96. Pétër László: Szabadságvágyás a művészetben 5.rész

“Fegyverek között hallgatnak a múzsák”.

Ködös szabadságeszmék, fényárnyékban

A miskolci, avasi gótikus templom ablakai

A sötétnek is mondott, ám ugyancsak kreatív közép-kor-szak a francia gótikával (XII-XV.század) és a francia királyság oly mértékű megerősödésével zárult, hogy komolyan befolyásolta még a pápai hatalmat is. Itália terūletén azonban a gótikus stílus sosem volt honos. Helyette, földjén köszöntött be a fényhozó reneszánsz (XIV-XVI. század). Voltaképpen a felvilágosodás ígéretes korszaka, amely mégis ellentmondásokkal, békétlenségekkel, majdhogynem kudarcélménnyel ért véget. A XV. Század végén Firenzében, találkozott ugyanis az elégedetlen, lázongó “előreformátor” Giramolo Savonarola dominikánus szerzetes, a szabadszólású demokrácia érzetével, a számára  érthetetlen és felesleges magasművészettel, és legvégül pedig, a középkori inkvizíció újfent előtüremkedő rémségével is...

Az inkvizíciót a dogmatikus, kizárólagos tanokat hirdető római katolikus egyház a más vallásúak, a másképp gondolkodók, a tanítóhivatalt és a vallási hagyományt elutasító vagy az egyházból valamilyen okból kiszakadt személyek és közösségek ūldözésére vagy megsemmisítésére találta ki.  A korrumpálódott pápaság eszköze ördögi találmány volt, tökéletes megsemmisítő gépezetként működött... A jól működő inkvizíciós hivatal a tízparancsolatot megkerūlve, felülkerekedett az objektív életigenlésen, és felülírt minden szabadság-vágyat. Kockázatos volt másképpen gondolkodni. Így az ámokfutó Savonarolát, aki bűnök ekövetésével vádolta meg az egyházat és magát a pápát is, eretnekség miatt ítélte halálra. Ő is az általa szorgalmazott "hiúság máglyáján" végezte...

Girolamo Savonarola szobra az itáliai Ferrarában

Az ikonochlastia bűne

A tūneményes érett reneszánsz valóban eléggé botrányosan, az ikonoklasztikus sötétedéssel zárult le. Valószínűtlenül ostoba csatározások közepette békétlenkedésekkel, civódásokkal, háborúsággal ért véget. Mindezt elsősorban a “gazdagok, hatalmasságok és kiváltságosak” tettei váltották ki. Az elszemtelenedett pápaság, a mérhetetlenül gazdag nemesi családok harácsolásai, a pompában élők és a mély-szegénységben senyvedők közötti mély szakadék, tehát a társadalmi igazságtalanságok okozták.

Az akkoriban visszásságoktól is elhíresūlt egyházi intézmények megbontásának szándékával indított hadat a szónoklataival lázító igazságosztó szerzetes. Mindeközben azonban ellentáborra szakadt a saját mozgalma is, és eredeti célját elvétve, csupán csak az értékes kegytárgyakkal és műalkotásokkal telezsúfolt templomokon, a “parázna szagú” művészeteken tudta megtorolni az elszemtelenedett egyházi elöljárók felháborító viselkedését.

Bár a szenvedéllyel megélt magas-művészetek magasztos célokat szolgáltak és a bűnökhöz aligha volt közük, mégis közvetlen érintettjévé, célpontjaivá váltak. Miközben minduntalan felmerül bennünk a kérdés: Savonarola veszedelmes mozgalma, csak áttételesen lett művészetellenessé?

Az érett reneszánsz mesterei immár egyéni, iskolákba tömörödött saját stílussal rendelkeztek. Többjük a megrendelések dogmatikus leírásai és a kikötések ellenére, kreatív, önállósuló művészetūkbe belevitték a szabadságvágyásukat is... Jól követhető például a gondolkodó Michelangelo törekvése, amint a nagyszerű, sokkolóan szabados freskóin meztelen figuráival megbotránkoztatja, lázálomszerű jeleneteivel pedig elkápráztatja, megkísérti szájtáti közönségét.

A Sixtus-kápolna falain és mennyezetén lévő freskók 1508 és 1512 között születtek. De több mester, így Boticelli, Ghirlandaio, Pinturiccio, Perugino, Roselli, Signorelli művei is láthatók benne...

Michelangelo 540 négyzetméteres óriásfreskóján az utolsó ítéletre váró, “vaskos” figuráinak látványa öntött leginkább olajat a tűzre, épp ezáltal azonban felszabadító jellege is volt. A mezítelen figurák látványa kibékíthetővé vált az etikussággal. A szabadságvágyásának hangot adó művész az egyházi elöljárósággal és magával a pápával is ujjat húzott, amikor lemeztelenített, erotizált figuráit életre keltette. Sixstus pápa azonban a prūdériát felūlírva, némi ágyéktáji kelmék utólagos átfedésével, mégis jóváhagyta a mesteri művet...

Mi lett volna ha Savonarola találkozik e remekművel? Feldühödt hívei Istenkáromlásért, és a szabados világszemlélete miatt próbálták volna megsemmisíteni. A templomfosztogatásokkal, kegytárgy- és képrombolásokkal, felégetésekkel tüntető tömeg által, a Sixtus-kápolnában is valóra vált volna a Mester által ábrázolt Pokol...

Savonarola

A rettegett dominikánus szerzetes azonban Ferrarában született 1452-ben, és Firenze főterén halt dicstelen halált 1498-ban, és szerencsére nem is találkozhatott Michelangelo remekművével a Sixtus kápolnában, mert az néhány évvel későbben készült el...

Savonarola a firenzei Szent Márk kolostor perjele volt, elő-reformátor, félelmetes szónoki tehetséggel megáldva. Korának romlottságát ostorozva eljutott odáig, hogy nemcsak a vallási, politikai és társadalmi téren talált általános visszásságokat, hanem magát a pápát is bírálta. Hitszónokként veszélyes vizekre evezett, amikor ráadásul teokratikus köztársasági formát is ajánlott a társadalom megreformálására. Ekkor hallgatósága két pártra szakadt és meddő harcba keveredett egymással, aminek végül a firenzei elöljáróság úgy próbálta elejét venni, hogy Savonarolát eltiltotta a szónoklástól. VI. Sándor pápa pedig, megelégelvén a hitszónok támadásait, a perjelt Rómába rendelte. Az inkvizíció segítségével eretnek tanok terjesztésével vádolták meg, végül 1498-ban Firenze főterén egy társával felakasztották és máglyán elégették. Amiként ő az Európában már korábban elterjedt szokásnak megfelelően a hét főbűn jelképeként a hétlépcsős “hiúságok máglyáján” tette meg számtalan értékes műtárggyal. Aszkétikus szemléletük által világi hívságként, erkölcstelen eszközökként megbélyegzett műtárgyakat gyűjtöttek és zúztak össze, és égettek el máglyájukon. Így műalkotásokat, hangszereket, antik és humanista írásokat, színházi kosztümöket, karneváli tárgyakat, művészetek és szerencsejáték eszközeit...

A képi ábrázolást felesleges pénzkidobásnak tartotta, és egyenesen istenkáromlásként élte meg a művészetek nyelvén nem beszélő szerzetes. Szakadársága az elszegényedett néprétegek és a különféle rebellis, a vallásról is másként gondolkodó csoportok köreiben volt népszerű.

Valójában a korrumpálódó vallási intézményrendszer rossz értékrendje ellen lázongott.

Az ikonoklasztia a vallásideológiai és a hatalmi vágyak hamisság-elegyének köszönhetően, törni-zúzni vágyásával hatalmas károkat okozott a meglepett középkori társadalmaknak Európa szerte. Erőszakossága, túl a vallási perpatvarokon, a művészetre jelentett nagy veszélyt. Épp Itália művészetimádó földjén...

És még jó hogy csupán átmenetileg tartott az elmezavar. Az iszonyatos művészetrombolás hamarosan abbamaradt. A képi ábrázolást (is) ellenző puritanizmus a keresztény kultúra megújító szándékával létrehozta a reformáció több életképes változatát, sarjadzását. Ennek hatására azonban rövidesen megindult az ellenreformációs mozgalom is...

Minden esetre jól kivehető, hogy a felvilágosodás és a szabadságvágyás nemcsak megújhódást, frissūlő szellemi légkört, humanista eszméket, tudományi fejlődést, új művészi és építészeti bravúrokat, hanem furcsa visszásságokat, átmeneti zavarokat is hordozott magával. Nincs eszme, valóra váltható gondolat, tudományos felfedezés vagy nagyszerű alkotás: tövis nélkül...

 

A Reims-i katedrális

(folytatás)
(Megjelent: Magyar Szó, 2014. november 17., hétfő)