmazott értékekkel játszadozhatunk. Miközben a kifejezés, vagyis önkifejezés univerzális nyelvén szólalunk meg minduntalan, de sokszor hamisan... Kommunikációs készsége ugyan egészséges, mégis hol egységesnek, tökéletesnek látjuk, hol pedig a tökéletlen, megosztó természetét kifogásoljuk.

Ha csak a kereszt szibólumát vizsgálgatjuk, rájövünk arra, hogy amennyiben csak a kereszténység szimbólumaként ismert képi fogalmat észleljük benne, akkor is feldereng bennünk, hogy tulajdon-képpen immár vagy harmincezer éve ismeri az ember. Tehát  nem csak az, aminek manapság látjuk. A kereszt jele, amely a krisztusi szenvedést ábrázolja, de ugyanakkor az (örök) életet is jelenti,  önmagában se jó, se rossz, csak egy előjel nélküli értékes szimbólum. Csupán a képzelőerőnk segítségével él és segít nekūnk eligazodni a világmindenségben. Jelent(het) egy  fix pontot, vagy  egy pontos helyszínt is, az ember helyét a világmindenségben, a létezés bizonyosságát vagy az összeadás, a gyarapítás plusz jelét.. Lehet egyszerű írásjel is. És  jelentiheti pusztán a  négy égtájat, a négy évszakot, de még a gravitációs erőknek is valamiféle jeleként szolgál. Nem is beszélve arról, hogy a tér és az idő kereszteződésének életszerű megfogalmazása...

Valamiféle Alfa és Omega...

A dupljajai napszekér, keresztküllős kerekekkel

A Dél-Franciaországi Chauvet barlang falmennyezetén lévő hatalmas festett kereszt állítólag több mint 30000 éves! A későbbiekben írásjelként is alkalmazták, ám előbb összevonásos képi jelként, valamiféle ligatúraként használták. Természetesen kereszt-küllős körök ábrázolásaként is, elágazó ám rokon(ítható) jelentéseivel egészen az őskorba vezető nyomokkal nyúlik vissza. Majd a lét és a nemlét határán szabadon görgő, és az emberi életet besugározó Nap korongjaként élt.

Később már a feltárt és megfejtett bronzkori temetkezések öröklétet sugalló, ácsolt/szerkesztett lélekszállító kereszt-küllős Nap-kocsijairól volt emlékezetes. A trundholmi Nap-szekér Dániából mintegy 3200 éves. De ismerjük a dupljajai, madarak vontatta keresztküllős Nap-szekeret. Ugyancsak bronzkori a stilizált, vizimadarakkal díszített kultikus szekér délkelet Munténiából, Romániából...

Valószínűleg ezek későbbi változata a szépelegve kocsikázó Ősisten, Héliosz, avagy a görögök által istenített nőcsábász Apolló, majd a keresztények által újra megfejtett képletes égi jelenség nyomán: a dühöngő/dübörgő Illés szekere.

 Ankh. Óegyiptomi füles kereszt

Az óegyiptomi birodalomban a füles kereszt, az “Ankh” az öröklét/újjászületés szimbóluma volt...

Ugyanakkor a történelmi nyomvonal megőrizte annak emlékét, hogy az ókori perzsák például kínzóeszközként használták a keresztet. Később a rómaiak Spartacus rabszolgahadát is ezzel a fából ácsolt jelképpel végezték ki...

Gyorsan rájövünk tehát, hogy az újkor hajnalán megszületett szimbólum hatalmas térnyerése óta/miatt: a kereszt megkerülhetetlen archetipikus szimbólum. A kereszténységet jelképező kereszt szimbolikájával azonban másutt és máskor kívántunk foglalkozni. De íme, ha a kora középkort vagy a későbbi időket emlegetjük fel, megint csak a több mint kétezer éve a Golgotát járó Jézus Krisztusnál tarunk...

(folytatjuk)

(Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2014. november 3., hétfő)