9. Szabadság, szolidaritás, kínszenvedés
Mondhatni, mert még mindig a huszadik századtól forradalmi, de
mára egyre inkább belterjesnek tűnő nyugat-európai művészettörténész
szemlátással nézünk a világba. Leginkább még mindig a nyugati(as) művészetben
jól megfigyelt, górcső alá helyezett alkotások ránk tukmálásával vizsgálgatjuk
a nemzetközi (össz)művészeti eredményeket...
A lengyel festészet sem eléggé ismert a mi
számunkra.
Lesek Sobocki Keresztre feszítés-Hely
Európában c. Festménye, valójában feszülő, revoltált életérzése a a lengyel
munkásmozgalom idején született meg, 1981-ben. A kompozíció alapja a kereszt,
de a festményen csupán egy széttárt karú nadrágos ember látható: aki valójában
mindenki Krisztusa, a kommunizmus által meggyalázott, csalódott lengyel nép
megtestesítője. A megfeszített, aki a Megváltóra alig hasonlít: csak utal rá…
Sobocki társa Tadeusz Boruta 1987-ben
készült, a lengyel politikai változások Solidarnosc (Szolidaritás) forradalmi
mozgásokkal előidézett állapototát a “Via crucis” festménysorozatával
valósította meg. A lengyel munkásmozgalom áldozatairól úgy emlékezett meg mint
az önfeláldozás mártírhalált halt forradalmár munkásairól. “Lenyomat” című,
méreteinél fogva is impozáns olajképén a behavazott, sáros kopár tájban
lánctalpak és keréknyomok, sárjelekként, valójában felismerhető emberi
test-lenyomatokként jelennek meg. Ám ember – sehol. Csak a drámai a kép, amely
elhagyatottságot, kilátástalanságot, embertelen magányt sugall...
10. Levétel a keresztről
Rogier van der Weyden - Levétel a keresztről, 1435 körül. Museum Prado, Madrid.
A következő stációnál, Rogier van der
Weyden 1435 körül megfestett, kettős képalkotású kényszert sugárzó deszkára
festett képére esett a választásunk. A kettősnek mondott módszer valójában
egyrészt a történelmi interpretáció evangéliumi láttatását szolgálja. Mégis
kihasználja a kép automatikus elemeit, például a test felépítését, hogy
szimbolikus tartalmakat tudjon kifejezni.
A kép bal oldalán látható Szent János, két
sirató asszonnyal maga mögött, az éppen összecsukló Szűzanyát tartja meg. Mária
elalélt testének mozdulása szinte teljesen követi a keresztről éppen levett,
átlósan elhelyezett Jézus testének ívét. Mária lelógó kézfejénél, János lábai
alatt egy emberi koponya hever a porban. Nyilvánvaló a kínálkozó magyarázata: a
legenda szerint Krisztus keresztre feszítésének színhelye tulajdonképpen Ádám
sírjánál történt meg. Az öröklét, a születés és a halál, tulajdonképpen az
újjászületés valamiféle ciklikusságának zárópontjánál tarthatunk… A következő
jelképiséget a testet keresztről lesegítő létrán kapaszkodó rejtélyes szolga
jelenti, aki bal kezével Jézust karjánál tartva engedi le Arimateai Szent
Józsefnek, illetve Nikodémusznak. Nikodémusz mögött áll egy rejtélyes figura
is, aki Szent Mária Magdolna attributumát, illatos olajjal teli edényt tart a
kezében. A meggyötört tekintetek fájdalmát a figurák harmonikus rendje
szelídíti, és a ruházatuk nagyszerű és izgalmas ráncolódása teszi
fantasztikussá. A festmény háttere stációképszerű oly módon is, hogy a tíz
figura nem tájban, hanem egy dobozszerű, falakkal övezett térben, afféle oltári
szekrényben van elhelyezve.
Van der Weyden remekét a késő gótika
szekrényoltárainak analógiájaként értelmezhetjük. Az ábrázolt figurái
szoborszerűen monumentálisak, egyformán igényesen kidolgozottak és szinte
egyenrangúnak kell érte(lmez)nünk, rendkívüli, finomított és differenciált
festői színvilággal.
11. Krisztus siratása
A világ szeme a római Szent Péter
Bazilikában látható Piétára, Michelangelo Buonarotti márványszobor-alkotására
szegeződik folyton. Mi két szerényebb kivitelezésű, ám hasonlóképpen fantasztikus
képkompozíciót tartunk méltónak a passió dramaturgiai mélypontjának
bemutatására. Wit Stwosz 1490 körüli német rézmetszetének mozgalmas
kompozícióján, Krisztus meggyötört teste, és a fölé hajló, őt arcon csókoló
Szűzanya fájdalmat tükröző arca dominál. Testüket a mozgalmas, barokk szándékú,
de még késő gótikusnak tűnő rétegzésekkel, elcsavarodásokkal izgalmassá tett
ritmusok követése íveli. Föléjük a Krisztus fejéről a töviskoszorút leszedő
Szent János figurája hajol. A három figura tulajdonképpen gömbölyödő
formarendszerbe ágyazódik, vonalritmusai képi mozgalmasságot jelentenek. Mi(nde)közben
sejtjük azt is, hogy a kép rejtjelezése, a töviskoszorú levételével és a mind
Jézus, mind Mária feje körül megjelenő glóriára cserélésével, üzen a sejtelmes
utókornak. A töviskoszorú és a két glória olyan, mintha a Napfogyatkozás
elmúlását jelezné…
Andrea Mantegna 1480 körül vászonra
festett, ma a milánói Pinacotta di Brera-ban megcsodálható egyre halványodó
temperaképe, immár prózaibb, és az egykori/szokásos halottsiratások rítusával
egyezik. A kiterített, lepellel hanyagul borított, sebekkel borított test már
nem egy fájdalmas görcsbe rándult ember testét ábrázolja. A halott Jézus egy
nyugodtan pihenő vagy alvó figura jellemző vonásaival hever a pamlagon.
A perspektíva szabályait itt óvatosan
használó Mantegna már nem követi el azt a hibát, amelyet nagy elődje, Paolo
Ucello Az Anghiariai ütközet-en. Ucello ugyanis a Medicieknek palotájába szánt
festményén, a porban fekvő lovag lábbal felénk álló testét véletlenségből
fordított perspektívában láttatta...
Mantegna a Pietá megfestésében már
tárgyilagosan pontos, kimért volt, és szinte kívūlállóként, külsö szemlélőként
lépett fel. Mégis, igen óvatos volt. Úgy tűnik hogy a perspektíva Jézus szent
testét torzító hatásaitól írtózott. Ezért nagy ötletét, a békaperspektivikus
látószöget megtartotta ugyan, de a rövidüléseket megszelidítette, minimálissá
tette.
12. A feltámadás
A húsvéti ünnepkör nagy pillanata Jézus
feltámadását hirdeti, a felszabadító örömhír hallatán az örömmámor fényében
fürdőző diadalmas keresztény világot dícséri.
A Feltámadás tényét hirdető ideológia akár
ősi, akár újkori köntösbe bújtatott szemléletmódja a születést, az élet
forradalmi pompáját jelent(het)i. Krisztus halál felett aratott győzelme, a
keresztény hitvallás koronájaként ragyog. Megszentülésének jele, a tündöklő,
aranyfényű, sárga korong, amely az aurát, az öröklétet, az eljövendő szent
királyságot jelenti. A győzelmet ragyogó dicsfény
jelképezi Krisztus feje körül.
Perugino, Leonardo legendás vén Mestere volt.
Érzékletes precizitással festette meg 1499-1510 körül a keresztes zászlóval
felfegyverzett, mandorlában, két angyal társaságában ünnepélyesen, a klasszicizáló
kőlapokkal borított sírjából felemelkedő Jézus Krisztust. Nyilvánvalóan
tökéleteset szeretett volna alkotni, ezért érezzük tökéletesnek szánt (részlet)megoldásaiban
a nehézkességét is. Mert nem lehet mindent, egyszerre…
A
művészet szabadsága feltételezi a látvány elfogadásában rejtőző,
gondolatébresztő félmegoldásokat, a túlbonyolítások, túlzó részletezések,
szőrszálhasogatások helyett a gondolatébresztés lehetőségét. A művészet akkor
teljesül be, akkor lényegül át és lehet szabad igazán, ha nagyvonalúan lemond
az Isteni teremtés tökéletesnek tartott szándékáról. Perugino tudása ezért,
minden elismertsége ellenére kevesebb, mint a talányos, néha laza de mindig
gondolatébresztő Leonardói művészet...
És
úgy tűnik hogy így is van ez rendjén.
A
Tanítvány, tudásával szárnyalja csak túl, a Mesterét.
(vége)
Magyar Szó, Üveggolyó melléklet, 2015. április 27., hétfő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése