110. Pétër László - Szabadságvágyás a művészetben, 19.rész

“ Fegyverek között hallgatnak a múzsák”

Retus, jelképes keresztre feszítésekkel

Az ész megáll. A múltbéli egyszerűbb átverések után, a maiak: leleményesek, önkelletőek és kevélyek, tetszelgő formációban megmutatkozóak. A láthatatlan diktátorok korában élūnk, bonyolult sakk-játszmák figurális játékának béna szemlélői vagyunk, melyek tánco(ló)s ellenpontozásokkal tarkítottan, valóságos oki-okozati rémségeket gerjesztenek. Mi emberek, naponta pillanatok alatt tönkretett emberi sorsok miriádjával szembesülünk. El kell takarnunk a szemünket, hogy túl sokat ne lássunk az emberiség napi kudarcaiból. De ráadásul a világhíradásban, akár élőadásban is hatalmas, pusztító, akciófilmekbe illő tragédiákat láthatunk.

Mindennapiakat! Amelyekre, úgy tűnik, immár érzéketlenek, immunisak lettūnk. Akárcsak a népszerű véres akciófilmekre, rémes horrorokra...

Elvakítások

A látható, rétegelt, rafináltan feltálalt igazság részlegesen, azaz átmenetileg, mindig is elvakította az emberiséget. Az információs hálózatok jól működő gépezete manapság is olyképp csöpögtet az igazságokból, féligazságokból, csúsztatásokból és hazugságokból, amennyit egy középszerű társadalom elbír. A szakácsnak is nagyjából annyit kell tudnia a főzőcskézésről. Fogyasztói társadalomban élūnk: jól tálalt, fogyasztható, hihető hír-mix özönnel öntenek nyakon bennūnket naponta. Voltaképpen szinte folyamatosan, tudatosan és következetesen eltorzított valóság-ábrázolásokat szemlélūnk. Még Fūst Milán írta meg az "Ez mind én voltam egykor"-ban, hogy a dolgok igazsága nem egy, de legalább tizenhat szemszögből figyelhető meg, és mindegyik mást mutat. Ezzel érzékletessé tette, hogy szerinte nincs is abszolút igazság.

A média szakértői manapság épp úgy próbálnak a teljes igazság nyomába eredni, ahogy a jól megfizetett politikai tanácsnokok, hadi tanácsadók, vagy kommunikációs szakemberek a valós tényállást elkenni igyekeznek. A jéghegyek csúcsán élūnk, szemlélődūnk. Ūgyes, hamistudatú szemfényvesztők között, akik megrendelésre, felūgyelten, éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy elhiggyūk, körūlöttūnk nem történik semmi kūlönös, mert a demo(csok)rácia nevében tevékenykedő igazságtevő hatalmaknak (névleg) mindig "igazuk van"…                                                                    És tényleg, mintha mi sem történne. Vagy nem eléggé ismerjūk, vagy éppenséggel rosszul tudjuk a dolgokat? A tudathamisító/tudatformáló érzéketlen gépezet emberemlékezet óta olajozottan (tovább) működik. De ne higyjük, hogy mindenképpen az örökmozgó szerkezete befolyásolja a mi sorsunkat.

Talán csak a kódolt predesztinációink, az eleve elrendelések sora…

Ki mint vet...

Akinek bűnhődnie kell, azt az istenek szerepében tetszelgő (globálissá változó) hatalom példásan meg is būnteti. Úgy tartja a mondás: ki mint vet(ett), úgy arat. De, vajon így van-e? Avagy, Jézus óta is még mindig tömegével vannak olyanok, akik „megérdemlik” a rossz sorsukat(?)

Bűntelen áldozatként?

Mindig is történelem-hamisítók hada dolgozott azon, hogy ne restaurálni, csak retusálgatni kelljen a dicsőséges és nemtelen politika okozta hatalmas károkat, akik láthatólag csupán kár-vesztéses, kénmájazásos módszerrel fényeznék át a hamisság gonosz és cinikus hazudozások okozta szégyenét. A múlt-béli politika viselt dolgait épp úgy, mint a jelenkoriakat.

Hogy csak alig pár "csínytevésre" utaljunk: ismét megemlíthetjūk az "igazságos" háború beindítását, a szarajevói merénylet átmeneti harci sikerekre váltását, vagy a későbbi öntelt öntömjénezők nevét, Hitler és Sztálin kikerūlhetetlen csapdáit, Kádár, Tito és Ceausescu lojalitásával vagy cinizmusával kiegészítetten... Esetleg Mao jóságos vigyorát... A vörös khmerek állatias, kegyetlen népirtásait... Észak-Korea ér(thet)etlen, félhūlye diktátorának cinikus tekintetének átsiklását az emberszámba sem vett szenvedők feje felett... Az ugyancsak elvakult, embertelen módon kopt keresztény civil foglyokat nemrég lefejező iszlámistákat...

Valójában nincs nagy tūrelmūnk kinyomozni a történések valóságos okát, igazi hátterét. Minden bizonnyal lehetetlen próbálkozás is lenne az erőszak működési elvének pontos feltérképezése és megértése. A művészt azonban régóta foglalkoztatja az erőszak bűne is. Eleinte talán nem is foglalt állást. Az erőszakos cselekményeket, háborúkat, gyilkosságot, kerékbetörést és egyebeket egykedvű szenvtelenséggel nézte és ábrázolta, ahogyan kellett. Legtöbbször a győztes diadalittas szemszögéből és dicsőségére, mély átéléssel, de a hősöknek kijáró tisztelettel, és az áldozatok megvetésével alkotta meg művét.

A megértő művész(et)ről

Azonban Jézus keresztre feszítése óta, a művész(et) mintha megértőbbé vált volna. Úgy tűnik legalább is, hogy a keresztény hitvilág megismerése óta sokkal jámborabb. Az áldozatot a kora-középkor elfogadott új vallása óta, végre sajnálnia is lehetett. Megszaporodtak a korábban megvetett, prédaként az oroszlánok vagy a gladiátorok elé vetett gyűlöletes keresztények után, a maguknak tiszteletet kivívó keresztény mítoszi vértanúk is. A névtelenül szenvedő sorstalanok, a zsarnok(ság) korábbi hiábavaló áldozatai után a néven nevezhetők következtek. Ott volt közöttūk az isz. 69-ben Rómában kivégzett Szent Péter is, aki a szentegyház valódi megalapítójaként csak arra kérte keresztre feszítőit, hogy ne úgy végezzéki ki őt, mint Jézust, hiszen nem méltó arra. Engedtek a kérésének: fejjel lefelé állított kereszten szenvedett ki...

 

 Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571–1610): Szent Péter
keresztre feszítése

Minden esetre, a kereszténység útját taposó művész már egy másfajta erkölcsi állásfoglalásra kényszerūlt. Egyūttérző volt. A szelídséget aposztrofáló korakeresztény Mester etikai hozzáállását mind etikai, mind műveltségi fokmérőként értékelhetjūk. A vizuális keresztény ikonográfia megalkotójára a középkorban hihetetlenül fontos szerep hárult. Jelképesen, a festőmester mintha még Jézus megszületésénél is jelen lett volna. És legvégül, beleszőtte elbeszélő jellegű képi világába Jézus Krisztus megváltó szerepét: a halálát, de a csodálatos feltámadását is.                                                                                                                                

"Hiszek hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek".

Ha már a keresztény ikonográfia módszeres és erkölcsös felépítésénél tartunk, okvetlenül bele kell szőnünk mondandónkba a Húsvét ünnepkörét is. A Megváltás és a Megbocsájtás jegyében fogant Feltámadást, vagyis, az Újjászületés tavaszias ünnepét… Ha minden igaz, akkor a keresztény filozófia alapjait való(já)ban a negyedik században élt Szent Ágoston (354-430) fektette le, aki azt állította hogy a szakralitást csak a hit által lehet felismerni, megismerni és megvalósítani.
A keresztény tanokat mégis a már meglévő kiművelt antik filozófia, logika és retorika segítségével lehetett kiépíteni. A kibontakozó keresztényi hitvilág megértésének és elfogadásának kissé elágazó ideológiai útját ugyanis (főként) tapasztalati úton, (néha pedig) a misztikus tudásból kinyert ismeretek izzadságos/erőfeszítéses megszerzésében vélték felfedezni. Tan(menet)szerűen, az ūdvösség elnyerését önismereti úton, az Istenhez való fordulással lehetett elérni…

Elfogadás, szeretetmágia

A keresztényi etika szerinti, feltétel nélkūli elfogadás,és az erőltetés nélkūli szeretet Isteni sugallatra, kūlönleges céljai voltak az új vallásnak. Az erőszakmentességre, de a feltétlenül hatalmi lojalitásra nevelés logikája lehetett, hogy a keresztényivé vált római császárság serényen meakulpázott. Buzgólkodva építtette új, korakeresztény templomait, és a keresztényi tanok erőszakmentességének propagálásával valószínűleg igyekezett elkerūlni a korábban sanyargatott keresztények feltételezett bosszúállási szándékát.                                                                                                                       Vajon így akarta túlélni a szégyenteljes múltját?                                                                           

(folytatás)

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. március 16., hétfő.