112. Pétër László: Passiók 1.rész

A művészet és a megváltás

A keresztény vallás gyakorlásában és a vallásos művészet történetében is, a talán zsidó előzményekkel is rendelkező húsvétnak ugyancsak kitüntetett helye van. A vallási ūnnepkörben csakúgy mint a népéletben. E talán legnépszerűbb keresztényi témát, a mai napig gyakorta dolgozza fel a művészet. Általa, a keresztény hit egyik legfontosabb dogmatikus tételéről, a feltámadásról beszélhetünk. Tulajdonképpen megnyugvásként, lelki vigaszként magáról a bűnbocsánatról is, amellyel az emberiség végūl könyörūletesen elkerūl(het)te Isten megsemmisítő haragját.

A szakralitásban, az isteni csoda felfedezése mellett az önfeláldozás a legmagasabb szintű cselekedet, amellyel embertársainkat mentjūk meg az életnek, azaz az öröklétnek. Ezért a Teremtő egyszūlött fia, Isten báránya általa váltotta ki az emberiség bűneit. Megszenvedett, és a vérét, életét adta mindannyiunkért. Ha azt mondjuk, “mindannyiunkért”: látszólag mintha összecsúszott volna a gondolkodó ember különválasztható idősíkjaira bontott magyarázatának a logikája. A múlt, a jelen és a jövő, ez esetben egységessé lett, tehát örökkévalósággá vált...

Jézus tehát, már mindannyiunkért megszenvedett, az eddig megszületettekért, de a még meg nem születettek bűneiért is.                                                                                                                            Viszont a művészi tematika nem csupán a megfeszített Jézus kínszenvedésére és a keresztről levételének ábrázolására korlátozódott. Valójában az Újszövetségben Passióként leírt, elhíresūlt teljes történetet meséli el, ünnepélyesen, lépésről lépésre. Mondhatni úgy is, a művészet eszközeivel a keresztény világ voltaképpen a Nagyhét mozgalmasan tragikus, tagolt, elemeire lebontott történetének bonyolult felépítését tartja a legérdekfeszítőbbnek, a legizgalmasabbnak, a legjelentősebbnek. Jónéhány megindító művészeti alkotás-élményt is megemlíthetūnk, melyek ebben a lélekzet elállító téma-rendszerben felülmúlhatatlanok…

Az utolsó vacsora

A Passió keresztutat jelent. Történetének prológusa azonban az Utolsó vacsora meghitt jelenete. Amikor Jézus elbúcsúzik a tanítányaitól, akik addig mit sem sejtettek tanítómesterūk elárulásáról a haszonleső Júdás által… A ravennai San Apolinare Nuovo VI. századi, korakeresztény időszakának egyik mozaikképét éreztük nagy jelentőségűnek. A szigorú, aszkétizmust sugalló mozaikkép mégis, korainak, kezdetlegesnek tűnik, mert csupán fontos információt, de még nem különleges esztétikai élményt nyújt a számunkra. Törekvéseiben csakis a lélek "megvallásos" ünnepélyét hirdeti. Míg a fizikai valóság láttatása eltörpül az önfeláldozás sugallatához képest. Az antik ikonográfia felhasználása a keresztény művészetben nem egy rendkívüli dolog, tudatosítása hatékony célként lebegett a kereszténység hirdetői, terjesztői előtt. Leonardo da Vinci (1452-1519) a toszkánai Vinciben született. 1500-ig, majd két évtizeden át élt és dolgozott Milánóban, a Sforza nemesi család udvaránál. A Santa Maria delle Grazie kolostor ebédlőtermének a falán látható Az utolsó vacsora című világhírű freskója… 

  Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

 A reneszánsz fényében, immár a naturalista szimbolika látványtervét megvalósító polihisztor Mester, híres freskóján a perspektivikus mélység hipnotikusan áhítatos pillanatát örökíti meg. Itt már az "Egy közületek elárul engem…" megdöbbentő színpadiasságát észleljük, a feszült pillanat ikonikussá válik, a kibontakozó dráma előképét látjuk, az örökkévalóságnak címezve…A fájdalmas felismerés pillanatában pszichológiai drámát eljátszó, hihetetlen precizitással "beálló” apostolok mindegyike pontosan úgy látható, ahogy azt a szentírás is elmagyarázza: viselkedésüket a hír hallatán.                                                                                
Az utolsó vacsora voltaképpen mégsem a búcsúzkodásról szól: sokkal több annál. Jelentősége nagyobb, a misztikuson túl liturgikus jellegű is.

1. Az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora történetével szūletett meg az egyik legfontosabb keresztényi szentség, fogalmilag is pontosítva, az oltáriszentség. Mi szerint Isteni sugallatra, az önfeláldozás szerepének felvállalásakor Jézus néma odaadással, szétosztja tanítványainak az életet adó táplálékot, jelképesen önmagát, azaz, a hitterjesztés révén a bennük is megeredő tanításait. Alig pár szó kíséretében, megtöri a kenyeret amelyet önnön testével azonosít: "Ez az én testem..." Majd valamivel később kehelybe önti a bort is, amelyet ugyancsak a tanítványainak kínál fel: "Ez az én vérem..."

A templomba járó, vagy aki már átélte és figyelemmel végigkísérte a liturgia szerint lefolytatott misét, tudja hogy az ostyával és borral áldozás celebrálásakor, valójában maga a misztikus Jézus jelenik meg az oltár előtt, és ő mondatja el a pappal a felvállalt áldozati szerepének kódolt szövegét.
Azonban a IV-VI.század óta gyakrabban ábrázolt utolsó vacsora értelmezésében, a nyugati kereszténység és a pravoszláv egyház által fontosnak tartott szempontok hangsúlyos eltolódása miatt, van egy kis kūlömbség-tételi lehetőség.
Történetesen, amíg a nyugati kereszténység a vacsora alatt egyszerre az első áldozásra, de egyben Júdás árulására is összpontosít, addig a pravoszláv érzésvilág, hagyományosan az utolsó vacsorát csupán mint az első eucharisztia tényét látja, és azért tartja fontosnak.
Az utolsó vacsora mindenképpen a bevezetője, prológusa azoknak a Passiónak elnevezett történéseknek, melyeknek végkifejlete a Húsvét napi feltámadás volt.

2. Krisztus az olajfák hegyén

                                       Andrea Mantegna: Az olajfák hegyén – első változat

A prológus második nagy ábrázolásának hármas tétele: Krisztus ábrázolása az olajfák hegyén. A végkifejlet előtti lelki felkészülés, az áldozat könyörgése Istenhez, majd Jézus elfogatása...                                                 

Az érett reneszánsz meghatározó egyénisége volt Andrea Mantegna. Monumentálisnak tűnő, mégis mindössze 63 x 80 cm-es zsánerképén, valószerűtlen éjszakai tájban, az olajfaliget erős “napfogyatkozásos” plasztikussággal ábrázolt rétegelt szikláin térdeplő Jézus Istenhez fohászkodik. Felette a felhőkön álldogáló, őt vigasztaló hírvivő angyalkák. Alant, a tragédia közeledtét nem is sejtve, három apostol, Péter, Jakab és János, az igazak álmát alussza. Mögöttūk a távoli város aprólékosan megfestett épūletei ragyognak, egy rejtett ösvényen pedig aprólékosan megfestett figurák, az áruló Júdás vezetésével közelednek. A Getsemáné kert titokzatos, túlvilági fényekkel övezett, sárga, vörös és kék színskálájának derengésben. Minden a leírások szerinti, a drámai hatás, akárcsak a kellékekkel berendezett színpadon...

A továbbiakban a keresztényi festészet további néhány leggyakoribb jelenetét soroljuk fel, a stációk figyelembe vételével.

(folytatás)

Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015 március 30., hétfő.