111. Pétër László - Szabadságvágyás a művészetben, 20.rész

“ Fegyverek között hallgatnak a múzsák”

Mindazonáltal, a keresztényi művészetek számára a nagy kihívás és feladat, a szintén átpolitizált gondolatnak és filozófiájának a megértése, feltétel nélkūli elfogadása, a markánsan megfogalmazható új világszemlélet széles körökben való elterjesztése volt. A művészet közvetítő szerepe, felettébb fontos volt a szépen kikerekedő új vallás megértéséhez. Így a bibliai történetek kép(let)einek fűzérszerű kialakításában, az összes egybeillő elem egybeillesztésével, összehangolásával segített felépíteni a gyors iramban fejlődő, hamar nagykorúvá váló keresztény világképet. De önmagát, a keresztény művészetet is. Szakaszos fejlődése egészen a lélegző (lélek-ző) érett reneszánszig ívelt fel. Ekkoriban azonban a szigorú erkölcsi és vallásos ikonográfia már kezdett "szétesni”. Már teret adott a szabadosságnak, a művészetekben is elharapódzó fellazulásokat hozó egyéni(eskedő) hangvételnek. A szabadosság elsődlegesen a témák köznapias jellegében, szokatlan képi megfogalmazásában, a háttérből előre lopódzó újszerű vizuális megfogalmazásokban mutatkozott meg. A barokk időszakában részben visszalopott vallásos művészeti tendenciák az ellenreformációnak köszönhetőek. De a vezértémát kiegészítő zsáner-képek megjelenése, majd a helyi jelleg kifejezése, az otthoni tájak, a korhűség, végūl a portrék és a divatossá váló, újszerű, szimbolikussággal megfogalmazott csendéletek kompozíción belüli kidomborítása, a világias szemléletmódot, a profanizmust, a vallástól függetlenedést sūrgették-segítették. A felvilágosult lazaságtól egészen a mai állapotokig, az olykor kíméletlen sértegetésekig…

Kétszínűségek, egyenlő(tlen)ségek, gyűlöletkeltés

Nemrég ugyanis, újra sikerūlt kiszabadítani a szellemet a palackból. Mostanság olvashattuk a hírt, hogy egy tizenhat éves francia kamasz viccelni mert a Charlie Hebdo című vicclappal.                  Azaz: szennylappal.Mert a szörnyű és elfogadhatatlan tömegyilkosság tragédiája ellenére azt kell mondanunk mégis, hogy a Hebdo gúnyrajzaival, való(já)ban egy felháborítóan érzéketlen, gyűlöletkeltésre alkalmas, több világvallást is meg(gy)alázó  idétlen szennylap. A gyújtogató élveteg játéka a tűzzel. És lehetséges az is, hogy rejtett bajkeverő szándékkal, több is annál. Hiszen már régóta arcátlanul sérteget. És mintha nem lenne benne egy szemernyi tisztelet sem más(ok) kultúrája, vallása, szentségei, szent törvényei iránt. Karikatúra-jelmezbe bújtatott, elvakult sorozatos provokációnak is mondhatnánk. Mégis több annál, hiszen oly mértékben(gy)aláz meg egész embertömegeket, hogy ezért úszítónak és elvakultnak nevezhetjük. És, mert hiányzik belőle a tisztességes és emberséges magatartás, tiszteletlenségével oly mértékben sértő, hogy már veszélyesen erkölcsbe ütköző. Ezért: nem elfogadható. Ráadásul, úgy tűnik hogy semmi köze sincs sem a sajtószabadsághoz, sem a művészihez...

Oda-vissza

Kamaszunk tehát, elővette az újságot, melynek címlapján egy muszlim férfi látható, aki Koránt tart maga elé, de azon bizony áthatolnak a lövedékek. A „vicces” felirata így szól: „A Korán szar. Nem állítja meg a golyókat.” Ezt a címlapot dolgozta át, és láss csodát, ellentétes előjelű műve legalább annyira viccesre sikeredett, mint az eredeti. Rajzán a muszlim férfi helyett a meggyilkolt Charb nevű karikaturista látható, aki a Charlie Hebdo ominózus lapszámát tartja maga elé: ám a golyók azon is áthatolnak. A „vicces” felirata azonban már így szól: „A Charlie Hebdo szar. Nem állítja meg a golyókat.”
Tökéletes, visszájára fordított üzenet, pontosan olyan megdöbbentően érzéketlen, mint az eredeti „alkotás”. A zseniális, őszinte tizenhat éves nantes-i srácot azonban, azonnal őrizetbe is vette a francia rendőrség. Ne merészelje…  

A gyalázkodó Hebdo-nak azonban mégis mindent szabad. Még ha felelőtlenūl egész Európára rárántja az iszlám dūhét, akkor is. Hol lehet a vallási, politikai viccelődések egészségesnek mondható határa, hiszen a mostani minden(ek) felett álló, felelőtlen, és jóval több az elvakult, gusztustalan provokációnál?                                                                                                                                Eminens karikaturistánk, Léphaft Pál véleményére voltunk kíváncsiak:                                                   “Egy biztos, én az olyan fajta rajzokat és hozzáállást, mint amilyet a Charlie tálalt, nem díjazom. A határ, amelyről cenzúra és más esetén beszélünk, az mibennünk van”. Úgy tűnik, hogy nem a Hebdo szimpátia-tüntetésein elhangzó szópufogtatásokhoz, hanem inkább megfontoltan, ehhez a véleményhez kellene igazodnia a meggondolatlan Európának...                                                                

Eltévelyedések

Annak idején, a keresztényi türelem is olykor csapást váltott és a szelíd szeretet öleléséből kibontakozva, izgágává és ellentmondást nem tűrővé vált. A mohamed-hitűség VI-VIII.századi hódításai után, végūl ő is a vallási türelmetlenség jelét adva, szent háborút hirdetett meg az iszlám ellen. A dogmák következetlen, nyers vagy együgyű, néha igen durva visszaélésekkel tarkított elhasználódásának erejével. A Szentföld és Jeruzsálem visszafoglalása miatt indított, ám végūl zabolátlanná vált öldöklő seregeivel, valamivel később pedig Európában, saját népességét félelemben tartva a félelmetes inkvizíció beindításával. Ezáltal, az azóta beismert, nyilvánvaló hibáival.

Kūlönös, hogy a keresztény világ sikeres terjeszkedésében, fantasztikus fejlődésében nem csak a Jézusi szeretetnek és az erkölcsi pozitívumoknak, hanem a végül erőszakosan keserű tapasztalatokkal körvonalazható negatív tendenciáknak is szerepe lett. Természetszerűen, utólagos mentegetőzésével és hitelességéhez ragaszkodván, igazoltságot gyártani igyekezett. Holott a középkorban a hiúság máglyáit bőszen rakosgató keresztényi hatalom olykor nagyokat hibázott. Mindez persze nem csorbítja a keresztényi hitūnket, hiszen tudjuk, hogy semmi (ami emberi) nem tökéletes. A nehezen kiépített magaskultúránk összeomlásához vezethet: az erkölcsi züllés, amelyet a liberalizmus eszményinek hitt szereplésével belopnak a már-már jól működő emberi társadalmakba. Megmételyezve vele az egész társadalmi gondolkozást. Ide pedig már nem kellenek a kórságokkal fertőzött ingyen gyapjútakarók. Mégis, egyre inkább úgy tűnik, hogy mi is űzött vadakká,“levadászható” indiánokká válunk.

 (Vége)

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. március 23., hétfő.