A művészet és a
megváltás
3. Júdás csókja
Giotto di Bondone 1304-1306 között megfestett freskóképének
különlegessége, hogy a lepelbe burkolódzó figurák drámai mozdulatlanságba
dermedve összpontósítanak Júdás csókjára, amellyel elárulja tanítómesterét. A
statikus kompozíció leples figurái közūl Jézus a domináns figura, habár az őt
átölelő Júdás szinte teljesen betakarja. A kép drámája az érzelmeket tūkröző
arcokon látható, az akció pedig mindössze annyi, hogy Péter apostol egyik keze
előre lendūl, és késével lemetszi az előtte lévő szolga fūlét. Júdás átöleli
Jézust. A római őrség parancsnoka felé lép. Egy farizeus is, kezével felé int.
A háttér fáklyákat és lándzsákat emelő sisakos tömegének ábrázolása is szinte
jelzésszerű: egyetlen talányos arc tűnik ki közūlūk csupán olyképp, hogy az ég
felé emelt kūrtjét megfújja. Péter hajnalt kiáltó kakasa jut róla az
eszūnkbe... De, bizonyára ő az, aki jelét adja a vesszőfutás kezdetének...
4. A megostorozott Krisztus
Pontius Pilátus ítélete óta, a
megmosott, tiszta kéz a rossz lelkiismeret szimbolikáját jelzi. A 6. századi, ravennai Sant Apolinare
in Nuovo mozaikokban gazdag bazilikájában látható, amint ünnepies pózban ülve,
kezeit mossa az ítéletére várakozó Jézus előtt. Egyszerű, szinte mechanikus
ábrázolása a magát felsőbbrendűnek gondoló, fejfájós helytartónak. Munkácsy
Mihály festményén azonban márárnyaltabb lelki tulajdonságai is látszanak.
Megcsappan Pilátus szigorúsága: a festő úgy véli, a helytartónak kételyei
voltak, és csak a zsidó elöljárók erőszakos követelésének volt kénytelen
engedni…
Ám Pilátus, Velazquez festményén soha nem jelenik meg.
Mint tudjuk, Krisztust Pilátus parancsára korbácsolták meg. A
megkorbácsolás a rómaiaknál, kiegészítő mozzanata volt a meghurcolásnak, az
áldozat megalázására, de egyben testének a legyengítésére is szolgált, szinte
biztos jele volt a halálra ítélésnek.
A flagellálás motívuma csak a XI.századi festészetben kezdett
elterjedni. A kora középkorban ügyetlen óvatossággal, sematikusan/jelképesen,
egyszerű megvesszőzésként ábrázolták a hóhérok kegyetlenkedését. A késő
középkorban azonban már szür-naturalista módon, mély drámasággal.
Az egyik kivételesen durva ábrázolás, mély átéléssel Matthias
Grünewald Krisztus kigúnyolása című 1503-1505 művén láthatjuk. Ez még nem is a
megostorozás, csak a tehetetlen istenember állati megver(et)ése, viszont jól
mutatja Grünewaldnak az Úr szenvedéseiről vallott vízióját. Műve a mai napig
megőrizte kivételesen robbanékony kifejező erejét.
Diego Velazquez, A londoni National Gallery tulajdonában lévő A
megostorozott Krisztus című vászonképét 1631 körül festette meg. Az egyszerű
kompozíció színpadias pillanatképként a földre roskadt, kezeinél fogva a
cölöphöz kötözött megkorbácsolt Jézus magányát ábrázolja. Szenvedését,
jelenésként értelmezi. Egy rászegezett tekintetű titokzatos vigasztaló angyal
áll előtte, egy ártatlan imádkozó kisgyerek kíséretében. A kép talányos,
szigorú szimbolikája miatt csak a megkínzott szenvedéseire összpontosít, és
emiatt is kizárja a megkorbácsolás fontos szereplőit.
Műve tehát valójában egy hihetetlen precizitással kidolgozott
izomzatú férfiakt, valójában drámai műtermi megvilágításában igazi műremek. A
barokkos hév, amely virtouzitása miatt oly izgalmassá tette a kor művészetét,
itt már teljesen visszafogott, átcsúszik a korainak mondott higgadt
realista/naturalista ábrázolásmódba.
Ecce homo…
5. A keresztvitel
Id. Pieter Brueghel a vallásháború éveiben festett táblaképén
(1564-ben), mintha maga is a sziklás, erdős, domborzatos, szélmalmos!
észak-közép európai tájon széthintett számtalan aprólékosan kidolgozott figurái
között bandukolt volna. Igen nagy részletező kedvvel, kompozíciójának aprólékos
és gazdag, változatos, hullámzó motívumainak burjánzásával festett embertömegeket.
Méreteiben közepesnek mondott táblaképén (124 x 170 cm) alig is fedezzūk fel a
keresztjét a Golgota irányába cipelő, éppen elzuhanó Krisztust. A kompozíció
mértani középpontjából mozdul ki, és zuhan térdre. Alig észrevehető a tömegben.
De éppen ezért annyira tragikus a magánya. És ekkor siet segítségére az őt
megsajnáló Cirenei Simon!
A közel ötszáz apró figurából álló vásárias tömegből, csak az első
képsíkban ábrázolt kis csoport emelkedik ki. A kísérőktől jócskán lemaradozó,
elfáradt és fájdalomtól megtört Mária siratja egyszülött fiát. Miközben Szent János
és a gyászoló asszonyok kis csoportja bánatán osztozik. Brueghel a hangulat
elérésének érdekében itt is tudatosan veti el a reneszánsz által szépen
kibontott perspektívát, és kapcsolódik a rapszodikusságában is különleges
XV.századi németalföldi művészethez, Jan van Eyck festészethez…
6. A kereszt felállítása
Pieter Paul Rubens a keresztre feszítés hírhedt/drámai epizódját,
a már felszögezett, emberfeletti kínoktól vonagló Kirsztus keresztjének
állítását ábrázolja alapos vizuális látnoki képességgel. A kompozíción
túlburjánzó barokk mozgássor, mintha valami korai szoc-realista hó-rukkolás
heroizmusának összhangzattanában fogalmazódott volna meg... Mégis, a
túlfeszítettség pontosított drámájának pillanatait figyelhetjük meg,a Szent Walpurgis templom hatalmas
triptichonjának 1610 kiörül megfestett középső darabján. A deszkára festett
olajkép Rubens szenzációs festménye, méreténél fogva is tiszteletet parancsoló:
459x339 cm! A
lélekzetelállító, mozgalmas kompozíció a Mester lenyűgöző festői tudásáról
árulkodik. A rajta szereplő aktszerű, nekifeszülő figuráinak csavaros,
fonatszerű szervezettségén túl, a dinamikusan/átlósan megszerkesztett
kompozíció embertömegének kolosszális csavart mozgásán, valamint a kép
elemeinek harmonikus összhangzattanán kívül, a rafinált fény-árnyék hatások
bravúrját csodálhatjuk meg. A visszafogott színezés tompán mélyülő tónusain át,
felülmúlhatatlan virtuozitása miatt e
táblaképet, a művészettörténet Rubens talán legnagyobb bravúrjának
tartja.
7. Matthias Grünewald: Keresztre feszítés
Grünewald festőiségén nehezen tehetnénk túl magunkat. Művei
meggyőző erővel kísér(te)nek bennünket...
1512-15 között Jézus keresztre feszítésének és kínhalálának
megrendítő ábrázolását láthatjuk az isenheimi Szent Antal kolostor
poliptichon-szárnyasoltár kompozícióján. A Keresztre feszítés, csak az
oltárszárnyak bezárt állapotában látható.
És Grünewald egyik fő műve tényleg, a korabeli egyetemes festészet
egyik legmegrázóbb hatású, tökéletesnek mondott alkotása. A nem konvencionális
módon megfestett meggyötör, pattanásig megfeszült izomzatú test,
anatómiájával több igazságot mond el a
szenvedésről, mint amennyit egyáltalán szavakba lehetne önteni. Furcsa, hogy az
oltárképet, látomásos jellegénél fogva évszázadokig nem becsülték meg
kellőképpen. Csak a XX. század művészettörténete figyelt fel e remekére. De, ami
késett, az nem múlott…
8. Kereszt a hegyekben
Caspar David Friedrich: Kereszt a hegyekben, Decini oltár,
1808
1808
Ha a mély festői azonosulásokról beszélünk, akkor Caspar David
Friedrich ma Drezdában megtekinthető, valójában a valamikori cseh Decini vár
kápolnájába megrendelt különleges hatású oltárképéről, mindenképpen szót
kellene ejtenünk.
Friedrich a német romantikus festészet nagyja volt, idealista,
mélyen vallásos, kellő áhítattal és a túlvilági lét utáni sóvárgás kifejező erejével
vallotta meg a művészetét. Erkölcsös alkonyi idealizmusának festészeti
drámáival tehát, nemcsak a mély vallásos meggyőződésének adott hangot. De a
megidézett alkonyi színvilága révén, a természet szépségével kiegészített
harmonikus formavilágot ő teremtette meg. A lemenő Nap sugarainak
megvilágításában látomásszerűen megidézett Krisztus-i magány érzékletes
mámorát, a túlvilági létbe vetett hit, a szelíd isteni és emberi megbocsájtás
és az áldozat elengedésével járó megnyugvás egyszerre adják…
(folytatás)
Megjelent: Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. április 20., hétfő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése